Országgyűlési napló, 1958. I. kötet • 1958. november 26. - 1962. november 5.

Ülésnapok - 1958-10

577 Az Országgyűlés 10. ülése 1960. évi január 30-án, szombaton 578 Tisztelt Országgyűlés! Az ülést 20 percre fel­függesztem. (11.42.) (Szünet: 11.42—12.07. Elnök: VASS ISTÁNNÉ.) ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Tanácskozá­sunkat folytatjuk. Napirend szerint következik a Legfelsőbb Bíróság elnökének beszámolója. Dr. Jahner-Bakos Mihály elvtársat, a Legfelsőbb Bí­róság elnökét illeti a szó. DR. JAHNER-BAKOS MIHÁLY, a Legfel­sőbb Bíróság elnöke: Tisztelt Országgyűlés! A Legfelsőbb Bíróság elnöke legutóbb 1957. évi de­cember hó 21. napján számolt be az országgyűlés előtt a Legfelsőbb Bíróság működéséről — így ez a beszámoló két évi munkánkat öleli fel. Az elmúlt két év állami és társadalmi ren­dünk jelentős megszilárdulásának, gazdasági fej­lődésünk nagymérvű meggyorsulásának időszaka volt. Az ellenforradalom után rövid idqn belül következett be a konszolidáció, a közrend és köz­biztonság helyreállítása, s dolgozó népünknek a párt vezetésével végzett odaadó munkája politi­kai, gazdasági és kulturális téren egyaránt eddig nem tapasztalt fejlődést eredményezett. Fejlődésünknek munkásai voltak a maguk területén a bíróságok, a Legfelsőbb Bíróság is. A Legfelsőbb Bíróság feladatait a beszámolási idő­szakban is az az állandó jellegŐ kötelezettség jel­lemezte —• hogy ítélkezésévél és az alsóbb bíró­ságok irányításával folyamatosan segítse állam­hatalmunk erősítését és szocialista társadalmi rendünk fejlődését. Ez azt jelentette, hogy az el­lenforradalom felszámolása után megindult po­litikai és gazdasági konszolidációt, a szocialista jogrend megszilárdítását és továbbfejlődését, a tömegek szocialista jogtudatának kialakítását a bírói jogalkalmazással is erősíteni és fejleszteni kellett. A feladatok megoldásánál munkánk fő jel­lemzője a szocialista törvényesség érvényesítése volt. A szocialista törvényesség az államhatalom erősítésének egyik alapvető eszköze és módszere. Biztosítani hivatott egyrészt törvényeinkben ki­fejezett politikánk valóraváltását — másrészt a törvényeink betartásán és betartatásán keresztül az állampolgárok személyi és vagyoni biztonsá­gát, az egyéni szabadságjogok megóvását, a dol­gozóknak a szocialista együttélésre való nevelé­sét. A szocialista törvényesség helyzetének érté­keléseként pártunk VII. kongresszusa megálla­pította: „ .. .belügyi és igazságügyi szerveink kü­lön érdeme, hogy igen nehéz körülmények között; dolgozva, az elmúlt három év alatt a szocialista törvényességet teljesen helyreállították hazánk­ban. Azzal is, hogy bűntett megtorlatlanul nem maíradt, azzal is, hogy vétlen embert büntetés nem sújt ma hazánkban. Büntetőpolitikánk lé­nyege az ebben az értelemben felfogott törvé­nyesség védelme és minden körülmények között való biztosítása ..." Tisztelt Országgyűlés! A beszámolási időszak elején, 1958 januárjá­ban az ellenforradalmi ügyekben az ítélkezés je­lentős része még hátra volt. Az ellenforradalmi bűnügyeikben az ítélkezést a Legfelsőbb Bíróság nemcsak irányította, hanem túlnyomórészt végső fejkon közvetlenül is intézte. Az ellenforradalmi bűncselekmények legkülönbözőbb és részben új­szerű megnyilvánulási formái nagyszámú elvi kérdés megoldását igényelték. A Legfelsőbb Bírósjág elvi "irányítása ezekben az ügyekben is hatékonyan biztosította a szocia­lista törvényesség betartását. A védekezési sza­badság gondos betartása mellett, a bírósági tár­gyaláson elhangzott és bizonyítást nyert tények szolgálhattak az ítéletek alapjául. Elvétve for­dult csak elő, hogy az elsőfokú bíróság a bizo­nyítási eljárást nem elég körültekintően folytatta le — ezekben az ügyekben a Legfelsőbb Bíróság az ítéletet hatályon kívül helyezte és a bíróságot új eljárásra utasította, kötelezve a bizonyítás legszélesebbkörű lefolytatására. A büntetőpolitikánk helyes érvényesítésének fontos és állandó tényezői voltak: a tényállás részletes felderítése, a cselekmény elkövetése kö­rülményeinek és indítóokainak pontos megálla­pítása. Ez azt jelentette, hogy ítélkezésüníkben a munkásosztály politikáját, a dolgozó tömegek akaratát érvényesítettük. Népünk érdekeit és igazságérzetét fejezték ki döntéseink, amikor lesújtottunk a tudatos el­lenforradalmárokra, a levert fasizmus felbukkant alakjaira, és ezektől megkülönböztettük azokat a dolgozókat, akik félrevezetés, az eszmei zűrzavar hatására követték el kisebb súlyú bűncselekmé­nyeiket. Ez utóbbiaknál, amennyiben addig ki­fogástalan magatartást tanúsítottak, messzeme­nőkig érvényesítettük a nevelés szempontjait. Az ellenforradalmi bűnügyek gyors befejezé­sének politikai jelentősége is volt. A közrend és köznyugalom helyreállítása után a dolgozó tömegek odaadó munkával igye­keztek helyreállítani az ellenforradalom okozta károkat, s biztosítani a termelőmunka zavarta­lanságát. A gyors és következetes felelősségre­vonásnak tehát visszatartó hatással kellett lenni azok felé is, akik "az ellenforradalom fegyveres leverése után gátolni szándékoztak a konszolidá­ciót. Politikai jelentősége volt annak is, hogy az ellenforradalom miatt elszaporodott köztörvényi bűntettek elkövetői mielőbb bíróság elé kerülje­nek. Abban, hogy bíróságaink az ellenforradalmi ügyeket gyorsan és politikai hatásában is jól in­tézték el, nagy segítséget jelentettek a népbírósá­gok. A népbírói tisztséget valóban olyan dolgozók töltötték be, akik a nép iránti hűségüktől vezet­ve, mindvégig következetes szigorral ítélték el a nép ellenségeit. Emellet azonban messzemenően érvényesítették a szocialista humanizmust is. Az ellenforradalmi bűnözők felelősségre vo­nása után fontos feladatként állott bíróságaink és a Legfelsőbb Bíróság előtt is a felgyülemlett ügy­hátralék ledolgozása és ezzel az ítélkezés idősze­rűségének biztosítása. Ez utóbbi érdekében kormányunk biztosí­totta az ügyhátralék ledolgozásához szükséges anyagi s személyi feltételeket. A kormány intéz­kedése és az IgazságügyminLsztérium támogatása tette lehetővé, hogy a Legfelsőbb Bíróság 1958. év végére, az alsó bíróságaink pedig 1959. év máso­dik felére a köztörvényes és a polgári peres ügy­hátralékot megszüntették. Ezzel jelentős mérték-

Next

/
Oldalképek
Tartalom