Országgyűlési napló, 1958. I. kötet • 1958. november 26. - 1962. november 5.

Ülésnapok - 1958-4

209 Az Országgyűlés 4. ülése 1959. február 20-án, pénteken 210 a bűnüldöző szervek a figyelmeztetéssel párosult eljárás-megszüntetést és így a bíróság elé állítás mellőzését, inint 1957-ben. A politikai és gazdasági konszolidáció hatá­saként a politikai bűncselekmények elkövetése igen erősen csökkent. A büntetőpolitika elveit azonban mindkét irányban érvényesítjük. Bűn­üldöző szerveink figyelmét nem kerülik el azok az ellenséges megnyilvánulások sem, amelyek az ellenforradalom leverése óta kísérleteztek. E cse­lekmények felderítése és a legszigorúbb felelős­ségrevonás változatlanul bűnüldözésünk fő fela­data. A kisebb súlyú, nem politikai bűncselekmé­nyeket elkövető megtévedt dolgozók nevelése érdekében felhasznált jogi eszközök változatosak. A bűnvádi eljárás megindítása esetén ügyészségeink gondosan felülvizsgálják a nyo­mozás anyagát abból a szempontból is, hogy a bírósági eljárás lefolytatására az elkövető neve­lése érdekében szükség van-e, vagy pedig a ki­sebb jelentőségű bűncselekményt elkövetővel szemben elégséges-e az a figyelmeztetés, amelyet számára a nyomozás lefolytatása jelent. Ameny­nyiben ez elégséges és az elkövető egyénisége kellő alapot nyújt arra, hogy komoly figyelmez­tetésben való részesítése visszatartsa őt újabb bűncselekmények elkövetésétől, ügyészségeink, bűnösségének megállapítása mellett, megfelelő figyelmeztetéssel megszüntetik a nyomozást, vagy fegyelmi felelősségrevonást kezdeményez­nek, Vagy pedig csupán az okozott kár megté­í'íttetése iránt intézkednek. A bűnügyeknek ezt a büntetőpolitikai elve­ket szem előtt tartó differenciálását az elmúlt esztendőben következetesen alkalmaztuk. 1958 második felében 9,7 százalékkal több ügyben szüntették meg figyelmeztetés mellett a nyomo­zást megtévedt dolgozókkal szemben, mint az első félévben. Ezekkel az intézkedésekkel éppen űgy, mint eddig, a jövőben is élni kívánunk. Hangsúlyozni kívánom azonban, hogy a várt eredmények elmaradása esetén a proletárhata­lom önvédelme érdekében is kénytelenek le­szünk erélyesen fellépni azokkal szemben, akik­nek sem a meggyőzés, sem a hatóságok figyel­meztetése nem elég ahhoz, hogy tartózkodjanak törvények megszegésétől. Az a különbségtétel, amelyről az előbbiek­ben szóltam, nemcsak a bűnvádi eljárás megin­dításánál és a nyomozás lefolytatásánál jelentke­zik. Olyan ügyekben, ahol a bíróság elé állítás nem mellőzhető, ugyancsak különbséget teszünk a megtorlást érdemlők és a nevelésre szorulók között. Bíróságaink az elmúlt esztendőben a differenciálás elveit szem előtt tartva, az arra érdemesekkel szemben a leginkább nevelő jel­legű büntetések kiszabásával, így pénz-főbünte­tés, javító-nevelőmunka, felfüggesztett, illetőleg rövid időtartamú végrehajtható börtönbüntetés alkalmazásával éltek. A büntetőpolitikai elveknek megfelelő kü­lönbségtétel alkalmazásához fel kell használnunk az előzetes rehabilitáció rjogi lehetőségeit is. Az a tapasztalatunk, hogy a helyes kezdeményezé­sek mellett még sok azoknak az ügyeknek a szá­ma, ahol bíróságaink ezzel az eszközzel nem él­nek. A büntető eljárás azonban nem ér véget a bíróság ítéletének elhangzásával, sem az ítélet jogerőre emelkedésével. Az ítélet végrehajtása ugyancsak fontos feladata a bűnüldöző szervek munkájának. A szocialista büntetőjog alapelve az, hogy az elítélt bűnösökön végrehajtott ítélet ne csak a társadalmi védekezés érdekeit szolgál­ja, hanem a jövőre nézve is eredményes legyen, mind a társadalom védelme, az újabb bűncse­lekmények megakadályozása, mind pedig az el­ítélt bűnös megjavítása, megnevelése szempont­jából. Ezen a téren a kezdeti lépéseket már meg­tettük, ezek fejlesztése, általában a fenti elvek alapján a büntetés végrehajtási rendszer újabb kidolgozása napirenden van. E téren azonban nem elegendő az illetékes szervek munkája. Büntetésvégrehajtásunknak nehéz kérdése a büntetéseket letöltötteknek a társadalomba való újbóli visszavezetése, olyan lehetőségek biztosítása számukra, amelyeknek kihasználásával becsületes emberekké válva be­bizonyíthatják, hogy a büntetés végrehajtása megváltoztatta őket, s a társadalom hasznos tag­jai akarnak lenni a jövőben. Ma még sok a meg­oldatlan kérdés az elítéltek utógondozása terén. Az indokolt bizalmatlanság túlzásba hajtása, a munkaalkalmak nem megfelelő biztosítása, az elhagyatottság és a segítség nélkül maradás sok olyan embert visz ismét a bűn útjára, akikben pedig az elhatározás megvan a becsületes élethez. A társadalom hathatós segítsége nélkül a hiva­talos szervek ezt a kérdést megnyugtatóan meg­oldani nem tudják, ezért jelentős segítséget vá­runk elsősorban a társadalmi szervektől és a gazdasági vezetőktől, de szükségesnek tartjuk e kérdés végleges megoldását törvényi rendezés keretében is biztosítani. Tisztelt Országgyűlés! _ A szocialista törvényesség alakulásának ál­talános jellemzése nem lehet teljes anélkül, hogy röviden ne szólnék a jogszabályalkotás eredmé­nyeiről és azok hatásáról. Különösen ki kell emelni ezek közül az 1958. évi 16. tvr-t, amely büntető perrendtartá­sunkat módosította. Az új jogszabály alapján az elsőfokon eljárt bíróságok ítéletei ellen benyúj­tott fellebbezéseket a másodfokú bíróságok lé­nyegesen gyorsabban intézhetik el, amellett pe­dig lehetőség nyílik a fellebbezési eljárásban új bizonyítékok érvényesítésére is, így az új jog­szabály még fokozottabban biztosítja a védeke­zés teljességét. Jelentős alkotása a törvényhozásnak az 1958. 21. tvr. is. Ezzel a széles körben gyakorta tár­gyalt társadalmi problémát, a tartási kötelezett­ségek megszegésével kapcsolatos büntetőjogi ren­delkezések újabb szabályozását oldotta meg a törvényhozó. Az új szabályozás az eddiginél lé­nyegesen hatékonyabb védelmet nyújt a tartásra szorulóknak és szigorúan bünteti a kötelezettsé­geiket lelkiismeretlenül elhanyagolókat. Igazságügyi szerveink az új jogszabályok mellett olyan jogelveket alakítottak ki, amelyek ugyancsak a törvényesség megszilárdítását, a soronlevő gazdasági és társadalmi célkitűzések eléréséhez nyújtott, s a párt büntetőpolitikai el­veit is szemelőtt tartó segítséget jelentenek. így egységes irányelveket szabott a Legfelsőbb Bíró-

Next

/
Oldalképek
Tartalom