Országgyűlési napló, 1958. I. kötet • 1958. november 26. - 1962. november 5.
Ülésnapok - 1958-14
843 Az Országgyűlés 14. ülése 1960. évi december 7-én, szerdán 844 csülhető erejüket vetik latba, hogy útját állják a nemzetközi problémák békés tárgyalások útján lehetséges megoldásának, miközben álszent módon a békéről szónokolnak. Bizonyos, hogy minden erőfeszítésük kárbavész. A béketábor ereje már most is oly nagy és ellenállhatatlan, hogy a mérkőzés kimenetele nem lehet kétséges. De ennek a történelmet fordító, roppant viadalnak minden terhét nem háríthatjuk a Szovjetunióra, illetve a szocialista világrendszer népeire. Hiszen már most sincs egészen így. A nyugati világban is, Ázsiában, Afrikában és Latin-Amerikában is beláthatatlan tömegek sorakoznak fel a béke frontján és sok ragyogó küzdelmet vívtak meg eddig is és sok sikert arattak. A nyugtalanító elégedetlenség mégsem hiába való. Szükséges! A munkásmozgalomban mindig is élt az elégedetlenség szelleme és ez sarkalta új és új erőfeszítésekre, új és új harcokra. Él ez az elégedetlenség — szerencsére — a Béke-Világtanács elnökségében és a Világtanács irodájának tagjaiban is. Amit eddig elmondtam, kritikaképpen a békemozgalom erejéről, tevékenységéről, azt mint ennek a szervezetnek egyik tagja mondtam el, s úgy érzem, szükséges volt elmondani, hogy ez az elégedetlenség él a Béke-Világtanács vezető köreiben. Erre vallott nemcsak a legutóbbi stockholmi ülésszak tanácskozása, hanem az európai elnökök legutóbbi budapesti és a Béke-Világtanács elnökségének Bukarestben nemrégen megtartott ülése is. Ez jól is van így! Többet, sokkal többet kell tennünk a nemzetközi békemozgalom erejének, lendületének fokozására. Le kell leplezni az imperialisták manővereit és hazugságait, gaztetteit és kétszínűséget és harcba kell vinni a ma még mozdulatlan tömegeket is a lefegyverzésért, a gyarmati népek teljes felszabadításáért és a békés egymás mellett élés megvalósításáért. Ez szent kötelességként hárul minden igaz emberre, minden becsületes békeharcosra. Nagyobb aktivitást, több és jobb munkát követel tőlünk az előttünk álló feladatok nagysága és történelmi jelentősége. Felvetődik a kérdés — és most már hazafelé fordulok egy pillanatra, hogy mi, magyarok, akik pártunk és kormányunk békepolitikájával teljesen egyetértünk, mi módon szolgálhatjuk a béke ügyét? Azzal szoktunk felelni, és azzal felelhetünk is erre, hogy munkánkkal, a munka termelékenységének növelésével, népgazdaságunk fejlesztésével, erősítésével. Így is van, valamennyien teljesen egyetérthetünk ezzel a válasszal. Annál inkább is, mert az a tény, hogy az erőviszonyok a szocialista tábor javára változtak meg, nem valami hangulatbeli fordulat eredménye. A Szovjetunió és az egész szocialista világrendszer megrendíthetetlen győzelmes ereje, a szocialista munka kimeríthetetlen forrásából ered. Ennek a munkának a fenséges ereje áll őrt a népek békessége és többek között Kuba szabadsága fölött is. Enélkül ezt a kis országot az Egyesült Államok már régen felfalta volna. Ezt az erőt, a szocialista munka erejét, kell még jobban megnövelnünk. Erre bíztat bennünket egyébként Kállai elvtárs is, köszönet érte. Arra kell törekednünk, hogy minden városunk, minden üzemünk, minden magyar falu, minden termelőszövetkezet a békének egy-egy sziklaszilárd és megvívhatatlan támaszpontja legyen az imperialisták háborút szolgáló katonai támaszpontjaival szemben. Ilyen támaszpontokat kell teremtenünk világszerte mindenütt és minden eddiginél nagyobb gondot kell fordítanunk a dolgozó nők, az anyák és feleségek mozgósítására, hogy a szívükből áradó anyai szeretet meleg árama betöltse az egész nemzetközi békemozgalmat. Harcolnunk kell szenvedélyes szívvel és világos értelemmel, hogy az emberiség hajléka fölött minél hamarabb ott lenghessen szabadon a béke és a szocializmus győzelmes lobogója. Joliot-Curie mondotta az I. Béke-Világkongresszuson, Párizsban: „Küzdelembe szállunk és bizonyosak vagyunk abban, hogy megnyerjük a béke csatáját, az élet csatáját, a halál és a pusztulás erőivel szemben." Mi is hiszünk ebben, mi is bizonyosak vagyunk benne! (Taps.) ELNÖK: Az ülést 20 percre felfüggesztem. (Szünet: 16.31—16.51.) ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Folytatjuk tanácskozásunkat. Gosztonyi János képviselőtársunkat illeti a szó. GOSZTONYI JÁNOS: Tisztelt Országgyűlés! Azt hiszem, túlzás nélkül állíthatom, hogy az országgyűlés mai külpolitikai vitája az egész ország élénk érdeklődése mellett zajlik le. A mi népünket, csak úgy mint a világ minden békeszerető népét ma a legáltalánosabban érdeklő kérdések elsősorban arra vonatkoznak: mit hoz a holnap, hogyan alakul a nemzetközi helyzet, enyhül-e a nemzetközi feszültség, avagy az ellentétek további kiéleződése következik be. A magyar nép, amely a történelemben oly sokat szenvedett a háború pusztításaitól, szeretné a békés jövőbe vetett reményeit beteljesedve látni s mindenekelőtt ez az oka annak, hogy olyan egységesen sorakozik fel kormányunk külpolitikai célkitűzései mögé. A mi népünk ma tényleg egységesen támogatja a kormány külpolitikai célkitűzéseit, mert a világ mai helyzetében — tisztelt Országgyűlés — igazibb, emberibb célokért küzdeni nem lehet másokért, mint a háború elkerüléséért, a béke biztosításáért, az általános, teljes és ellenőrzött leszerelésért. Az emberiség további sorsának nagy alternatíváját becsületes módon megválaszolni másképp nem lehet, csak úgy, hogy ki kell küszöbölni a háborút és az országoknak társadalmi rendjüktől függetlenül békében kell egymással élniük. Ez a politika a szocialista országok részéről nem propaganda jelszó. Üjra bebizonyította ezt most a kommunista és munkáspártok moszkvai értekezletén elfogadott nyilatkozat. Ez a politika a szocializmus legigazibb és leghumánusabb törekvése, amely a szocialista társadalom természetéből fakad s amelyet az emberek, a népek iránti nagy felelősségérzet diktál. Meggyőzően és részletesen beszélt minderről délelőtti felszólalásában Kállai elvtárs. A békés egymás mellett élésről szólva nem elégséges azonban a becsületes szándéknak a
