Országgyűlési napló, 1958. I. kötet • 1958. november 26. - 1962. november 5.
Ülésnapok - 1958-6
323 Az országgyűlés 6. ülése 1959. évi július 29-én, szerdán. 324 ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Az ülést 15 percre felfüggesztem. (16.43) (Szünet: 16.43—17.03) ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Az ülést újból megnyitom, Bondor József képviselőtársunkat illeti a szó. BONDOR JÓZSEF: Tisztelt Országgyűlés! A mai vita alapján én egy olyan beruházás problémájáról szeretnék beszélni, amely éveken át a Magyar Népköztársaság költségvetésének jelentős tényezője volt, Sztálinváros problémáiról. Az elmúlt évben Sztálin városban 156 millió forintot ruháztunk be, és éppen az elmúlt évi zárszámadás eredményességének köszönhető, hogy ez évben már ezt megduplázhattuk, ez évben Sztálinvárosban több mint 350 millió forintot ruházunk be. A meleghengerde létrehozása mellett elkezdtük a szalmacellulóze-gyár építését, több mint 320 lakást adunk át, és több mint 200 lakást kezdünk meg építeni ebben az évben. Sztálin város dolgozóit áthatja az a tudat, hogy a vasmű megépítése és a város létrehozása végső fokon az egész dolgozó magyar nép erőfeszítéseinek gyümölcse, éppen , ezért a város dolgozóinak az a törekvése, hogy Sztálinváros a Magyar Népköztársaság kötségvetésében a beruházási oldalból lassan átkerüljön egy másik oldalra és necsak a beruházási, hanem a bevételi tételek között is évről évre jelentősebb öszszeggel szerepeljen. Éppen ezért szeretném elmondani azokat az erőfeszítéseket, amelyeket a város dolgozói, a vasmű és az építőipar dolgozói, sőt a könnyűipar dolgozói tesznek most már napról napra annak érdekében, hogy mielőbb viszszaadjuk dolgozó népünknek azt a sok befektetést, amit Sztálinváros megépítésében évről évre a magyar nép adott. Az új árrendszer lehetővé tette, hogy reális jjazdasági számítások alapján elemezni lehessen a vasmű gazdaságosságát. Kiderült, hogy a kohászati üzemnek — amely végtermékként acélöntecset gyárt — 100 forint termékre eső költsége 108 forint körül van. Nem irreális a vasmű dolgozóinak az a célkitűzése, miután a vasmű jelenleg végtermékként acélöntecset gyárt, hogy már ez évben, főképpen a kongresszusi felajánlások eredményeként olyan célt tűzzön ki maga elé, hogy ezt a plusz 8 forintot a lehetőség szerint mindinkább lefaragja, és a 100 forint termékre eső költség megközelítse a 100 forintos termelési értéket. Ha perspektívában nézzük a fejlődést, örömmel kell megállapítani, hogy a jelenleg építés alatt álló meleghengerde lehetővé fogja tenni, hogy a vasmű már jövő ősszel necsak öntecsekot, hanem melegen hengerelt árut termeljen végtermékként, ami azt jelenti, hogy 100 forint termékre mintegy 88—90 forint költség esik, tehát a vasmű már 100 forintonként 10 forint nyereséggel jelentkezik. Ha figyelembe vesszük, hogy ez év őszén megkezdjük a hideghengerde építését és ha a kohászati üzemek meleg-hengerelt termékeinek 40—50 százalékát hidegen munkálják meg, akkor a kohászati üzem 100 forintra eső termék-bekerülési összege mintegy 83—84 forint. Azt látjuk a jövőt illetően, hogy a vasmű mindinkább a gazdaságosság felé halad, mert végtermékként olyan cikkeket ad a népgazdaságnak, amelyek lehetővé teszik gazdaságos működését. Meg kell mondani, hogy a Dunai Vasmű a többi kohászati üzemtől eltérően nemcsak kohászati, hanem koksz-vegyészeti tevékenységet is kifejt. A kohászati termékek szempontjából a legfontosabb a két nagykohó működése. Jelenleg a sztálinvárosi nagykohók egymagukban több nyersvasat adnak, mint ózd és Diósgyőr együtt. A termékek elszállításához naponta három, egyenként 100 tengelyes szerelvényre lenne szükség. Nemcsak mennyiségben, hanem minőségben is komoly eredményeket értek el. Az első- és másodosztályú termékek aránya a Dunai Vasműben a legjobb. Az egy tonnára eső nyersvns termelési költségét komoly mértékben befolyásolja az a tény, hogy a vasműben felhasználják a helyi kokszgyártás termékeit, és az egyenletes minőség lehetővé teszi a nyers vas minőségének termelékenységét és gazdaságosságát. Meg kell említeni, hogy a Dunai Vasműben a vastartalmú hulladékanyagok felhasználása hét százalékban volt megállapítva. Ezzel szemben a tényleges részarány 33 százalék. Ez lehetővé tette, hogy 1958-ban tízmillió forint devizát, 1959 első felében pedig 13 millió devizaforintot takarítsanak meg. Be kell jelentenem még azt is, hogy éppen ezeknek az eredményeknek a következménye: a tegnapi napon a sztálinvárosi kohó munkásai végleg elnyerték a Kohó- és Gépipari Minisztérium nagykohók részére kitűzött vándorserlegét. Miután harmadszor nyerték el, az véglegesen Sztálinvárosban marad. Ez újabb költség-kihatást jelent a Kohó- és Gépipari Minisztérium részére, mert új kupát kell vásárolni (derültség), amelyet remélem, ismét mi nyerünk majd el. Magyarországon komoly problémát jelentett a timföldtermelés melléktermékének, a vörös iszapnak nem a felhasználása, hanem elhelyezése, ami évről évre újabb mezőgazdasági területeket hódított el. Jelenleg az a helyzet, hogy a sztálinvárosi kollektíva kidolgozta a vörös iszap kohászati felhasználását. Jelenleg naponta 250 tonna vörös iszapot használnak fel kohászati célokra, és ezt az év végéig 500 tonnára emelik fel. A Dunai Vasműnek évről évre körülbelül másfélmillió forint kiadást jelentett a salakhányó karbantartása. Jelenleg salakkő formájában hozzák forgalomba a salakot. Az első negyedévben 66 000 tonnát, a másodikban 74 000 tonna salakkövet bocsátottak az építőipar és az útépítés rendelkezésére, ami évente 7 millió forint megtakarítást, illetve jövedelmet jelent a vasmű részére, az előző évben kifizetett másfélmillió forint tárolási költséggel szemben. A Dunai Vasműben jövő évben üzembe helyezzük azt a modern habosító berendezést, amely a salakot habosítás útján alkalmassá teszi építési felhasználásra. A várható napi termelés mintegy ezer tonna. Megjegyzem, hogy jelenlegi berendezésünkkel egy nap alatt csinálunk ezer tonnát. Ez a mennyiség lehetővé teszi, hogy túl a
