Országgyűlési napló, 1958. I. kötet • 1958. november 26. - 1962. november 5.
Ülésnapok - 1958-6
285 Az országgyűlés 6. ülése 1959. évi július 29-én, szerdán. 286 jezi a magyar és a kínai nép baráti együttműködésre irányuló akaratát. Ez is nagy dolog. Nagy dolog a baráti kapcsolat azzal a kínai néppel, amely hatszázmillión felüli lakosságával a világ népeinek élén jár és valamennyiük között a legősibb kultúrával rendelkezik. Nagy dolog volt, bogy érezhettük a kínai nép baráti segítőkészségét már a szerződés aláírása előtt, az ellenforradalom leverése után, akkor, amikor a segítség ce a legnagyobb szükségünk volt. Nem fogjuk elfelejteni sem azt az anyagi segítséget, amelyben akkor részünk volt, sem az ideológiai segítségei, amely megkönnyítette az elkövetett hibák feltárását. De a szerződés igazi jelentősége nem abban áll, hogy formálisan is leszögezzük az együttműködés akaratát, amely a múltban is megnyilvánult és a szerződés nélkül is megnyilvánulna a jövőben. Ennek a szerződésnek a döntő, a világtörténeti jelentősége abban áll, hogy a maga részéről is, magyar vonatkozásban kifejezi a nagy kínai nép csatlakozását a világszocializmus ügyéhez. Lenin azt mondotta, hogy a kapitalizmus és a szocializmus világméretű nagy mérkőzését a Föld lakossága többségének, Ázsia népeinek állásfoglalása fogja eldönteni. A döntő lépést ebben az irányban a kínai forradalom tette meg. Egy hallatlanul mély népi forradalom, amelynek kohójában évezredes szenvedés alakult át teremtő gyűlöletté, széttörte a kínai népre nehezedő félfeudális és imperialista igát. De ezt a forradalmat a nép legcéltudatosabb.. legszervezettebb ereje, a Kínai Kommunista Párt vezette. így az antifeudális-antiimperialista forradalom átnőhetett a szocialista forradalomba. A szocializmus építése Kínában rendkívül nehéz belső feltételek mellett kezdődött meg, jóval nehezebb feltételek mellett, mint annak idején a Szovjetunióban. A termelőerők rendkívül fejletlenek voltak, a parasztok szegények és tudatlanok. A háború előtt az óriási Kínja alig tereiéit több acélt, mint a kis Magyarország. Egy na gy indulási előnye azonban megvolt a Kínai Népköztársaságnak, az, hogy támaszkodhatott a Szovjetunió és a többi szocialista ország segítségére és tapasztalatára. A kapitalista országokban gúnyosan nézték a kínai nép erőfeszítéseit, de nem telt el tíz év a Kínai Népköztársaság megalapítása óta, és a gúnyos mosoly a fölényes arcokra fagyott. A lassú, türelmes, előkészítő munka, a mezőgazdaság kollektivizálása, a szocialista ipar alapjainak lerakása, a jobboldali csoportok szétverése és a szektás, bürokratikus elemek eltávolítása után 1958 a ^agy ugrás éve lett. A mezőgazdaság történetében nincs példa arra, ami Kínában történt. A termelés egyik évről a másikra hetven, de Jmég a szkeptikus Polgári becslések szerint is 40—50 százalékkal emelkedett. A gabonafélék fejenkénti termelése a háború előtti 300 kilogrammról 500 kilogrammra nőtt. Ezt nem az időjárás szeszélyei °kozták. A megelőző tíz év alatt a mezőgazdaság termelése az időjárás következtében csak 5—6 százalékkal változott. Hasonló folyamat ment végbe az iparban is. Itt az acéltermelés 1957-ről 1958-ra 5 millió tonnáról 11 millió tonnára emelkedett. Hogyan volt mindez lehetséges? Ügy, hogy Kína Kommunista Pártja a szocializmus építésének általános módszereit'alkalmazta a különleges kínai feltételekre. Kínában, ahol a tömegek életszínvonala nagyon alacsony volt, a mezőgazdaság nem maradhatott el az ipar fejlődése mögött. De az ipar még nem volt elég fejlett ahhoz, hogy a mezőgazdaság fellendítéséről gépesítés és műtrágyázás útján gondoskodhassanak. Mozgósították hát az emberi munkaerőt, a női rrÍunkaerőt is, amely eddig kihasználatlan volt. Gátrendszerek az áradás ellen, öntözőművek és csatornák létesültek. Egy-egy nagy víztárolón 400 000 ember is dolgozott, s egy év alatt az öntözött területet 45 millió holddal megnövelték, 80 százalékkal többel, mint amennyi a felszabadulás előtt az egész öntözött terület volt. A műtrágyát a folyók partjáról hordott iszappal pótolták, és áttértek a sűrű vetésre. Szerszámokról a népi kommunák műhelye gondoskodott, felhasználva a helyben, a népi kohókban termelt vasat, mint nyersanyagot. Itt a szocialista módon — népi kommunában — megszervezett kooperáció előnyei érvényesültek, aminek átmenetileg mi is hasznát vehetjük. A mezőgazdasági kooperációt kiegészítette a helyi kisipar kifejlesztése, mert a mezőgazdaság szükségleteiről csak ez gondoskodhatott, és ezeket átmenetileg ki is tudta elégíteni. A polgári sajtó szemforgatóan siránkozott a parasztság militarizálásán és a családi tűzhely szétrombolásán. Abban reménykedett, hogy a parasztság ellenállása meghiúsítja majd a népi kommunákkal való kísérletezést. De a kínai parasztság azt kapta meg a kommunától, amit eddig semmilyen rendszertől nerrr kapott meg: végre nem kellett éheznie, hanem emberségesen táplálkozhatott és ruházkodhatott. Esze ágában sem volt a kommunák ellen fordulni, hanem a legsajátabb ügyének tekintette ezeket. Közben pedig teljes erővel folyt, országos méretben a szocialista nagyipar, elsősorban a nehézipar építése. Az eredmények olyanok voltak, hogy a célt: Angliát 15 éven belül elérni, a kínai nép bizonyosan határidőn belül fogja teljesíteni. Ázsiában egy másik verseny is folyik, Kína és India között, a termelő erők fejlesztésének szocialista és kapitalista módszere között. A kérdés az: melyik módszer alkalmasabb arra, hogy az ázsiai népek szörnyű csapását, a szegénységet legyőzze. A verseny eredménye jelenleg így fest: a háború előtti időkhöz képest 1958-ban India évi acéltermelését 900 000 tonnáról 1 800 000 tonnára emelte, Kína ugyancsak 900 000 tonnáról 11 millió tonnára. A kapitalista hatalmak csak most kaptak észbe, és kezdik Indiát az iparfejlesztésben támogatni. De a fejlesztés szocialista módszereit semmiféle külső segítség, és különösen a profithoz ragaszkodó kapitalista segítség nem pótolhatja. Bizonyos, hogy a verseny Kína, és ezzel a szocializmus javára dől el. Az elmaradott országok, amelyek
