Országgyűlési napló, 1958. I. kötet • 1958. november 26. - 1962. november 5.

Ülésnapok - 1958-13

733 Az Országgyűlés 13. ülése 1960. évi december 1-én, csütörtökön 734 Hadd idézzek néhány adatot e Kongresszus gazdag anyagából. A termelés tekintetében pl. a következő kép alakul ki: Az 1960. évben a szénbányászat termelése közel háromszorosa, a mangánércbányászaté közel ötszöröse, a színesércbányászaté kétszerese, a vasércbányászaté közel háromszorosa, a bauxitbányászaté kb. kétszerese lesz az 1938. évi termelésnek. 1949 óta a kőolajtermelés kereken megkétszereződött. Ezek a számok önmagukban is azt mutatják, hogy a bányászat jelentősége a felszabadulás óta hazánkban különösen megnőtt, és népgazdaságunk egyik legfontosabb iparágává fejlődött. A felsorolt számadatok mögött azonban — a Bányászati Kongresszus megállapításai szerint — részben már megoldott, részben még megoldásra váró bonyolult feladatok sokasága húzódik meg. Példaképpen hadd említsek meg egyet-kettőt közülük: Az emberi társadalom életében és fejlődésében döntő,szerepe van az ásványi nyersanyagoknak és a különféle energiaforrásoknak. Az emberiség egyre fokozódó mértékben használja fel a természetnek ezeket a kincseit a maga céljára. Figyelemreméltó, hogy az egyes országok lakosságának életszínvonal emelkedése szorosan öszszefügg a belföldi nyersanyag és energiaforrások helyes, ésszerű kihasználásával. A magyar népgazdaságban sem közömbös tehát, hogy ásványi nyersanyagkészleteinket, beleértve az energiatermelésben felhasználtakat is, milyen ütemben termeljük ki és milyen feltételek mellett állítjuk népgazdaságunk szolgálatába. Az ásványi nyersanyagok között az ipari termékek előállítására felhasznált fémek és egyéb ásványok mellett döntő fontosságúak az energiatermelésben hasznosított energiahordozók. Világszerte észlelhető jelenség, hogy a rendelkezésre álló ásványi nyersanyag-készletek a rohamosan növekvő igények folytán, az intenzív kutatások ellenére sem tudják egy bizonyos határon túl már követni a gyors fejlődést. így az olyan energiaforrásokban, mint amilyen pl. a szén, a kőolaj, a földgáz, előbb vagy utóbb elkezdődik az ismert készletek folyamatos csökkenése. Magyar vonatkozásban ez a megállapítás már ma is több tekintetben, például a szén tekintetében is időszerű. Emellett a csökkenő készletek kitermelése rövidesen egyre nehezebbé válik, és így természetes az a törekvés, amely az egyre növekvő energiaigényeket fokozatosan más, új energiahordozók útján kívánja kielégíteni. Hazánk szénkészlete mai ismereteink szerint közel 5 milliárd tonna, amelynek kb. 3 milliárd tonnát kitevő része tekinthető — a becslések szerint — kitermelhető szénvagyonnak. JEz bizony nem sok, ha meggondoljuk, hogy egy főre a Szovjetunióban pl. tizenkétszer nagyobb szénkészlet jut, mint nálunk. A kitermelhető 3 milliárd tonna szénvagyon alig több, mint 100-szorosa folyó évi széntermelésünknek. Ez a körülmény nemcsak a földtani kutatások jelentőségét húzza alá, de jól megvilágítja a szénvagyonunkkal való helyes gazdálkodás rendkívüli fontosságát is. Kedvezőknek mondhatók kőolaj bányászatunk fejlődésének kilátásai. Jelentősek a földgázkutatásnak az utóbbi években elért eredményei. Földgázvagyonunk most már alapot ad országos földgázvezeték-hálózat építésére. Ércbányászatunkban az erősen megnövekedett termelés során — a készletek korlátozott volta miatt — ma sok olyan ércet bányászunk ki és dolgozunk fel, amelynek gazdaságos kohósítására még nem is olyan régen alig látszott lehetőség. Ilyen ércek pl. a rudabányai alacsony vastartalmú pát-vasércek, a karbonátos mangánércek és a gyöngyösoroszi színesércek is. A bauxitbányászatot is kedvezően befolyásolja, hogy a timföldgyárainkban gazdaságosan feldolgozható bauxit minősége tekintetében ma már lényegesen kisebbek a követelmények, mint 20 évvel ezelőtt voltak. Mindez arra utal, hogy a bányászat termelésének megnövelése előtt előbb meg kellett teremteni ennek megbízható feltételeit, az ország mindenféle ásványi nyersanyagára kiterjedő földtani kutatás megszervezésével és az ásványvagyonnal való helyes gazdálkodás alapelveinek és módszereinek kialakításával. A termelés gazdaságossága érdekében pedig ezenfelül biztosítania kellett a termelés korszerű színvonalát is. Bizony, hatalmas feladat volt ez, annál is inkább, mert az államosított bányák berendezései jórészt elavultak voltak és leromlott állapotban kerültek állami tulajdonba. Szénbányáinkban számottevő munkahelyi gépesítés csak az államosítás után indult meg. Az egyes szénmedencék egymástól eltérő, sajátos viszonyai következtében a külföldi gyártmányú bányászati munkagépek általában csak helyenként alkalmazhatók. A különböző bányavidékek különleges viszonyaihoz alkalmazkodó, hazai konstrukciójú és gyártású, megfelelő teljesítőképességű munkagépek kialakítása pedig hosszú évek munkáját igényli. Mégis máris jelentősnek lehet nevezni a jövesztés, rakodás és munkahelyi szállítás gépesítése terén elért előrehaladást. Az ércbányászatban a korszerű előkészítő művel ellátott gyöngyösoroszi ólomcinkérc bányászat létesítése, a recski ércelőkészítőmű bővítése, a rudabányai vasércdúsítómű üzembehelyezése a legjelentősebb bizonyítékai a műszaki fejlesztésre irányuló törekvéseknek. 1948-ban az államosított kőbányák nagy többsége is elhanyagolt és leromlott állapotban került állami tulajdonba. Azóta termelésük mégis megsokszorozódott, nem utolsó sorban a munkahelyi gépesítés eredményeként. A fejtés, réselés nehéz fizikai munkafolyamatának gépesítése mellett sikerült koncentrálni a termelést a nagyterjedelmű kőzetlelőhelyekre, és több egymáshoz közeleső kisebb bánya egybenyitása megteremtette a további fejlesztés lehetőségének alapjait is. A termelésben megkívánt magas műszaki színvonalat természetesen csak a bányászat megfelelő szervezeti felépítése mellett lehetett elérni. Az államosítás óta a bányászati ágazatok szervezete alapvető változáson ment át. A zilált kapitalista gazdasági szervezet és ennek összefüggés nélküli gazdasági tevékenysége helyébe valamennyi bányászati ágazatnál az állami szervezés fejlett formája és a tervszerű gazdálkodás