Országgyűlési napló, 1958. I. kötet • 1958. november 26. - 1962. november 5.

Ülésnapok - 1958-7

\ 385 Az országgyűlés 7. ülése 1959. évi július 30-án, csütörtökön 386 donost arra, hogy tulajdonával tetszése szerint, korlátlanul rendelkezzék. Megelégeltük már azt az időszakot, amikor a kisvagyont emberek kizsákmányolása útján nagyvagyonná növesztették, a nagy vagyont pedig óriássá, amelynek bűnös célokra való felhasználásával már nagyon sok keserűséget és bajt okoztak az emberiségnek. Ezért korlátozzuk mi a tulajdonjogot nem formailag, hanem célját és terjedelmét tekintve. Ez azonban nem egyenlő az illető tulajdonát képező dolgok terjedelmének korlátozásával, sőt — ahogy ma itt erről már beszéltek és a törvénykönyv első paragrafusa kimondja — „a törvény előmozdítja a munkában szerzett tulajdon gyarapítását". Ugyanakkor azonban természetesen azt is kimondja, hogy a tulajdonos a dolog használata során köteles tartózkodni minden olyan magatartástól, amellyel másokat, különösen szomszédait szükségtelenül zavarná, vagy amellyel jogaik gyakorlását veszélyeztetné. Bizonyításul e törvényjavaslat egyetlen pontjának idézése is elegendő lenne arra, hogy lássuk: a szerzők tudatosan törekedtek a társadalmi együttélés és együttműködés normáinak érvényre juttatására. Engedtessék meg azonban nekem, hogy még egy tulajdonosi kötelezettségről beszéljek. Gyakori eset, hogy egy bizonyos dolognak két vagy több tulajdonosa van. Ezek között a tulajdonostársak között még ma is akadnak olyanok, mint abban a bizonyos népmesében az a két szegény Paraszt, aki az örökölt vályút kettéfűrészelte, mert nem voltak képesek közösen használni úgy, hogy mind a ketten hasznát lássák, egyik sem tudta volna a dolgot úgy használni, hogy meg ne sértse a másiknak ahhoz fűződő jogát. Sajnos, a valóságban is vannak ilyenek. Reméljük, ha most törvényben kimondjuk és rögzítjük ezt, akkor az ilyen emberek talán meggondoltabbak lesznek, talán kevésbé fognak egymás kisemmizésére törekedni és megfelelő módon fogják gyakorolni a dologgal kapcsolatos jogukat. Ugyanis a 140. paragrafus foglalkozik ezekkel a kérdésekkel, kimondva, hogy „a tulajdonostársak mindegyike jogosult a dolog birtoklására és használatára, e jogot azonban egyik sem gyakorolhatja a másik rovására". A társadalmi érdekközösség esetén, a mi jelenlegi helyzetünkben, amikor a tulajdonosok vagy a tulajdonos egy nagyobb kollektíva vagy az össztársadalom, mi sem természetesebb annál, hogy a javaslat beszél a felelős őrzésről. Kimondja, hogy „a nemzeti vagyon védelme és a társadalmi és személyi tulajdon védelme közügy". Ez azt jelenti, hogy mindenki óvja más hozzákerült vagyonát, épségéről, megóvásáról gondoskodni köteles mindaddig, amíg a dolog tulajdonosa azért nem jelentkezik. Ezt még abban az esetben is meg kell tennie, ha erre szerződés vagy más jogcím nem kötelezi. Ezt én nagyon természetesnek találom, mert úgy gondolom — és így is van —, hogy nálunk a társadalmi vagyonban, a társadalmi értékben minden ember keze munkája benne van. Ügy gondolom, aki megdolgozik valamiért, azt meg is becsüli. Csak könnyelmű, felelőtlen ember szokta eltékozolni azt az értéket, amelyben saját keze munkája is benne van. A felelős őrzés fogalma tehát, ami új paragrafus, szerintem nagyon helyes. Meg is lehet követelni a polgároktól és a szervektől. Különben nemcsak új és nemcsak helyes, hanem éppen ez az a pont, amely a legkézzelfoghatóbban bizonyítja fogalmazásában a szocialista erkölcsiségre való nevelést. Nem tudok vállalkozni arra — hiszen nem is ismerem a Törvénykönyv minden paragrafusát alaposan —, hogy minden olyan pontról beszéljek, amely a szocialista öntudat igényével lép fel a polgárokkal és szervekkel szemben. Egy azonban biztos. Minden egyes szabály a szocialista együttélés és együttműködés megvalósítására ösztönöz. Sőt a könyv egésze — ha nincs is benne minden paragrafus szövegezésében, hogy „szocialista együttélés", „szocialista együttműködés" — mégis ennek az irányadó elvnek a szellemében szövegeződött. Főleg ennek kell az irányadó elvnek lennie minden ember cselekedetében, még ha külön szabályt nem is tartalmaz erre a Polgári Törvénykönyv. A Polgári Törvénykönyv arra sem tartalmaz szabályt, hogy nálunk a nőknek teljes egyenjogúságot kell biztosítani. A szocialista társadalmi felfogás mégis mindenkitől megköveteli, hogy ebben a szellemben cselekedjék. A Munka Törvénykönyve és a családjogi törvények foglalkoznak az utóbbi kérdés szabályozásával. Ezért is nem tér ki erre külön fejezetben a Polgári Törvénykönyv. Természetes azonban, hogy a Polgári Törvénykönyv minden egyes pontja egyformán értendő mindenkire, életkorra, nemre, nemzetiségre, felekezethez tartozásra való tekintet nélkül, ellentétben például az 1928-as magánjogi törvénykönyv javaslatával, amely különféle megkülönböztetéseket alkalmaz. Azt mondja például 112. paragrafusában: „A férjet illeti a döntő szó a házasélet ügyeiben." (Derültség.) „ö határoz, különösen ..." _ MAROSÁN GYÖRGY államminiszter: Most a férfiak nevetnek! BODONYI PÁLNÉ: „ ... a házassági együttélés helye és a közös lakás felől." De hogy a nőket is valamennyire emberszámba vegye, a következőképpen folytatja: „Elhatározásaiban azonban a méltányosság szerint (derültség) figyelembe kell vennie felesége megokolt tanácsait és ellenvetéseit (derültség) és ha felesége viseli a házassági terheket, vagy, viselésükhöz hozzájárul, ezt is." Majd néhány szakasszal odább a törvény a nők feladatául, hivatásául a közös háztartás vezetését jelöli meg, és azt mondja, hogy a feleségnek csupán a háztartás körébe tartozó ügyekben van joga a férj részére, a férj nevében eljárnia. Szerencsére, ez már a múlté. MAROSÁN GYÖRGY államminiszter: Es akkor sem volt igaz, mert ha valaki gazdag nőhöz „ment férjül", akkor ott nem volt a férfinak szava. (Derültség és taps.) Ezt azoknak a férfiaknak mondtam, akik itt nevettek az előbb. (Derültség.) BODONYI PÁLNE: Ügy kellett nekik! Minden ember ezt érdemli, aki érdekből nősül. (Derültség.) 17*