Országgyűlési napló, 1958. I. kötet • 1958. november 26. - 1962. november 5.
Ülésnapok - 1958-9
535 Az Országgyűlés 9. ülése 1960. évi január 29-én, pénteken 536 (Szünet 16.04—16.23) (Elnök: RÓNAI SÁNDOR.) RÓNAI SÁNDOR ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Tanácskozásunkat folytatjuk. Oláh György képviselőtársunkat illeti a szó. OLÁH GYÖRGY: Tisztelt Országgyűlés! Alig pár nappal ezelőtt a Központi Statisztikai Hivatal jelentésének adatai bizonyították, hogy népgazdaságunk az elmúlt évben tovább fejlődött, erősödött a szocializmus anyagi bázisa, emelkedett a dolgozók életszínvonala, javult az ország fizetési mérlege. A költségvetési törvényjavaslat mutatja, hogy ez a folyamat 1960ban nemcsak nem lassul, hanem ellenkezőleg, tovább gyorsul, teljes összhangban a Magyar Szocialista Munkáspárt VII. kongresszusának határozatával, amely a szocializmus építése ütemének meggyorsításáról szól. Számomra, aki a tanácsok tei"ületén dolgozom, külön örvendetes a tanácsok költségvetési összegének emelkedése. A tanácsok költségvetési összegének emelését mutató számokban kifejezésre jut az a helyes elv, amelynek érvényesítését ugyan még számosan akadályozzák és helyenként elég hatásosan is, hogy a tanácsok hatáskörét bővítjük, szerepüket, mint az államhatalom helyi szerveinek szerepét növeljük mind gazdasági, mind pedig kulturális téren. Az első kérdés, amellyel foglalkozni kívánok, majdnem kizárólag a tanácsi szervek problémájaként jelentkezik és bár közvetlenül a lakosság igényeinek kielégítését segíti elő, a népgazdaság részét, bár igaz, kicsi részét képezi, a minisztériumokban nem részesül még a súlyának megfelelő figyelemben sem — támogatásban még kevésbé —, a mostohagyermek sorsát ,,élvezi". A tanácsi ipari vállalatokról van szó. A költségvetés összege lehetővé teszi, hogy a tanácsi ipari vállalatok fejlesztésében tegyünk egy újabb lépést előre. Erre bizony igen nagy szükség van. Tudjuk, hogy a lakosság részéről olyan igények is jelentkeznek, amelyeket a minisztériumi ipar kielégíteni nem tud, mint például a kisebb volumenű építkezések, a különböző használati tárgyak egyedi előállítása, de mindenekelőtt a javítások és a szerviz-szolgálat, tekintettel a technika rohamos fejlődésére, terjedésére, a háztartásban és általában a személyi használati eszközökben is. A tanácsi vállalatokra vár az a feladat, hogy az ilyen irányú igényeket egyre inkább kielégítsék. Ez egyúttal a tanácsi vállalatok állandó fejlesztését rs követeli, de az e célra fordítható öszszegek távolról sem teszik lehetővé a fokozódó szükségletnek megfelelő fejlesztést. A tanácsi ipari vállatok egyik jellemvonása, hogy az elmúlt évek során létszámban, termelési értékben többszörösükre növekedtek. A Szolnok megyei tanácsi iparban például 10 év alatt a létszám hatszorosára, a termelési érték pedig mintegy 16-szorosára emelkedett. Másik jellemző vonásuk e vállalatoknak, 'hogy ugyanakkor az üzemi épületek és a géppark fejlesztése terén igen lassan haladnak. Ez, az általános, nagyon jelentős pozitív fejlődés mellett számos negatív következménnyel is jár. Mindenekelőtt azzal, hogy a tanácsi vállalatoknál dolgozó munkások munkakörülményei nem javultak megfelelően, sőt egyes helyeken romlottak. A munkahelyek rendkívül zsúfoltak. Megfelelő épületek, vagy nem egy esetben egyszerűen épületek hiányában télen és nyáron, jó és rossz időben egyaránt, a szabad ég alatt dolgozik a munkások egy része. Jogosan .merül fel a tanácsi vállalatok dolgozóinak az az igénye, hogy ha munkakörülményeiket a minisztériumi vállalatokéhoz hasonlóvá nem is tudjuk tenni, a jelenlegihez viszonyítva lényegesen javítsuk. A tanácsi vállalatok gépparkjának fejlesztésére és felújítására kis összegeket fordítunk. A géppark túlnyomórészt elavult, nemcsak morálisan, hanem fizikaila'g is elkopott gépekből áll és szinte teljes egészében hiányoznak a célgépek. Ilyen gépi feltételek mellett természetesen ezekben a vállalatokban a termelés színvonala megközelítőleg sem éri el a követelményeket, nem is beszélve arról, hogy fennek következményeként a jórészt manufakturális jellegű termelés nem gazdaságos. Nem véletlen, hogy a törvényjavaslat indokolása szerint is a tanácsi iparban az önköltségcsökkentés üteme alig több, mint felét teszi ki az ipar egésze termelési költségei csökkenése üteméneik. A tanácsi ipari vállalatok fejlesztésében égető problémaként jelentkezik a szociális létesítmények hiánya is. Többségük nem rendelkezik a minimális szociális igényt kielégítő létesítményekkel sem. Ha pártunk Közporíti Bizottságának határozata a munkásosztály helyzetét elemezve megállapította, hogy szociális létesítmények terén még sok a tennivaló, akkor ez talán elsősorban vonatkozik a tanácsi vállalatok dolgozóira, természetesen nem a fontossági sorrendet, hanem a helyzetét véve figyelembe. A jövőben feltétlenül nagyobb gondot kell fordítani e vállalatok dolgozóinak ilyen irányú igényeire is. Külön érdemes foglalkozni a tanácsi vállalatok közül az építőipari vállalatokkal. Az 1950-es évek elején megyénként létrejöttek a tatarozó vállalatok. E vállalatok azóta igen.sokat fejlődtek, tatarozó vállalatokból építőipari vállalatokká nőttek, legalábbis ami az elvégzett munkák mennyiségét, a termelési értéket és a létszámot illeti. Az ipar fejlesztésével összefüggő építkezéseken kívül több tényező hatásaként egyre fokozódik az építőiparral szembeni követelmény, mennyiségi és minőségi téren egyaránt. Először: a lakosság életszínvonalának emelkedésével, gazdasági helyzetének erőteljes javulásával egyenes arányban emelkedik a lakóházépítkezések száma úgy a családi, mint a szövetkezeti lakásokat értve alatta. Másodszor: a községfejlesztési alapok növekedésével a községi tanácsok és a lakosság részéről folyamatosan növekszik az igény kul túrotthonok, fürdők és egyéb, a községek egészét érintő építkezések iránt. És harmadszor: azokban a megyékben, ahol befejeződött, vagy befejezéséhez közel áll a mezőgazdaság szocialista átszervezése, a végbement változás két irányban támaszt igényt az építőiparral szemben. Egyrészt ugrásszerűen emelkedik a
