Országgyűlési napló, 1953. II. kötet • 1956. július 30. - 1958. szeptember 26.
Ülésnapok - 1953-31
1525 Az országgyűlés 31. ülése 1956. üzemekben, termelőszövetkezetekben, kulturális és tudományos intézetekben is. A delegáció tagjainak lehetősége volt arra is, hogy tapasztalataikat kicserélhessék a szakmájukat érintő kérdésekről csehszlovák szakemberekkel. Tudós tudóssal, mérnök mérnökkel, mezőgazdasági szakember csehszlovák termelőszövetkezeti vezetőkkel ismerkedett és beszélgetett. E találkozások alkalmával különböző témákról volt szó, de volt valami közös mindegyikben. Ez a közös: az országaink, népeink iránti nagy érdeklődés és megbecsülés, a barátság sok-sok emlékezetes megnyilvánulása. Látogatásunk minden napja annyi élményt adott, hogy mindenről nem is tudnék itt beszámolni. Néhány dologról azonban, úgy érzem, beszélni kell. Én 1950-ben néhány napot már eltöltöttem Prágában. Szakmai tárgyalások voltak azok, az Inotai Erőmű építkezéséről tárgyaltunk akkoriban. Most, hat év múltán nagyon szembetűnő volt az a változás, amelyet a szocialista építés hat éve alatt nemcsak az iparban, a termelésben, hanem a csehszlovák nép általános kulturális és szociális vívmányaiban is tapasztaltam. De változást tapasztaltam másban is. Ismeretes, hogy a múltban az uralkodó osztályok egymás ellen uszították népeinket. Mióta azonban a népek vették kezükbe az ország és sorsuk irányítását, azóta állandóan erősödik népeink között a barátság. A munkás hatalomnak hat esztendeje telt el, mióta legutóbb Prágában jártam. Most azt tapasztaltam, és tapasztaltuk mindnyájan, hogy a hivatalos megnyilvánulásokon túlmenően a dolgozókkal való ismerkedés és találkozás is minden alkalommal kifejezte a magyar nép iránti szeretet forró érzéseit. Ez nyilvánult meg a felejthetetlen bratislavai nagygyűlésen, a Zlin melletti új, nagyszerű golyóscsapágy-gyári látogatásunkon, ahol a munkások munkapadjaikra tűzött magyar zászlókkal és munkafelajánlásokkal köszöntötték a magyar nép küldötteit. Ezt éreztük a brnói gyermekklinikai látogatásunk alkalmával, amikor a klinika orvosai, dolgozói összegyülekeztek fogadtatásunkra, s ott-tartózkodásunk alatt a legnagyobb készséggel, barátsággal ismertették ennek a nagyszerű intézménynek munkáját. Ds nem akarom felsorolni minden látogatásunkat, s az ott szerzett benyomásokat. Egy látogatásunkról azonban külön is be kell számolnom. Osztravában jártunk a kuncsicei hatalmas vas- és acélműben. Mintha a mi Sztálin Vasművünk nagyobbik testvérét látogattuk volna meg. Az üzemekben tett körutak során a vendéglátó elvtársak gyakran megállítottak bennünket és megmutattak egy-egy munkahelyet. Büszkén mondották: ezt a magyar ipar számára készítik a kuncsicei munkások. Ott, ebben az üzemben közvetlen közelről is tapasztalhattuk, milyen nagy jelentősége van a szocializmust építő országok együttműködésének. A hírneves, fejlett csehszlovák nehézipar sok olyan gépet, berendezést, gyártmányt szállít nekünk, amely nagyban megkönnyíti a mi munkánkat. Ott, előttünk kovácsolták a Sztálin Vasmű egyik hatezer tonnás présgépének oszlopát. Látogatásunk végén rögtönzött gyűlést rendeztek a küldöttség tiszteletére. Minden formalitás nélkül zajlott le az a évi augusztus 2-án, csütörtökön. 1526 gyűlés. A munkások, mérnökök felhasználták az alkalmat és rengeteg kérdést tettek fel országunk építéséről, az ipar helyzetéről, a magyar munkások életéről és munkájáról. Kérdéseikben és szavaikban megnyilvánult az a hallatlanul nagy érdeklődés, amelyet a testvéri magyar nép iránt éreznek a cseh és szlovák munkások. Lelkünkre kötötték, hogy adjuk át testvéri üdvözletüket a magyar népnek, a magyar munkásosztálynak. Amikor megtudták, hogy én sztálinvárosi vagyok, felhasználva az alkalmat, felkértek, hogy teremtsünk ezután szorosabb kapcsolatot a két nagyüzem között. Mint a két nép közötti barátság nagy emlékét hoztuk el Kuncsicéből azt a felajánlást is, hogy az ottani munkások határidő előtt legyártanak egy nagyobb magyar hengereltáru rendelést. Kaptunk mindnyájan kedves emléktárgyakat is, ezeket is úgy adták át, különösebb ünnepélyesség nélkül, feledhetetlen baráti szavak kíséretében. Én egy kohász szobrot kaptam és aki átadta azt mondotta: Nagyon örül annak, hogy éppen egy sztálinvárosi vendégnek adhatja át ezt az emléket, nagyon szeretne sokat tudni a sztálinvárosi kohászok munkájáról. Ügy éreztük, ünnep volt ez a nap, a két nép közötti testvéri barátság ünnepe. Általában ahol jártunk — nemcsak Kuncsicében —, mindenhol emlegették, hogy szeretnék jobban megismerni a mi hazánkat, szeretnék, ha könnyebben lehetne utazni egyik országból a másikba. Csak helyeselni lehet, ha a törvényhozó testületek kölcsönös látogatása után a dolgozó népek is minél nagyobb számban ismerik meg egymást és cserélik ki a szocializmus építésében szerzett tapasztalataikat. Mint építész sok benyomást szereztem a lakásépítkezések helyzetéről. Alkalmam volt megnézni kétféle panelépítkezést, egy panelgyárat, falazott téglablokk építkezéseket és téglablokkokat előállító üzemet, valamint az Osztrava melletti porubai lakótelepet. Természetesen nem akarok szerkezeti részletekbe belemenni, csak annyit szeretnék megemlíteni, hogy vannak már panel-lakásépítkezéseik a kísérleti időszakon túl is és Bratislavában most létesítenek egy új, évi 1500 lakás kapacitású panelgyárat, a kísérleti évi 300 lakásos panelgyár tapasztalatai alapján. Ügy láttam, hogy az előregyártott lakásépítkezéseknél azért is tartanak előbbre, mint mi, Magyarországon, mert gépesítésük fejlettebb és főleg rendelkeznek a blokk- és panel-előregyártási rendszer alapfeltételeit képező elegendő és megfelelő szállítóeszközzel — trélerrel, speciális teherautóval. A speciális szállítóeszközök a mi gépesítésünkben az a hiányzó láncszem, ami, véleményem szerint, előregyártó, új lakásépítési technológiánk továbbfejlesztését megnehezíti. A csehszlovákiai tapasztalatok is azt igazolják, hogy a növekvő lakásigényeket csak új építéstechnológiával és helyes ütemezéssel lehet megoldani. A lakások kivitele a magyarországi lakásépítkezéshez képest jobbnak látszott, elsősorban azért, mert az építkezéshez felhasznált burkolati és fanyagok, de főleg a szerelvények jobb minőségűek. A dolgozókról való legmesszebbmenő gon-