Országgyűlési napló, 1958. I. kötet • 1958. november 26. - 1962. november 5.
Ülésnapok - 1958-8
449 Az Országgyűlés 8. ülése 1960 kat, hogy sokat kapjunk. Az ország gazdasági helyzetének ismeretében azonban tudjuk, hogy a lehetőségeken belül kell gazdálkodnunk és a költségvetés bevételeihez is a maximumot kell megadnunk, hogy a kiadások elosztásánál jobban kinyithassuk a tenyerünket. Ezért úgy dolgozunk és fogunk dolgozni a megyében, hogy jelentősen járuljunk hozzá a költségvetés bevételi oldalához is, hogy aztán jelentkezhessünk a kiadási oldalinál a nagyobb hányadént. Főleg ipari üzemeinkben megértették a párt Központi Bizottságának tavaly márciusi határozatát és a kongresszus határozatait, hogy népgazdaságunkat úgy fejleszthetjük gyorsan, ha a termelés vonalán haladunk gyorsabban előre. Ezéft hoznak olyan határozatot az utóbbi időben üzemeink, hogy idei terveinket is túlteljesítjük. Egyetlen egy üzemre szeretnék hivatkozni. A Borsodnádasdi Lemezgyár munkásai a gyár 1960. évi tervét megvitatva vállalták, hogy azt 27 millió forinttal túlteljesítik, 3500 tonna finom lemezzel adnak többet a népgazdaságnak a tervelőirányzatnál. Látható tehát, hogy ha megfelelően dolgozunk, mód van rá, hogy a költségvetés bevételi előírásait is túlteljesítsük, s akkor indokoltan jelentkezhetünk többletért a kiadásoknál, hogy a megye kapjon beruházási összegeket a termelőszövetkezeti beruházások céljára, vagy más célra. Mezőgazdasági kérdésekről szólva még valamit szeretnék mondani a Földművelésügyi Minisztériumnak. Ez az alkatrészekkel való ellátás a gépállomások vonalán. A probléma nehézsége hozzávetőleg ismeretes előttünk, de vannak olyan kérdések, amelyeket meg lehetne oldani. Csak egy konkrét példát mondok. Gácsi képviselőtársunk, a Lenin Kohászati Művek főmérnöke megmondhatja, hogy megrendelték náluk a cséplőgép dobverő léceket 1961-re, de 1960-ra nem. A gépállomások megyei igazgatója panaszkodik, hogy nem tudja kijavítani a cséplőgépeket, mert nincs dobverő léc. Gácsi elvtárs talán meg tudja mondani, hogy májusig le tudják-e gyártani ezeket a dobverő léceket. Meggyőződésünk szerint igen, ha van megrendelés. Részleteiben nem vagyok tájékozott a mezőgazdasági alkatrészellátás területén, de ez a példa azt mutatja, hogy néhány területen máris előbbre juthatnánk, ha nagy gonddal és körültekintéssel kezelnénk a kérdéseket. Javaslom, hogy a Földművelésügyi Minisztérium külön vizsgálja meg a gépállomások alkatrészellátásának problémáját. Ha ugyanis nálunk a megyében most 350 traktort tartunk nyilván üzemképtelenként, ennek az a magyarázata, hogy nincs alkatrész a javításhoz. Három-négy darabból toldozunk össze egy traktort. Ha jobb lenne az alkatrészellátás, kisebb lenne az igény új gépekre. Tudom, hogy ez nehézségeket okoz népgazdasági szinten, mégis keresnünk kell a legmegfelelőbb megoldást. Végül néhány apróbb kérdést még az előterjesztett költségvetéshez. Nyers elvtárs szólt arról a költségvetési expozéjában, hogy ez idén a nyereségrészesedésre Vonatkozó feltételeket év elején közlik. Megmondom, nagy örömmel és megnyugvással vettük ezt tudomásul Borsod megyében. A múlt esztendőben mint hibát kell elkönyvelnünk, nyilván meg évi január 28-án, csütörtökön 450 vannak annak is az okai, hogy még az év végén is módosultak a nyereségrészesedés feltételei. Itt látnunk kell, hogy a munkások ma már az üzemekben számolják, hol tart a gyár, mennyi nyereségrészesedést fognak kapni, stb. és politikailag is, gazdaságilag is káros, hogy év végén közlünk feltételeket, és változtatunk az eredeti tervezésen. Nagyon örvendetes dolog, hogy ez évben is már év elején közöljük lehetőleg ezeket a feltételeket és javaslom, hogy a jövő esztendőben az üzemnek leadott évi tervvel egyidőben közöljék a nyereségrészesedés feltételeit is. Akkor világosak a feltételek és lehet mozgósítani munkásságunkat, munkásosztályunkat terveink messzemenő túlteljesítésére. Tisztelt Országgyűlés! Végül egyetlen kérdés a költségvetéssel kapcsolatban: ez a létszámgazdálkodás. Én nem tudtam előzetesen tárgyalni illetékes elvtársakkal. Felvetem itt, mint 'ami nem egészen világos számomra költségvetésünkben. Van a költségvetésnek olyan fejezete, hogy „központi és tanácsi szervek létszáma és béralapja". Megnéztem visszamenőleg elvtársak ezt a létszámot és béralapot. A következő képet mutatja: 1957-ben a központi szervek létszáma 79 203, 1958-ban 81 732, 1959-ben 89 643, az 1960ra tervezett létszám 98 962. Párhuzamosan, ha nem is ilyen mértékben, növekedők a tanácsi szervek létszáma is. Van ennek érthető oldala, a feladatok szaporodnak, ezzel együtt némileg nő a létszám. Amit nem egészen értek, ez az 1960. évi költségvetésben tervezett létszám. A tanácsi szervek létszáma 2 százalékkal növekedik meg 1960-ban a költségvetés szerint. Érthető okokból, hiszen Nyers elvtárs előterjesztésében és a költségvetés indokolásában is benne szerepel, hogy növekedik az egészségügyi létszám, növekedik a pedagógusok létszáma is, hiszen a tanintézetek száma, illetve a beiskolázott tanulók száma növekedik. Ez a létszám zömében a tanácsok létszámánál jelentkezik, tudtommal zömében. Ami érthetetlen nekem — ismétlem nem a két százalékos tanácsi létszám-növekedést keveslem — sökallom kicsit a központi szervek létszámának 10.3 százalékos növekedését. Sökallom. "V éleményem, hogy ez némileg ellentmond annak az elvnek, amit a kormány is kimondott határozatban és a pártnak is álláspontja; növelni kell az alsó szervek hatáskörét, jogkörét, és hatásköröket le kell adni alsó szerveknek. Ha ez így van, akkor nem indokolt, hogy a központi szervek létszámát nagyobb mértékben növeljük, mint az alsóbb szervekét, mert mihelyt a központi létszám növekszik, akkor a hatáskörök is fenn fognak gyarapodni és nem lent. Ez az észrevételem lenne ehhez, bár szeretném aláhúzni, nem vagyok részleteiben tájékozott ebben a kérdésben, hogy mi az indítóoka és magyarázata annak, hogy így alakult a létszámgazdálkodás országosan a központi szerveknél. Amint bevezetőben már elmondottam, meggyőződésem, hogy költségvetésünk szolgálja a szocializmus építésének meggyorsítását országunkban, elősegíti népgazdaságunk gyorsabb ütemű fejlesztését, és benne mezőgazdaságunk szocialista fejlesztését, elősegíti népgazdaságunk anyagi alapjainak erősítését, ezzel a nép életszín-