Országgyűlési napló, 1953. II. kötet • 1956. július 30. - 1958. szeptember 26.

Ülésnapok - 1953-51

2765 Az Országgyűlés 51. ülése 1958. szeptember 26-án, pénteken 2766 mint az ellenforradalom előtt, vagy közvetlenül az ellenforradalom után. Sokkal rejtettebben, nehezebben rajtakaphatóan, de azért itt vannak még. Az ellenük való harc is bonyolultabb, tehát nehezebb, nagyobb felkészültséget, nagyobb körültekintést igényel. Nehezebb a munkánk azért is, mert ma már nem elég, ha csak egyszerűen leleplezzük ezeket az ellenforradalmi burzsoá nézeteket, hanem — éppen azért, mert világnézetünket terjeszteni akarjuk — egybekapcsolódik ez a leleplező munka, ez a harc az emberi fejek tisztításával, új erők megnyerésével, a mi oldalunkra való állításával. Es ez a keménység és a határozottság mellett tapintatot is igényel, a rejtettebb öszszefüggéseknek, bonyolult boncolását, megvilágítását is igényli. Ismerve azonban a párt kultúrpolitikáját, mindenekelőtt azokból az irányelvekből, amiket nemrég bocsátott közre, úgy látom és úgy érzem, hogy a kulturális munkában előttünk álló bonyolult feladatokat ezeknek az irányelveknek az alapján, az eddigi eredményekre támaszkodva sikeresen fogjuk megoldani. Mi az, amit én különösen kiemelendőnek tartok a párt és a kormány kulturális politikájából? Mindenekelőrt nagyon jónak, nagyon helyesnek tartom azt a kemény törekvést és elhatározottságot, hogy a párt reális számvetést tegyen az elmúlt 13 esztendő kulturális fejlődéséről, reális számvetést mindkét irányban. A párt először is megvédte és megvédi minden ellenforradalmi demagógiával szemben ennek az elmúlt 13 esztendőnek hatalmas eredményeit. Megvédi azzal az ellenforradalmi uszítással és demagógiával szemben, amely a kulturális élet minden területén a „minden rossz volt" jelszavát próbálta lelkünkbe és gondolkodásunkba beikatni. Nemcsak megvédi ezeket az eredményeket, hanem ezekre és elsősorban ezekre támaszkodva építi tovább kulturális életünket. Másrészt viszont az elmúlt idők hibáival komolyan és határozottan számot is vet ez a kulturális irányelv —• s ezt legalább olyan fontosnak tartom, mint az előbbit, mert nemcsak ellenforradalmi demagógia és uszítás volt, s van bizonyos mértékben még rejtettebb formában ma is az eredmények lebecsülésében, hanem nagyon sokszor találkozik az ember még ma is olyanfajta gondolatokkal, hogy az elmúlt években elkövetett hibák elleni kritikát könnyen bevonják az ellenforradalmi gondolatok kategóriájába. Ha valamikor, akkor most van itt az ideje a kétfrontos harc kemény és következetes vitelének. Nyilvánvaló, hogy éppen az ellenforradalom tapasztalatai és rombolásai után a fő ellenség a jobboldali gondolkozás, a jobboldali revizionista nézetek és burzsoá nézetek. A kulturális életben is ezek ellen kell a fő harcot vívnunk, de mint sehol, itt sem lehet kutyaharapást szőrével gyógyítani i— ezeket a nézeteket a kulturális életben sem lehet a dogmatikus nézetek talajáról eredményesen lebírni. A másik, amit kiemelendőnek tartok a párt és a kormány kulturális politikájából, hogy ebben a munkában rendkívüli módon előtérbe került, újra és újra hangsúlyt kap az ideológiai eszközökkel vívott harc fontossága. Az elmúlt időszak ilyen jellegű munkájáról megint csak az ellenforradalom mondott elég súlyos kritikát, bebizonyítva, hogy ideológiai munkánknak az ellenforradalom előtt nagyon sokfajta gyöngéje volt. A mostani ideológiai harcban nagyon helyesnek, nagyon jónak, nagyon újszerűnek tartom azt, hogy a párt és a kormány nem kerülgeti a kényes kérdéseket, nem követi a taktikázás útját, hanem a nyílt szó* és à nyílt beszéd módszerét. Elővesz egymás után elintézetlen kérdéseket és ezekben — mint például a népi' írók problémájában — ideológiai vitákban nagyon egyenesen, nagyon világosan és határozottan kifejti a párt és a kormány álláspontját. Nagyon fontos eleme ennek a kulturális politikának annak kinyilvánítása — de nemcsak kinyilvánítása, hanem a gyakorlatba való vitele is — hogy az ideológiai munkában, egyáltalán az ideológiai területen a különböző ideológiák békés egymás mellett élése elfogadhatatlan a mi számunkra. A párt álláspontja nagyon világos ebben a kérdésben: a marxizmus—leninizmus világnézetét mi ebben az országban, az egész kulturális életben, de az emberek fejében egyeduralkodóvá akarjuk tenni. Munkánk, harcunk — ha fokozatosan is — ebbe az irányba hat és itt semmiféle békülékenységnek nincs helye. Ezt azért érdemes újra és újra nagyon komolyan elmondani, mert e körül a probléma körül már most is, még jóhiszemű embereknél is, téves nézetekkel találkozhatunk. Most folyik a népi írók körüli vita, s mondom, még jószándékú emberektől is olyanféle véleményeket hallani, hogy „a vita körül valami nincs rendben, hiszen a párt és a kormány népfrontpolitikát folytat. Ebben a népfront-politikában szövetséget kötött és szoros szövetséget tart olyan rétegekkel is, mint például a parasztság ma még egyénileg gazdálkodó része, vagy mint a nem proletár kispolgárság, amelyeknek világnézete — éppen osztályalapjuknál fogva — egy sor nem marxista elemet hordoz. Ha írók, tudósok, gondolkozók ezeket a világnézeti elemeket kifejezik, ez természetes dolog és a mi népfrontpolitikánknak a kulturális élet terén is helye van." Ez nagyon marxista gondolkodásnak látszik, pedig nagyon mélyen antimarxista gondolkodás. A mi szövetségünk, a munkásosztály szövetsége ezekkel a nem proletár osztályokkal nem akármilyen szövetség, ennek határozott politikai és világnézeti tartalma van, ez egy olyan szövetség, amely a szocializmus felépítéséért való, amelynek célja a szocializmus felépítése hazánkban. Mi a még nem proletárosztályokról is perspektívában úgy gondolkozunk, mint egy egységes, kialakuló szocialista nemzet jövendő része, és ha harcolunk a gondolkodásukban levő olyan tanok ellen, amelyek kötik és akadályozzák ezt a fejlődést, akkor teszünk igazán jót, helyeset ezeknek az osztályoknak az érdekében is. A mi szövetséges viszonyunk ezekkel az osztályokkal nem egy passzív viszony, amikor kritizáljuk visszahúzó világnézeti elemeiket, ez éppen azért van, hogy minél előbb részeseivé tudjuk tenni őket a kialakuló szocialista nemzetnek. Ezzel kapcsolatban szeretnék néhány szót szólni azoknak az íróknak, művészeknek, tudósoknak, értelmiségieknek a felelősségéről, akik