Országgyűlési napló, 1958. I. kötet • 1958. november 26. - 1962. november 5.

Ülésnapok - 1958-9

545 Az Országgyűlés 9. ülése 1960. évi január 29-én, pénteken 546 olcsósága. Ezért van az, hogy minden iparilag fejlett ország, igyekszik energiaszükségletének egy részét földgázzal fedezni, akár rendelkezik saját földgázkinccsel, akár importra szorul. Az országok közötti gazdasági versenyben, illetve az életszínvonal emelésére irányuló törekvéseiben, menthetetlenül lemarad az az ország, amely a nagy beruházások árán drágán gyártott, rossz hatásfokú, nem automatizálható és a gyártmány minőségét rontó energiahordozókkal kénytelen dolgozni. A Szovjetunió például a most következő hétéves tervperiódusban kőolajtermelését a jelenleginek 206 százalékára, földgáztermelését pedig a jelenleginek 750 százalékára emeli. Mivel a földgázkitermelés lényegesen kisebb ráfordítást igényel, mint a szénbányászat, ezért a Szovjetunió energiamérlegében oly nagymérvű megtakarítást ér el, hogy már menetközben 74 százalékban visszatéríti ez az olaj és gázipar beruházási befektetéseit. Ha arányaiban nem is azonosan, de hazánk energiamérlegébein is hasonló tendenciákat kell elérnünk, annál is inkább, mert ezek szerves összefüggésben vannak a VII. kongresszus termelékenység növelésére és takarékosságra irányuló útmutatásaival. Hazánkban a fővároson kívül 12 városban és néhány községben van gázszolgáltatás. A vidéki fogyasztók száma, mindössze 50 000, a fővárosi 230 ezerre tehető, ami 40 százalékos telítettséget jelent. A gázellátás jelenlegi alapja két nagyobb kokszoló Budapesten és Sztálinvárosban, egy közepes méretű kokszmű Pécsett. Néhány vidéki városunkban elavult, gazdaságtalan, kisméretű szénbázisú gázgyár van, és egy városunkban és néhány községünkben földgázszolgáltatás van. Körülbelül 80 000 fogyasztó részesül palackgázellátásban. A szolgáltatott gáz körülbelül fele-fele arányban oszlik meg a háztartási és az ipari fogyasztók között, ugyanakkor az igény a növekvő életszínvonal és ipari termelés következtében egyre nagyobb lesz úgy, hogy a gázellátás, különösen a téli csúcsfogyasztás idején nem mondható kielégítőnek. A már a bevezetőben említett energiahiány és a növekvő háztartási energiagigény földgázalapon történő bizonyos mértékű kielégítése távlatilag lehetővé tenné 1,5 millió háztartás gázellátását, szemben a mai 280 ezerrel. Ennek keretében úgyszólván minden olyan helység bevonható lenne a gázellátásba, amelynek lélekszáma a tízezret meghaladja és ezenkívül számos távvezetékmenti község is kaphatna gázt. Ha az 1960. évben hozzáfognánk a munkához, főleg az alföldi gáz-táv vezeték megépítésével és a földgáz Budapestre hozatalával, úgy a második ötéves terv végére az eddig 13 várossal és néhány kisebb községgel szemben mintegy 35 város és község kaphatna gázt és a háztartási fogyasztók száma megkétszereződne. Ugyanakkor a gázzal helyettesíthető szénmenynyiség 2,2 millió tonnára becsülhető és ebből a jobb hatásfok révén bekövetkező energiamegtakarítás egymillió tonna 3300 kalóriás szénnek felel meg. Éppen ezért javaslom a kormánynak, sürgősen vizsgálja meg a magyar gázipar és földgázfelhasználás helyzetét, valamint az egységes gázipari szervezet létrehozásának szükségességét — ami még nincs meg —, hogy a népgazdaság számára oly jelentős összegek megtakaríthatók legyenek. Még néhány szót az energiatakarékosság kérdéséről. Ismeretes tisztelt Képviselőtársaim előtt, hogy jónéhány energiatermelő berendezésünk, mint például erőműveink, kazánjaink hatásfoka nem a legjobb. Köztudomású az is, hogy a háztartási gáztűzhely összesített hatásfoka 3—4-szer jobb a szén közvetlen eltüzelésénél vagy a villamos hőfejlesztésnél elérhető hatásfoknál. Összberuházási költsége pedig jelentősen kisebb, mint a szén közvetlen eltüzelése esetén, és alig egynegyede a villamoshőfejlesztés beruházási igényének. Pedig az 1 kilowatt energia előállítása pusztán erőművi és hálózati beruházás terén kerülbelül 20 000 forintot igényel, nem is említve a még ehhez szükséges bányaberuházást. Ezért kell megfontolni minden egyes villamosmelegítő és fűtőtest gyártását és forgalpmbahoza tálát. Hogy mikor, hol, milyen mennyiségben és ki használhat fel bizonyos energiafajtát, nem könnyű feladat mindenesetben eldönteni és főleg betartatni. A Forradalmi Munkás-Paraszt kormány tavaly létrehozta az Országos Energiagazdálkodási Hatóságot, éppen azért, hogy az energiagazdálkodást központi irányítás alá helyezze, továbbá biztosítsa az energiaátalakítás és felhaszná lás helyes ai anyait és a tárcaérdekeken felülemelkedve, összehangolt irányítást adjon az energiatermelés és felhasználás egész területén. Ugyanakkor feladatává tette azt is, hogy a legkülönbözőbb energetikai berendezések gyártása során, gondoskodjék a rendelkezésre álló energiahordozók megfelelő felhasználásáról. Az Országos Energiagazdálkodási Hatóság egyéves munkája alapján bebizonyította, hogy alkalmas a rábízott feladatok elvégzésére. Ha munkálkodása csupán az országos — jelenleg 17 százalék körüli — energetikai hatásfok rövid időn belüli 1 százalékos javulását is eredményezné, csupán ez is közel félmilliárd forintot kitevő alapenergiamegtakarítást jelentene, ami egyál+alán nem lebecsülendő és reálisan el is érhető. Csupán egy kérdés merülhet itt még fel, az, hogy az egyre növekvő szerteágazó feladatok és a különféle tárcaigények összehangolása az elkövetkezendő időben szükségessé teszik az Országos Energiagazdálkodási Hatóság függetlenítését egyetlen minisztériumi tárcától. Nem lebecsülésből mondom, és tudom is, hogy így a helyes, de ha az Aruraktározási Hivatal, amely például a szenek tárolásával is foglalkozik, közvetlenül a Minisztertanács alá van rendelve, úgy azt gondolom, hogy előbbi javaslatom is megvizsgálásra tarthat igényt. Tisztelt Országgyűlés! Felszólalásomban országunk energiahelyzetének néhány problémáját vetettem fel. Tudom jól, hogy ezek egyrészt nem mai keletűek és nem is oldhatók meg gyorsan, másrészt a fejlődés természetes velejárói. Csupán I a figyelmet kívántam felhívni arra, hogy a jövő és elkövetkezendő évi gazdálkodás 24*