Országgyűlési napló, 1953. II. kötet • 1956. július 30. - 1958. szeptember 26.

Ülésnapok - 1953-51

2767 Az Országgyűlés 51. ülése 1958. szeptember 26-án, pénteken 2768 ilyesfajta, ma már retrográd világnézeti tartalomnak a kifejezői. Az, hogy a mi marxistakommunista kritikánkat melyik író, melyik tudós hogyan fogadja el, hogyan teszi a maga gondolkodásának részévé — ez elsősorban tőle függ, ezt paranccsal irányítani nem lehet. Azt szeretnénk, hogy minél többen magukévá tegyék ezt a szocialista gondolkodást, mert a kialakuló szocialista világban írónak, művésznek, tudósnak lenni és fejlődni a különböző művészeti ágakban, a tudományoknak igazán csak a marxizmus—leninizmus alapján lehetséges. De — mondom — önmagukért, önmaguk jövőjéért elsősorban maguknak felelnek. Van azonban egy másfajta felelősség is, éppen azokkal az osztályokkal és rétegekkel szemben, amelyekből jöttek és amelyeknek gondolatait valamikor nagyon progresszíven fejezték ki, s amelynek gondolataiból, világnézeti tartalmából ma már a retrográd elemeket fejezik ki. Egy példát. A parasztság szocialista fejlődése elkerülhetetlen dolog, ez a jövő perspektívája és ez a parasztság érdekében is való. Hogy ez a fejlődés milyen gyors, vagy milyen lassú lesz, hogy milyen zökkenőkkel, mennyi szenvedéssel és megrázkódtatással fog járni — ez a mi munkánktól is függ, egész politikánktól, mert azt hiszem, helyes tudomásul venni, hogy egy ilyenfajta átalakulás, megrázkódtatással és szenvedéssel is jár. Egyik életformából, egyik gondolkodási módból átváltani a másikra — nem megy belső megrázkódtatás nélkül. De hogy minél kevesebb legyen a szenvedés, minél kisebb legyen a megrázkódtatás, ebben nagyon komoly szerepük lehet azoknak az íróknak, művészeknek, akik éppen ebből az osztályból jöttek, ennek az osztálynak életét ismerik. Ez ellen az osztály ellen dolgoznak és szenvedést okoznak neki, ha régi nézeteiket fejtik ki és ezekkel kötik ezt az osztályt. Viszont javára dolgoznak, ha segítik a fejlődés vonalán előbbre jutni. Ugyanezt mondhatom el az értelmiségről is. Emlékszem, az ellenforradalom utáni közvetlen hónapokban, amikor az országot jártam, rengeteg megzavarodott pedagógussal találkoztam, akik az élet alakulását úgy nézték, hogy „no el kellene már kezdeni a munkát", látták, hogy a párt és a kormány politikája helyes, mégis nagyon sokukban volt valamiféle belső elkötelezettség olyan írók, művészek felé, akikre valamikor tisztelettel tekintettek. Várták ezeknek biztató szavát, s ha ez nem hangzott el idejében — egy olyanfajta felelősség is van — ezeknek az embereknek belső vívódását, szenvedését hosszabbították meg, holott éppen az ellenkezőjét csinálhatták volna íróink, művészeink. Nagyon jó lenne egy ilyenfajta művészi, értelmiségi felelősségről is beszélni. Ez is a morálnak, mégpedig a helyes morálnak egyik nagyon fontos eleme. Még néhány szót szeretnék ejteni kulturális életünk néhány fontosabb területéről, először a közoktatásról. Azt már önmagában is komoly eredménynek kell tekinteni, hogy iskolapolitikánkban a közoktatás az első vonalba került. Ez tulajdonképpen már az ellenforradalom előtt is elkezdődött, de a folyamat igazán határozott formát csak a forradalmi munkás-paraszt kormány működése alatt öltött, amikor az a fajta torzulás, hogy majdnem mindent a felsőoktatásnak adtunk és nagyon elhanyagoltuk egész közműveltségünk igazi alapjait, az általános iskolát, jelentékenyen megváltozott. Megmutatkozik ez abban is, hogy a hároméves terv ideje alatt 3500 tantermet építünk — messze többet, mint azelőtt sok esztendő alatt. Ahogy Münnich elvtárs beszámolójából is hallhattuk, ebből ebben az esztendőben felépül ezer, eddig átadtak ötszázat. Itt csak zárójelben jegyezném meg, hogy amikor a kulturális és az építésügyi bizottság együtt ülésezett, éppen azt vitatva, hogy hogyan lehetne az évi tanteremépítési programot megvalósítani, akkor többet ígértek, mert majdnem az egészet ígérték már szeptemberre, az iskolaév megnyitására. No, de ezer tanterem mégis csak lesz ebben az esztendőben. Nagy haladás. En azt hiszem, itt a jövendő perspektíváin kellene gondolkodni, mert még ez a 3500 tanterem sem fogja megoldani gondjainkat, ez csak konzerválja a jelenlegi helyzetet. Fontos az is, hogy a helyzet nem fog rosszabbodni a tantermek vonalán, de az új parlamentre vár egy hosszúlejáratú, talán 15 esztendős tanteremépítési program kidolgozása és nemzeti feladattá kellene tennünk ennek végrehajtását. Ugyancsak komoly eredménye az elmúlt két esztendőnek, hogy a tankönyvek és a tantervek vonatkozásában az általános iskoláknál komoly lépés történt a marxista—leninista szellemű tantervek kialakítása és egészében a tudómányos igényű oktatási anyag megformálása felé. Nagyon fontos eredménynek tartom hosszú évek vajúdása után a tanítóképzésnek új alapokra való fektetését. Ugyancsak évekig vajúdott, míg legalábbis részleges megoldást nem nyert az, hogy mit csináljunk az iskolából 14 éves korban kijövő fiatalokkal 16 éves korukig, míg tanoncnak mehetnek. Sorolhatnám itt az eredményeket, amelyek jelzik ennek a kétéves korszaknak a közoktatás vonatkozásában előrehaladását. Nagyon fontos itt a párt és a kormány célkitűzései között annak az ellentmondásnak a felszámolása, ami ma egész közoktatásunkban van, hogy ma még jórészt nem marxista—leninista gondolkodású és világnézetű pedagógusokkal kell szocialista szellemű fiatalságot nevelni. Valóban ez olyan ellentmondás, amelyik sokáig nem tartható. Pedagógusaink legnagyobb része becsülettel és hittel dolgozik, lojális a párt és a kormány politikája iránt. Ez fontos, de nem elegendő. Nekünk marxista—leninista világnézetű pedagógusokra van szükségünk. Itt a pedagógusok világnézeti nevelésének rendkívül fontos feladata áll a párt és a kormány kulturális munkája előtt. Addig is azonban, amíg ez az átformálódás megtörténik, azt hiszem megint csak apellálnunk kell a pedagógusok nagyon komoly felelősségére. Nemcsak az állami felelősségre, amely kötelezi őket arra, hogy a tankönyvek szellemében tanítsanak, hanem a pedagógus felelősségére is. Ki tudná jobban, mint a pedagógus, hogy egy fiatal gyermekéletben, ha ellentétes nézetek mozgását látja maga körül, cinizmus alakul ki. Sajnos, fiatalságunk egy részében ez