Országgyűlési napló, 1958. I. kötet • 1958. november 26. - 1962. november 5.

Ülésnapok - 1958-14

841 Az Országgyűlés 14. ülése 1960. évi december 7-én, szerdán 842 Éppen így, abból a tényből, hogy a felsza­badult és a szabadságukért még harcoló népek legjobbjai fenntartás nélkül és egyértelműen csatlakoznak a békemozgalomhoz és teljes biza­lommal tekintenek a Szovjetunióra, a szocialista világrendszerre és a Béke-Világtanács munká­jának hatékonyságába vetik bizalmukat, nem kö­vetkezik, hogy a Szovjetunió kormánya, vagy a Béke-Világtanács a gyarmati népek forradalmá­nak valamiféle vezérkari főnöksége, va^y szerve. Itt is, ebben a vonatkozásban is természete­sen érvényesül a kölcsönhatás törvénye. A Szovjetunió világraszóló győzelmei nyo­mán létrejöhetett a szocialista világrendszer. Ugyanez időben — minden eddigit meghaladó gyorsasággal — megkezdődött a gyarmatbirodal­mak felbomlása, a gyarmati népek felszabadu­lása. Az így keletkezett erők mind belekerültek abba a hatalmas áramlatba, amely a népeket magával ragadta, s amelynek nyomán a világ újjáformálódik és a békéért való világmozgalom megszülethetett és ellenállhatatlanná válhatott. Nincs többé olyan hatalom, amely ezt a tör­ténelmi áramlatot megállíthatná, nincsen olyan erő, amely megakadályozhatná a béke és szocia­lizmus táborának térhódítását és dicsőséges har­cainak elkövetkezendő teljes győzelmét. Tisztelt Országgyűlés! A nemzetközi béke­mozgalom egy évtized alatt számos szép és nagy sikert ért el, közvéleményformáló hatása szinte felmérhetetlen. Ez tagadhatatlan. A Béke-Világtanács szerepe igen jelentőssé vált. Tömegmozgósító ereje nőttön-nő, tekinté­lye egyre növekszik. Ez kétségtelen. Mégis nyugtalanító elégedetlenség támadhat bennünk, ha végigtekintünk a nemzetközi poli­tika küzdőterein, s hozzámérjük tevékenységün­ket, erőfeszítéseinket azokhoz az eseményekhez, amelyek ezen a területen lejátszódnak, azokhoz a vakmerő kísérletekhez, provokációkhoz, ag­resszív cselekményekhez, amelyekkel az impe­rialisták szinte napról napra felkorbácsolják a becsületes emberek haragját, és azokhoz a köve­telményekhez, amelyek reánk hárulnak az álta­lános és teljes leszereléssel, valamint a gyarmati rendszer felszámolásával kapcsolatban. Azt hiszem — és engedjék meg, hogy a ma­gyar országgyűlés fórumáról szóljak erről, nem használunk ki minden lehetőséget a nemzetkö­zi békemozgalom hatóerejének fokozására. És itt most elsősorban nem a magyar békemozga­lomra gondolok, nem is más nemzeti békemoz­galmakra. Altalánosságban beszélek, s az egészre gondolok úgy, amint van. Még mindig tömérdek nagy azoknak a szá­ma, akik önfeledten tapsolnak ugyan a Szovjet­unió egy-egy kezdeményezésének, Hruscsov elv­társ beszédeinek, elragadja őket — mint ben­nünket is, valamennyiünket — a lelkesedés he­ve, amikor szputnyik űrhajó röppen fel szovjet földről, de ezzel azután be is fejezték békehar­cos tevékenységüket. Azzal nyugtatják meg ma­gukat, hogy a Szovjetunió, a népi demokráciák kormányai majdcsak megbirkóznak az égető nemzetközi kérdésekkel, megoldás felé viszik a béke ügyét, hiszen olyan erőt képviselnek, mely­nek 9k monopoltőkések világa amúgy sem tud ellentállni. Ez igaz, de ezeknek a tömegeknek lelkes, de cselekvéstelen együttérzése könnyen átváltható harcos akarattá, a békéért folytatott küzdelem eleven szellemévé. Csak neki kell látni, hogy ez a metamorfó­zis végbemehessen. A nemzeti békemozgalmak vezetőinek a feladata ez. Még sajnálatosan számottevő a tömege azok­nak, akik teljes tájékozatlanságukban kész pré­dái minden zavartkeltő, megtévesztő, a szocia­lizmus és a béke ügyét beszennyezni törekvő imperialista propagandának, akiket a háborús uszítók a fajgyűlölet, a nacionalizmus haszon­élvezői a tőkések pénzével új életre galvanizált fasiszta csoportok megszédíthetnek és felhasz­nálhatnak a legnemesebb eszmék, a legtisztább törekvések, a legigazabb ügyek harcosai és szó­szólói ellen. Mi lehetne számunkra, kedves elvtársaim, megrendítőbb és tragikusabb, mint annak a tu­data, hogy ilyen tömegek még léteznek, s ezeket belehajszolhatják osztályuk elárulásába, az em­beriség boldog és békés jövendőjének megvaló­sulásáért harcoló mozgalmak hátbatámadására, önön létük véres pusztulásába. Nem bíztathatjuk magunkat azzal, hogy az idő majd megérleli ezeknek a tömegeknek a szellemét. Nekünk kell világosságot gyújtanunk elméjükben. Nem feledkezhetünk meg arról sem, hogy milyen megvetendő szerepet töltenek be egyes burzsoá kormányok és monopoltőkések szolgá­latában a jobboldali szociáldemokrata vezetők. Ha igaz is az, hogy a szociáldemokrata munká­sok között egyre jobban terjed az a felismerés, hogy pártjuk áruló vezetői veszedelembe és pusztulásba sodorhatják őket és pártjukat is, s mindinkább hajlandók akcióegységbe lépni kom­munista elvtársaikkal, a jobboldali vezetők, egyelőre még, elég jelentékeny befolyást gya­korolhatnak a szociáldemokrata tömegekre és ezt a befolyásukat szinte kérkedően használják fel az imperialista~célok, a kapitalista világ szol­gálatában. Ezek a politikai kufárok fel sem mér­hetően súlyos károkat okoznak a béke, a mun­kásosztály felszabadulása, a szocializmus szent ügyének. Elvakultan szállnak szembe minden olyan törekvéssel, amely a munkásosztály egy­ségének megteremtésére irányul. Minden eszköz­zel megakadályozni igyekeznek, hogy közös bé­kefront jöjjön létre, holott a szociáldemokrata munkások nagy tömegében élénk hajlandóság van erre. Szívesen vennének részt a közös ak­ciókban együtt a kommunistákkal, a haladó em­berek tíz és tízezreivel, a leszerelésért, az atom­es hidrogénbombák használatának eltiltásáért, a békés egymás mellett élés megvalósítása és a dolgozó tömegek életszínvonalának megvédelme­zése és növelése, szociális viszonyainak megjaví­tása érdekében. Nem ritkán sikerül is ilyen kö­zös akciók létrehozása. De ez kevés, ez nagyon kevés. Sokkal többre van szükség! És én úgy ér­zem, nem tettünk meg minden lehetségest, nem fáradoztunk elég kitartóan azért, hogy minden akadályt legyőzve, mindenütt létrehozzuk a dol­gozó tömegek cél- és akarategységét, akcióközös­ségét, hogy növelni lehessen — mert növelni kell mégpedig igen nagy mértékben — a békemozga­lom erejét, aktivitását. Erre van szükség! Soha jobban, mint éppen napjainkban, amikor a vesztüket érző imperia­lista hatalmak még mindig meglevő és nem lebe-

Next

/
Oldalképek
Tartalom