Országgyűlési napló, 1953. II. kötet • 1956. július 30. - 1958. szeptember 26.

Ülésnapok - 1953-50

2709 Az Országgyűlés 50. ülése 1958. évi június 20-án, pénteken 2710 többízben is, mondjuk így, szemléltető oktatáson és vitán vettek részt egy-egy kitűnő állami gazdaságunkban. A harmadik megjegyzésem: csak örömmel tudom üdvözölni, hogy mind az eredeti tervjavaslatban, mind a mezőgazdasági bizottság szövegmódosításában, mind pedig Apró elvtárs tegnapi beszédében végre valahára az egyszerűbb szövetkezeti formák, a különféle társulások is mint a szövetkezeti mozgalom tényezői kellő hangsúlyú polgárjogot kaptak. Eddig ugyanis azt tapasztalta az ember, hogy illetékeseink, s elsősorban a Földművelésügyi Minisztérium, jóval több energiát fordított vélt, vagy valóságos kapitalista csökevényeik megnyirbálására, mint valóságos támogatásukra. Pedig hogy mit képesek produkálni, s hogy nemcsak anyagi előnyöket nyújtanak, de a tagok gondolkodásmódját, sőt még a szokásait is meg tudják változtatni, arra a Nők Lapjának egyik legutóbbi kiválóan megírt riportja, a romantikus hangzású „Bakonyi tündérek" a legjobb példa. Ez az írás az isztiméri málnatermelő társulásról szól, s nem találok jobb szót, de olyan gusztusosán mutatja be egy fiatal leánykollektíva hétköznapjait, hogy olvastán maga is Isztimérre kívánkozik és mármár sajnálni kezdi férfi mivoltát az ember. (Derültség.) Végül: — S ezeket a gondolatokat szánom ft^lszólalásom befejezésének is — néhány szót arról a kötelezettségről, amelyek a fentebb felvázolt nehéz és sürgető feladat megvalósításában az írókra hárul. Először egy személyes élményt. Rögtön az ellenforradalom fegyveres leverése után, még 1957 januárjában Kunszentmártonból az ottani Zalka Máté termelőszövetkezet tagságától kaptunk meghívást Mesterházi Lajos írótársammal együtt. A meghívást el is fogadtuk, s egy déltől késő estig tartó, igen érdekes és igen szenvedélyes találkozásnak lettünk a részesei. — A tagság — férfi és nő — türelmetlenül — a megnyilatkozás vágyától sarkallva csak úgy ontotta a felszólalásokat, s ekkor hangzott el — azzal a kívánsággal, hogy továbbítsuk — a következő: főleg egyes volt MDP-tag írókhoz intézett szemrehányás: „Kutyás macát, ustoros autót, mindent megkaptak eddig a rendszertől, hát miért nem jönnek közénk, miért nem kíváncsiak a véleményünkre?" Csak a rend kedvéért: az ustoros autó antennás autót jelent, de nem ez a lényeg. (Derültség.) A szemrehányás, a lényeg sajnos részben még ma is aktuális. Persze igaz, hogy az írók írnak, a legjobb bizonyság a közelgő könyvnap lesz rá. De az is igaz, hogy újságban, napilapokban elenyészően keveset írnak. A kifogás — mert kifogás mindig akad —, hogy ezelőtt is keveset írtak. Ez viszont nem igaz, sőt duplán nem igaz. Hogy csak a távolabbi múltra hivatkozzam: a magyar irodalomnak olyan óriása, mint az országjáró Móricz Zsigmond, bizony hogy kultiválta és cseppet se nézte le a kisebb műfajokat. Ellenkezőleg. Nála a valóság első felmarkolása mindig riport, tárca, vagy karcolat formájában történt. S hogy a közelmúltra is hivatkozzam: itt volt 1956 első tíz hónapja. Annyi riport, vezércikk, tárca és glossza született, annyira feszítette az írókat akkor a napi eseményekbe való közvetlen beleszólás igénye, hogy mondanivalójuk publikálására két Irodalmi Újság se lett volna elég. Végül olyan kifogás is elhangzik — sajnos az 50-es esztendők túlzó követelményei részben indokolják is —, hogy úgy sincs egy-egy írónak és nem is lehet olyan hatása, hogy olvastán — teszem azt — egy középparaszt szövetkezésbe lépésre szánná el magát. Ez igaz. De az is igaz, hogy felelős helyen manapság egyetlen olyan kultúrbürokrata sincs, aki akár egy riporttal, akár pedig egy háromfelvonásos színdarabbal szemben hasonló követelményekkel lépne fel. De tény — tagadni a legnagyobb ostobaság lenne —, hogy a jó írásnak, még ha csak rövid riport, vagy a valóságot azon melegében üstökön ragadó karcolat is, mindig megvan a maga gondolatébresztő és gondolatformáló képessége, s ha az olvasók ilyen írások hiányát kérik számon, joggal teszik, joggal várják el az íróktól, hogy necsak évek múlva, s több kötetes munkákkal, de a legégetőbb, a legaktuálisabb témák megragadásával is színt vallva, s napról napra érdemeljék ki a „nép írója" megtisztelő nevet. Tisztelt Országgyűlés! Utolsó mondatnak pedig csak annyit: az előttünk fekvő háromévesterv-törvényjavaslatot a megfelelő szövegmódosításokkal elfogadom, s megvalósítását írásaimmal is igyekszem majd meggyorsítani. (Nagy taps.) ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Miután több felszólaló nem jelentkezett, a vitát bezárom. Kiss Árpád elvtárs, az Országos Tervhivatal elnöke kíván szólni. KISS ÁRPÁD: Tisztelt Országgyűlés! Az az egyhangú helyeslés, ahogyan felszólaló képviselőtársaim a benyújtott hároméves terv-törvényjavaslatról beszéltek, meggyőzött minket arról, hogy a hároméves tervről tartott expozénak az a kitétele, hogy a terv megalapozott és reális, helyes volt. Az a sok észrevétel és kiegégészítő javaslat, amelyet e felszólalások tartalmaztak, meggyőzhettek minket arról, hogy a terv reális alapjainak, megalapozottságának felhasználásával lehetőségünk lesz arra, hogy ezt a tervet az előterjesztettnél nagyobb mértékben valósítsuk meg, vagyis túlteljesítsük. Erre a túlteljesítésre alkalmat ad majd a tervnek az a jellege, hogy úgy az ipar, mint a mezőgazdaság területén a belterjesség felé fordul, tehát megfelelően jól képzett munkával, e jellegből eredően a túlteljesítésnek nem szab majd határt az országunk adottságaiból eredő alapanyag-, energia- vagy nyersanyag-helyzet. Ez a jelleg tudniillik azt teszi lehetővé, hogy ha jobban dolgozunk az előirányzatnál, akkor azonos anyag- vagy energiamennyiségből még nagyobb ipari termelést, még nagyobb nemzeti jövedelememelkedést érhetünk el. Nem ez volt a helyzet az extenzív irányzatú időszakban, mert akkor egy egységnyi túlteljesítéshez esetleg két vagy három egység nyersanyag-, alapanyagvagy energiaszükséglet járult.