Országgyűlési napló, 1958. I. kötet • 1958. november 26. - 1962. november 5.

Ülésnapok - 1958-6

325 Az országgyűlés 6. ülése 1959. évi július 29-én, szerdán. 326 sztálinvárosi lakásépítkezésen az ország más területén is nagymértékben ipari méretekben tudjuk a salakot építkezési célokra felhasználni. Az acéltermelés vonalán kibontakozott kongresszusi verseny eredményeként a tervben meghatározott termékátlagot 1,5 százalékkal haladták túl. A kokilla-felhasználás nem éri el a 10 kilogrammot. A selejt 1,5 százalék alatt marad, ami nemcsak magyarországi, hanem európai viszonylatban is számottevő. Megjegyzem, hogy mindezeket az eredményeket a segédanyagoknak 60—70 százalékos felhasználásával érték el. Amint már említettem, a kohászati tevékenység mellett koksz-vegyészeti tevékenységet is folytat a vasmű. Sztálinvárosban valósítottuk meg először 80 százalékban hazai szénből a kohókoksz-gyártást. Az országos szükségletnek jelenleg 30 százalékát adja a Dunai Vasmű. Most épül a kokszoló második blokkja. A kohósítás melléktermékeként sok olyan értékes anyag keletkezik, amit talán már nem is lehet mellékterméknek nevezni, mert sokszor értékesebbek, mint maga a főtermékként jelentkező koksz. Egyik a kamragáz. Ennek gazdaságos felhasználásával a vasműben évente több mint 10 ezer tonna pakura behozatalát mellőzhetjük, ami jelentős deviza-megtakarítást jelent. A második kokszolóblokk megépítése után évente mintegy 100 000 tonna kohókokszot fogunk átadni a testvéri kohóknak és Budapest számára 80 millió köbméter gázt szállítunk évente, ami az Öbudai Gázgyár termelésének mintegy kétharmada. Ügy vélem, ezzel igen komoly segítséget adunk ahhoz, hogy Budapest jelenlegi komoly gázproblémáit mielőbb megoldják. Jellemzésképpen a műszakiak hozzállására és a műszaki vezetés színvonalára, meg kell említeni, hogy a kokszvegyészeti műszaki gyárrészleg vezetői kidolgozták a szén kigázosításának csökkentését és a szovjet előírásokhoz viszonyítva azt másfél órával csökkentették. Ez azt jelenti, hogy a tervezett 87 kamra koksz helyett naponta 91 kamra kokszot tolnak ki, ami 15 vagon koksztöbbletet jelent, az ország koksz-szükségletének 5 százalékát. Ha a második blokk megindul, akkor évente 2500 tonna ként termelünk, aminek nagy többségét jelenleg import útján biztosítjuk az ország számára. A műtrágyagyártás szempontjából nem közömbös, hogy ammóniumszulfátból 8000—9000 tonnát termelünk máris évente. Benzolból és kátrányfinomítványokból — amit eddig importáltunk — a közeljövőben jelentős exportot fogunk lebonyolítani. A vasmű kollektívája úgy határozott, hogy egy év alatt megtérülő gyors beruházási hitel igénybevételével berendezéseket állítunk be, amivel Magyarországon eddig még nem gyártott cikkek gyártását fogják megkezdeni, nevezetesen az antracén, szublimát és más kémiai termékek gyártását. Szeretném megemlíteni még, hogy a vasmű rendelkezik úgynevezett karbantartó gyárrészleggel, mechanikai üzemmel. Ennek eredetileg az volt a célja, hogy a belső karbantartáshoz szükséges alkatrészeket biztosítsa. Az ottani kollektíva ezen már túlment. Jelenleg nemcsak a vasmű részére szükséges alkatrészeket biztosítják, hanem legutóbb például az ózdi kohók átépítéséhez szükséges eszközöket is legyártották, de meg kell mondanom, anélkül, hogy egy fillér beruházást eszközöltek volna, a meglevő termelőeszközök átcsoportosításával biztosították, hogy az eredetileg karbantartás célját szolgáló berendezésekkel export célokat szolgáló berendezéseket gyártanak. Gondolok a verőkapás őrlőmalomra, amely iránt Kínában igen nagy az érdeklődés és már szállított a vasmű ilyet a Kínai Népköztársaságba. Ez lehetővé teszi, hogy a meglévő berendezések gazdaságosabb kihasználásával nemcsak a helyi szükségleteket, hanem az exportlehetőségeket is ki tudjuk használni. Megemlítem még azt a lehetőséget, amely a meleghenger de megépítésével megnyílik arra, hogy Sztálinvárosban kevés további beruházással esetleg egy kazánüzem felállítására is gondoljunk. Ez azért volna kézenfekvő, mert a meleghengerdében termelt kazánlemezeket nem kell elszállítani. A kazánok felújítása feltétlenül időszerű és arra is kell gondolni, hogy mindinkább nagyobb ütemben fejlődő lakásépítésünk felveti a lakások fűtésének problémáját. Külföldön már igen elterjedt az a módszer, hogy nem lakóépületenként, hanem tömbönként oldják meg a lakások központi fűtését. Ez további igényeket támaszt a népgazdasággal szemben. Így harcolnak a vasmű dolgozói a párthatározat végrehajtásáért, a szocializmus építésének meggyorsításáért. Építészeti vonalon is Sztálinváros építői az építők harcos hagyományaihoz méltóan igyekeznek részüket kivenni az ország építésének nagy munkájából. Az építők munkája kicsiben bemutatja az építőipar magyarországi tevékenységét, mert a sztálinvárosi építők a nagyipari létesítmények mellett foglalkoznak lakásépítési problémák megoldásával is. Nyilvánvaló, hogy mi is olyan céjokat tűztünk ki magunk elé, amelyek megegyeznek azokkal a követelményekkel, amelyeket ma a népgazdaság elvár és igényt támaszt az építőiparral szemben: gyorsabban, olcsóbban, és minőségileg állandóan jobban építeni. Az elmúlt év és az elmúlt félév eredményei azt bizonyítják, hogy az építőiparban még jelentős tartalékok vannak. Az építőipar az elmúlt évben túlteljesítette a nyereségből előírt százalékát és több nyereséget tett a népgazdaság asztalára, mint amennyi elő volt írva számára. Ez egyrészt annak tudható be, hogy jobb szervezéssel sikerült az építőiparban levő tartalékokat feltárni. Nekem azonban az a véleményem, hogy a tartalékok még koránt sincsenek kimerítve és ha tovább tudjuk emelni az építőipar műszaki ellenőrzésének színvonalát, akkor mindinkább felszínre fognak jönni ezek a tartalékok és segíteni fogják az ország szocialista építésének ütemét. Mire gondolunk itt? A parlament legutóbbi ülésén Brutyó János elvtárs bejelentette, hogy a sztálinvárosi építők mozgalmat kezdeményeztek az építési átfutási idő csökkentése érdekében. Valóban ez így volt. Itt beszámolhatunk arról az elvtársaknak, hogy az első félévben az Építésügyi Minisztérium által kidolgozott átfutási mű-