Országgyűlési napló, 1958. I. kötet • 1958. november 26. - 1962. november 5.

Ülésnapok - 1958-12

707 Az Országgyűlés 12. ülése 1960. évi augusztus 5-én, pénteken 708 azoknak a jogos követelményeknek, amelyeket a szocialista iskolaügy a pedagógusok elé állít. Rá kell mutatni arra is: ezt a tényt súlyosbítja az, hogy ebben a tanévben 1170 tantermet ki kellett vonni a tanításból. Részben azért kellett kivonni, mert használhatatlanná váltak. Ennek oka elsősorban az, hogy a volt felekezeti iskolák 100—150 éves vertfalú épületei, amelyek nem egy esetben — konkrét példákat tudok rá mondani — istállóból készülték, most dűlnek össze. Ezek helyett új iskolákat kell építenünk, örömmel állapítjuk meg, hogy amerre az ember az országban jár, mindenütt szaporodnak az iskolák. Engedjék meg. hogy a magam kis megyéjéből, Tolna megyéből néhányat felsoroljak: Kakasd, Kölesd, Fácánkert és így tovább, tanyák, kis faluk, ahol gyönyörű új, modern, fizikai, kémiai eszközökkel ellátott iskolákat építettünk. Rá szeretnék arra is mutatni, hogy az új iskolák jelentősége túlnő a szorosan vett iskolai oktatási kereteken. Ezek az iskolák a községek kulturális fejlődésének a gócai lettek. Ahol új iskolákat tudtunk építeni, ott megindult az esti tagozat, öreg parasztemberek újra beültek az iskolapadba, ezüstkalászos tanfolyamot lehetett tartani, megindult a népművelés és minőségileg más a helyzet, mert fizikai, kémiai, biológiai szertár is van. A pénzügyminiszter elvtárs szíves figyelmét felhívom arra, hogy ennek megint termelési kihatása van. Mert az a parasztember, aki megismerkedik a biológia alapelemeivel, jobban, olcsóbban fog termelni, ha tetszik, ez a beruházás, amelyet iskolaépítésre adunk, termelési szempontból is rentábilis beruházás. A kormány sokat tett az ország egészének tantermekkel való ellátására, de nem keveset tett a társadalom is, amely megértette ennek a jelentőségét. Az az érzésem, hogy kicsit jobban meg kellene ezt szervezni. Engedjék meg, hogy itt a lengyel elvtársak példájára hivatkozzam, akik megindították az „ezer iskola" mozgalmat, zömmel társadalmi munkából. Nem tudom, nem lehetne-e nálunk is valami ilyen gondolattal egységessé, szervezetté tenni azt, hogy újítsuk meg, szépítsük meg iskoláinkat. De ez még nem minden. Az épületek annyit érnek, amennyire abban odavaló, szocialista meggyőződésű, jól képzett pedagógusok vannak. A tartalmat ugyanis az épületnek az ember adja. Az elmúlt évben a tanügyi tárcán belül a kulturális intézményeknél a személyi állomány 2474-gyel növekedett. Ez feltétlenül szép és hasznos. Nem akarok azonban ünneprontó lenni, csak a reális tényekre szeretném felhívni a figyelmet. Jelenleg 1666 pedagógus állás üres az országban. Ez azért súlyos dolog, mert nem Budapesten, Pécsett, Miskolcon, vagy Szegeden jelentkezik ez a hiány, hanem Fürgedpusztán, Szentpéterszőlőhegyen meg az Alföld tanyáin. Kedves Elvtársak! Még jelentősebb ez a probléma, ha azt vesszük tekintetbe, hogy az általános iskola felső tagozatának az a feladata, hogy minden gyermeknek magasabb szinten adjuk meg azt a műveltséget, amelyet annak idején, a négy polgári, illetőleg az alsó négy gimnázium volt hivatva megadni. Ezért bevezettük a szakos oktatást. De a falusi iskolákban pont a szakos nevelők hiányzanak zömmel. A városban ezen a téren jól állunk, a falvakban azonban nem ilyen megnyugtató a kép. A falusi általános iskolákkal szemben pillanatnyilag azzal az igénnyel lépnek fel, hogy a tanító, aki tanítóképzőt végzett, ugyanolyan szinten, ugyanolyan minőségben tanítson matematikát, fizikát, kémiát, biológiát, magyart, történelmet, mint a szaktanár, és a gimnázium az innen kikerült gyermekekkel szemben, ugyanolyan igényt támaszt, mint a budapesti általános iskolákból kikerült gyermekekkel szemben. Azt hiszem, ez nem egészen helyes és ezen feltétlenül változtatni kell. Hogyan lehetne ezt végrehajtani, anélkül hogy a pénzügyminiszter elvtársnak túlságosan bele kellene nyúlni a kasszába? Mindenekelőtt visszatérek arra, amit az óvónőkkel kapcsolatban mondottam. Emelni kellene a pedagógiai főiskolákon és az egyetemeken, az úgynevezett hiányszakos hallgatók létszámát. Hiány van matematikusokban, fizikusokban, biológusokban, kémikusokban és sorolhatnám tovább. Ugyanakkor a létszám, bizonyos kisebb fejlesztéstől eltekintve, évek óta stagnál. Itt arról van szó, hogy a hosszabb távlatban, 10—15 évig várható igényeknek megfelelően kellene tervezni, mert különben állandóan ott tartunk, hogy keresünk szakembereket, hová bújtak el, hová tűntek el és próbáljuk fejleszteni, az oktatást. Ez annál fontosabb, mert a kormány, nagyon helyesen, eléggé ki nem emelhetően létrehozta a falusi továbbképző iskolákat. Az általános iskola nyolc osztályát elvégzett tanulók újra beülnek az iskolába és a falun, a mezőgazdaság szocialista átszervezésével kapcsolatban jelentkező igényeknek megfelelő oktatásban részesülnek. De álljunk meg egy pillanatra. Kik tanítanak ebben a továbbképző iskolában? Végeredményben ugyanazok a pedagógusok, akik már leadtak egy műszakot, azután van levelező tagozat és van dolgozók tagozata. Ezekkel ismét ugyanazok a pedagógusok foglalkoznak. A maximális lelkiismeretességet és teherbíróképességet feltételezve is, azt hiszem, ez így nem oldható meg teljes értékben. Feltétlenül és még egyszer hangsúlyoznám, hogy tíz-tizenöt év távlatában kell felmérni a várható szakember-szükségletet. Ez nemcsak a művelődésügyi miniszter feladata, hanem erről tudna beszélni a földművelésügyi miniszter elvtárs, a kohó- és gépipari miniszter elvtárs stb., hogy mi a várható szakember-szükséglet, és a beiskolázási keretszámokat ennek megfelelően kellene emelni. A falusi pedagógusprobléma megoldására tanácsaink örvendetesen sokat tettek az elmúlt évben. Javasoljuk, hogy még többet tegyenek, különösen, ami a lehetőségek megteremtését illeti. Több alkalommal hangzott már el a lakásügyi kérdés. A falusi pedagógusoknak lakást kell adni. Űj iskoláink — köszönet érte a művelődésügyi tárcának — mind pedagóguslakással együtt épülnek, mégpedig korszerű, egészséges, fürdőszobás lakásokkal. De javasolnám a termelőszövetkezeteknek, hogy növeljék a társadalmi ösztöndíjak számát. Az a falusi gyerek, aki a faluból indult a középiskolába, a tanítóképzőbe, a Pedagógiai Főiskolára és az egyetemre, men-