Országgyűlési napló, 1958. I. kötet • 1958. november 26. - 1962. november 5.

Ülésnapok - 1958-15

863 Az Országgyűlés 15. ülése 1960. évi december 8-án, csütörtökön 864 év második felében lesz érezhető a felvásárlásban. Sertésállományunk 54 százaléka van a termelőszövetkezetek közös és háztáji gazdaságában, a kocaállománynak pedig 65 százaléka, amely lehetőséget ad a sertésállomány további növelésére. Hazánkban a baromfitenyésztés és a baromfihús fogyasztás más országokhoz viszonyítva elég nagyarányú. Az egy főre jutó 11 kg-os baromfihús fogyasztással a világon a második helyet foglaljuk el. Mivel azonban nálunk a baromfitenyésztés döntően kisüzemi méretekben folyt eddig, a nagyüzemi gazdálkodásra való áttéréssel a baromfitenyésztésben is gyökeres fordulatra van szükség. A háztájiban az egyéni kisgazdaságok árutermelésének fenntartása mellett több intézkedést kell tennünk a nagyüzemi baromfitenyésztés megteremtése érdekében. Ennek egyik feltétele az, hogy a keltető kapacitásunkat növeljük, használjuk ki a meglevő, de üresen álló kisparaszti istállókat a nagyüzemi baromfitenyésztés számára. Emellett korszerű baromfitelepeket is létesítünk, ahol a korszerű csirkenevelés mellett, nagyobb arányban fogjuk a tojóállományt is növelni. Fokozni kell a tenyésztői munkát, s jobb fajták beállításával akarjuk növelni a tojáshozamot. Több gyári takarmánykeverékről, úgynevezett baromfitápról kell gondoskodni, enélkül ugyanis a nagyüzemi baromfitenyésztés gazdaságtalan és nem is valósítható meg. Tisztelt Országgyűlés! A falun bekövetkezett társadalmi átalakulás, a termelés szerkezetében végbemenő nagyarányú változások után joggal teheti fel bárki a kérdést, hogy ad-e a szocialista mezőgazdaság majd több árut az ország lakosságának az ellátására, mint eddig a kisparaszti gazdaságokon nyugvó mezőgazdaságunk adott. Azért is jogos ennek a kérdésnek a felvetése, mert egész társadalmunk és annak vezetőereje, a munkásosztály nagyarányú anyagi áldozattal járul hozzá a mezőgazdaság átszervezéséhez, a termelés megkönnyítéséhez a dolgozó parasztok számára. Felvásárlásunk — mint már említettem — a tavalyi körül fog kialakulni. Egyes cikkekből többet vásárolunk fel, másokból kevesebbet a tavalyinál. Kenyérgabonából a kisebb termés ellenére is eddig 4 százalékkal többet, burgonyából 60 százalékkal, zöldségből 8 százalékkal, vágómarhából 9 százalékkal, tejből 4,5 százalékkal vásároltunk fel többet, mint tavaly november végéig. Ugyanakkor időarányosan csak 65 százalékát vásároltuk fel a tavalyi mennyiségnek gyümölcsből, 94 százalékát vágósertésből, 95 százalékát baromfiból és 85 százalékát tojásból. Sokan úgy vetik fel a kérdést, hogy a piaci ellátás körüli nehézségek oka a termelőszövetkezetek szervezésében keresendő. Ezzel szemben az igazság az, hogy termelőszövetkezeteink — amelyek zömükben még alig 1—2 évesek — már az ország területéből elfoglalt területük arányának megfelelő részt adnak az ország ellátásához. Állami gazdaságaink pedig, amelyek az ország szántóterületének 13,5 százalékát foglalják el, kenyérgabonából az összes készletek mintegy 30 százalékával járulnak hozzá az ország ellátásához, sertéshúsból 30 százalékkal, vágómarhából 20 százalékkal, tejből pedig 27 százalékkal. Ezzel szemben az egyéni parasztok területén van jelentős lemaradás a felvásárlási tervek teljesítésénél. A jövő évi szerződéskötések eddigi állása is azt mutatja, hogy ezen a téren mind kevesebbet várhatunk az egyéni gazdaságoktól. — Ha nem haladtunk volna előre a termelőszövetkezetek fejlesztésével, a felvásárlási nehézségeink még jelentősebbek volnának. Amikor felvásárlási nehézségeinkről beszélünk, nem arról van szó, hogy közellátásunk romlott volna az előző évekhez képest. Az elmúlt négy évben lakosságunk egyre növekvő élelmiszerfogyasztásában mutatkozó szükségleteit mi a felvásárlás rendszerével oldottuk meg és ezt kívánjuk tenni a jövőben is. A felvásárlási áraink olyan szinten lettek kialakítva, amely biztosította a parasztság megfelelő jövedelmét, másrészt a fogyasztók elfogadható áráért meg tudták vásárolni a számukra szükséges mezőgazdasági termékeket. Lakosságunk megnövekedett fogyasztása következtében nincs már olyan gondja parasztságunknak, hogy megtermelt áruját ne tudná eladni. Ilyen problémájuk pedig sokszor akadt a felszabadulás előtt, amikor nem az volt^ a baj, hogy sokat termeltek, hanem az, hogy a munkanélküliség és az alacsony bérek miatt sokkal kisebb volt a fogyasztás nálunk. Dolgozó parasztságunk életszínvonala is sokat javult a felszabadulás után az előzőhöz képest, de különösen az utóbbi 4 évben ez a javulás még jobban megmutatkozott. A beadás eltörlése után kialakult felvásárlási árakkal meg is voltak elégedve és sokszor hallottunk részükről olyan kijelentést, hogy csak így maradna, ebben kiegyeznének a kormánnyal. A két évvel ezelőtt elkezdett átszervezéssel — mint már az előbb említettem — a mezőgazdasági termelés nem csökkent és a felvásárlási árak is lényegében változatlanok maradtak. A gépesítéssel az élőmunka-ráfordítás kisebb lett és ennek következtében csökkent a termelésükre fordított kiadás is. Milliárdokkal lett kevesebb a parasztság állammal szembeni teherviselése az adókieséssel, ugyanakkor nőtt az állam kiadása a termelőszövetkezeti parasztság betegellátásával, az öreg parasztoknak adott öregségi járadékkal. Amikor az állam ilyen nagyarányú terhet vállalt magára, ezt azért tette, hogy segítse a parasztságot termelésének gyorsabb növelésében, életszínvonalunk növeléséhez szükséges termékek megtermelésében. Ez a segítség azonban kötelezettségeket támaszt a parasztsággal szemben is. Az általuk termelt termékeket várja az ország nem mezőgazdasággal foglalkozó lakossága. Ahogyan a í parasztság elvárja az ipartól, hogy lássa el a falut megfelelő áruval, megszabott áron, ugyanúgy ez fordítva is érvényes. Ezt azért kívántam ilyen élesen aláhúzni, mert nem indokolt a parasztság egy részénél az utóbbi időben megnyilvánuló áremelési törekí vés.