Országgyűlési napló, 1953. II. kötet • 1956. július 30. - 1958. szeptember 26.

Ülésnapok - 1953-50

2707 Az Országgyűlés 50. ülése 1958. évi június 20-án, pénteken 2708 csak feltételezés szüleményei lettek volna. A második pedig az volt, s ezen érdemes elgondolkodni: hogy arról egy szó sincs a plakáton, hogy mit szólt a dologhoz Eszes János. Ha mint a plakát mutatja: alul maradt a vitában, miért nem vonta le a kellő konzekvenciákat s miért nem jelentkezett a tsz-be tagnak? Ha pedig^ nem sikerült őt meggyőzni, milyen meggondolásból makacskodott, s mik voltak az ellenérvei? És így tovább, hogy ne is mondjam: volt megjegyzés szerivel, s mind azt bizonyította, hogy igen, igaz a tétel, nagyon is igaz, hogy az egyéni paraszt elsősorban akkor választja és vállalja az új termelési és életmódot, ha az érdeke kívánja, de az is igaz, hogy az embernek a zsebén kívül szíve és esze is van, vagyis hiába tanácsol belépést az érdek, ha ezt a tanácsot a megszokás, a saját észjárás, s a kellően meg nem dolgozott közvélemény ideig-óráig lehurrogja. Csak közbevetőleg jegyzem meg, hogy a „saját szájízű" nagyüzemről való elgondolásokat, amelyeket propagandánk nem, vagy csak aligalig használ ki, arról nem is szólva, hogy a helyes irányba való terelésüket is vállalnia kellene, a nyugati rádiók díszparasztjai: a Márton gazdák, Bálint gazdák, Gondos Péterek és agráriusok bezzeg észrevették és jó pár hónapja a tüzet is megnyitották ellenük. Ez annál érdekesebb, mert egészen a legutóbbi időkig miben nyilvánult meg szövetkezetellenes erőlködésük? A lehető legnyíltabb és legotrombább pocskondiázásban. Ezekre még reflektálni sem érdemes, mert közös szülőanyjuk az a vezérelv, hogy minél nagyobb a hazugság, annál könnyebben el lehet hinni. Most viszont hangot váltottak, szakértői pózban tetszelegnek, és két dolgot szeretnének elhitetni: az első — ez némileg még a régi „vonal" —, hogy a szövetkezésnek ugyan világjelentősége van, csak éppen Magyarországon káros, mert a mi szövetkezeteink tulajdonképpen „álcázott politikai szervezetek", amelyekben termelés helyett csak propagandázás folyik. A második — és ez az igazi szirénhang —, hogy a nagyüzemről nem érdemes gondoskodni, a nagyüzem az egész világon megbukott, a mezőgazdasági nagyüzem fogytán-fogy, vele az életképtelen törpebirtok is, ellenben egyre nő és a kapitalista mezőgazdaságban hova-tovább uralkodó_ termelési forma lesz az életképes, a 30—40—50 hektáros családi birtok. Mondanom sem kell talán, hogy ez a hang, ez a dicshimnusz az életképes családi birtok fölényéről, csak az említett díszparasztok hiedelme szerint új. A valóságban elég öreg, egy kis jóakarattal az 50 esztendős jubileumát is megünnepelhetnénk. Egyik nemzője: Gimmer, akit éppen Lenin szedett ízekre „Ujabb adatok a mezőgazdasági kapitalizmus fejlődéstörvényeiről" című munkájában — mondom —, már Gimmer azt jósolgatta 1910 körül, hogy „a tőkés mezőgazdaság összeomlóban van, a termelés aprózódik és kisebb üzemű termeléssé változik át." A különbség közte és az említett díszparasztok között csak az, hogy Gimmer elég tekintélyes, s még hozzá baloldalinak is számító közgazdász volt, s hogy nem „családi birtok"-ról, hanem úgynevezett „saját munkán alapuló mezőgazdasági kisüzem"-ről beszélt. Hogy jóslata hogyan vált be, arról a mai napig is tízezrével tönkrement farmergazdaságok beszélhetnének. Ami pedig a nyugati rádiók díszparasztjait illeti: rendben van, cáfolás helyett fogadjuk el azt a hittételüket, hogy csakugyan az „életképes családi birtoké" az egész világon, mi több: a szocialista táborban, s így Magyarországon is a jövő. Ezenkívül tételezzük fel nekik egy vágyálmukat is, hogy teljhatalmuk van, s azt csinálnak itthon, amit csak akarnak. Mit csinálhatnak? Veszik az ország tízmillió holdnyi szántóját, s elosztják mondjuk 20 holddal, mert Magyarország kicsi ország ugyebár, s egy kicsi országban mégsem illik a családi birtokok nagyságát mondjuk 40—50 holdban megszabni. Igen ám, de az osztás után mi jön ki, hány állítólag életképes családi birtok? 500 000, ami azt jelenti, hogy az ország jelenleg kereken másfél millió parasztcsaládjából egymillió mehet koldulni — de azonnal —, vagy a szerencsésebbje esetleg cselédnek is beállhat a családi birtokon. Azt hiszem, valamennyi érdekelt nevében bátran kijelenthetem, hogy ebből az úgynevezett megoldásból nem kér a mi parasztságunk, s ha a „saját szájízű" nagyüzem felé keresi az utat, a boldogulás útját, jó irányban keresgél, és én is — visszatérve a főtémára — ennek a folyamatnak meggyorsítása érdekében tennék itt néhány megjegyzést, illetve javaslatot. Az első: noha látszólag a világ legtermészetesebb dolga, de eddig még időlegesen, átmenetileg se tudtuk elérni, hogy a szövetkezetek igaza mellett szervezetten és rendszeresen maguk a szövetkezeti tagok agitáljanak. Én tudom, hogy nem könnyű dologról van szó, s azt is tudom, hogy az egyik legnagyobb nehézséget éppen a vitapartner: a meggyőzendő középparaszt, mondjuk így „anyagi és szellemi felkészültsége" okozza. De miért ne lehetne ezen segíteni? Persze nem a középparaszt ledorongolásával és gazdasági tönkretételével, hanem a saját, a kebelbéli vitapartnerek felkészítésével. Hogy példát is mondjak: nem is emlékszem rá, hogy milyen központi anyagnak volt olyan sikere, mint amilyen az MSZMP Központi Bizottsága és a Földművelésügyi Minisztérium illetékes osztályainak szerkesztésében megjelent „Részletes magyarázat a 3004/1958. számú kormányhatáro-. zat végrehajtásához" címűnek volt, és van, mind a mai napig. Ezt a kezdeményezést mindenképpen folytatni kell, mert a mondott magyarázatnak például — tapasztalatom szerint — az egyénileg dolgozó parasztokra is figyelemre méltó hatása volt. Imponált nekik, hogy a kormány a tsz-eket támogatva, nem a pénzt szórja, mint annakidején, hanem igenis a gazdaságukat fejleszti és hogyan fejleszti. A második megjegyzésem: se a legjobb állami gazdaságaink, se a növénynemesítő és kísérleti gazdaságaink nincsenek kihasználva propaganda szempontból és így nem is töltik be, pedig betölthetnék azt a szerepet, amelyre a parasztság igen élénk érdeklődése a mezőgazdasági nagyüzem iránt szinte predesztinálja őket. Nem is egy olyan, zömében középparaszt tsz-ről tudok ugyanis, amelyik ezüstkalászos tanfolyam elvégzése és azután alakult meg, hogy tagjai