Országgyűlési napló, 1958. I. kötet • 1958. november 26. - 1962. november 5.

Ülésnapok - 1958-14

841 Az Országgyűlés 14. ülése 1960. évi december 7-én, szerdán 842 Éppen így, abból a tényből, hogy a felszabadult és a szabadságukért még harcoló népek legjobbjai fenntartás nélkül és egyértelműen csatlakoznak a békemozgalomhoz és teljes bizalommal tekintenek a Szovjetunióra, a szocialista világrendszerre és a Béke-Világtanács munkájának hatékonyságába vetik bizalmukat, nem következik, hogy a Szovjetunió kormánya, vagy a Béke-Világtanács a gyarmati népek forradalmának valamiféle vezérkari főnöksége, va^y szerve. Itt is, ebben a vonatkozásban is természetesen érvényesül a kölcsönhatás törvénye. A Szovjetunió világraszóló győzelmei nyomán létrejöhetett a szocialista világrendszer. Ugyanez időben — minden eddigit meghaladó gyorsasággal — megkezdődött a gyarmatbirodalmak felbomlása, a gyarmati népek felszabadulása. Az így keletkezett erők mind belekerültek abba a hatalmas áramlatba, amely a népeket magával ragadta, s amelynek nyomán a világ újjáformálódik és a békéért való világmozgalom megszülethetett és ellenállhatatlanná válhatott. Nincs többé olyan hatalom, amely ezt a történelmi áramlatot megállíthatná, nincsen olyan erő, amely megakadályozhatná a béke és szocializmus táborának térhódítását és dicsőséges harcainak elkövetkezendő teljes győzelmét. Tisztelt Országgyűlés! A nemzetközi békemozgalom egy évtized alatt számos szép és nagy sikert ért el, közvéleményformáló hatása szinte felmérhetetlen. Ez tagadhatatlan. A Béke-Világtanács szerepe igen jelentőssé vált. Tömegmozgósító ereje nőttön-nő, tekintélye egyre növekszik. Ez kétségtelen. Mégis nyugtalanító elégedetlenség támadhat bennünk, ha végigtekintünk a nemzetközi politika küzdőterein, s hozzámérjük tevékenységünket, erőfeszítéseinket azokhoz az eseményekhez, amelyek ezen a területen lejátszódnak, azokhoz a vakmerő kísérletekhez, provokációkhoz, agresszív cselekményekhez, amelyekkel az imperialisták szinte napról napra felkorbácsolják a becsületes emberek haragját, és azokhoz a követelményekhez, amelyek reánk hárulnak az általános és teljes leszereléssel, valamint a gyarmati rendszer felszámolásával kapcsolatban. Azt hiszem — és engedjék meg, hogy a magyar országgyűlés fórumáról szóljak erről, nem használunk ki minden lehetőséget a nemzetközi békemozgalom hatóerejének fokozására. És itt most elsősorban nem a magyar békemozgalomra gondolok, nem is más nemzeti békemozgalmakra. Altalánosságban beszélek, s az egészre gondolok úgy, amint van. Még mindig tömérdek nagy azoknak a száma, akik önfeledten tapsolnak ugyan a Szovjetunió egy-egy kezdeményezésének, Hruscsov elvtárs beszédeinek, elragadja őket — mint bennünket is, valamennyiünket — a lelkesedés heve, amikor szputnyik űrhajó röppen fel szovjet földről, de ezzel azután be is fejezték békeharcos tevékenységüket. Azzal nyugtatják meg magukat, hogy a Szovjetunió, a népi demokráciák kormányai majdcsak megbirkóznak az égető nemzetközi kérdésekkel, megoldás felé viszik a béke ügyét, hiszen olyan erőt képviselnek, melynek 9k monopoltőkések világa amúgy sem tud ellentállni. Ez igaz, de ezeknek a tömegeknek lelkes, de cselekvéstelen együttérzése könnyen átváltható harcos akarattá, a békéért folytatott küzdelem eleven szellemévé. Csak neki kell látni, hogy ez a metamorfózis végbemehessen. A nemzeti békemozgalmak vezetőinek a feladata ez. Még sajnálatosan számottevő a tömege azoknak, akik teljes tájékozatlanságukban kész prédái minden zavartkeltő, megtévesztő, a szocializmus és a béke ügyét beszennyezni törekvő imperialista propagandának, akiket a háborús uszítók a fajgyűlölet, a nacionalizmus haszonélvezői a tőkések pénzével új életre galvanizált fasiszta csoportok megszédíthetnek és felhasználhatnak a legnemesebb eszmék, a legtisztább törekvések, a legigazabb ügyek harcosai és szószólói ellen. Mi lehetne számunkra, kedves elvtársaim, megrendítőbb és tragikusabb, mint annak a tudata, hogy ilyen tömegek még léteznek, s ezeket belehajszolhatják osztályuk elárulásába, az emberiség boldog és békés jövendőjének megvalósulásáért harcoló mozgalmak hátbatámadására, önön létük véres pusztulásába. Nem bíztathatjuk magunkat azzal, hogy az idő majd megérleli ezeknek a tömegeknek a szellemét. Nekünk kell világosságot gyújtanunk elméjükben. Nem feledkezhetünk meg arról sem, hogy milyen megvetendő szerepet töltenek be egyes burzsoá kormányok és monopoltőkések szolgálatában a jobboldali szociáldemokrata vezetők. Ha igaz is az, hogy a szociáldemokrata munkások között egyre jobban terjed az a felismerés, hogy pártjuk áruló vezetői veszedelembe és pusztulásba sodorhatják őket és pártjukat is, s mindinkább hajlandók akcióegységbe lépni kommunista elvtársaikkal, a jobboldali vezetők, egyelőre még, elég jelentékeny befolyást gyakorolhatnak a szociáldemokrata tömegekre és ezt a befolyásukat szinte kérkedően használják fel az imperialista~célok, a kapitalista világ szolgálatában. Ezek a politikai kufárok fel sem mérhetően súlyos károkat okoznak a béke, a munkásosztály felszabadulása, a szocializmus szent ügyének. Elvakultan szállnak szembe minden olyan törekvéssel, amely a munkásosztály egységének megteremtésére irányul. Minden eszközzel megakadályozni igyekeznek, hogy közös békefront jöjjön létre, holott a szociáldemokrata munkások nagy tömegében élénk hajlandóság van erre. Szívesen vennének részt a közös akciókban együtt a kommunistákkal, a haladó emberek tíz és tízezreivel, a leszerelésért, az atomes hidrogénbombák használatának eltiltásáért, a békés egymás mellett élés megvalósítása és a dolgozó tömegek életszínvonalának megvédelmezése és növelése, szociális viszonyainak megjavítása érdekében. Nem ritkán sikerül is ilyen közös akciók létrehozása. De ez kevés, ez nagyon kevés. Sokkal többre van szükség! És én úgy érzem, nem tettünk meg minden lehetségest, nem fáradoztunk elég kitartóan azért, hogy minden akadályt legyőzve, mindenütt létrehozzuk a dolgozó tömegek cél- és akarategységét, akcióközösségét, hogy növelni lehessen — mert növelni kell mégpedig igen nagy mértékben — a békemozgalom erejét, aktivitását. Erre van szükség! Soha jobban, mint éppen napjainkban, amikor a vesztüket érző imperialista hatalmak még mindig meglevő és nem lebe-