Országgyűlési napló, 1953. II. kötet • 1956. július 30. - 1958. szeptember 26.

Ülésnapok - 1953-49

2627 Az Országgyűlés 49. ülése 1958. évi június 19-én, csütörtökön 2628 A terv megvalósítása során tovább fog nőni népi demokratikus rendszerünk gazdasági ereje, a munkáshatalom anyagi alapja és bár szerény mértékben, de további növekedést érünk el a bérből és fizetésből élő dolgozók életszínvonalában. A magyar szakszervezetek XIX. kongreszszusa — mint ismeretes — megállapította, hogy a szervezett dolgozók nagy felelősséget éreznek a munkáshatalom gazdasági és politikai erősítéséért, a dolgozók életkörülményeinek alakulásáért. Éppen ezért a magyar szakszervezetek nem elégednek meg azzal, hogy itt az országgyűlésben helyesléssel és egyetértéssel fogadják a tervet, hanem vállalják azt is, hogy teljes erejükkel segítik a tervben megjelölt célok megvalósítását. Ugyanakkor őrködnek azon, hogy a terv minden részletében teljesüljön és a gazdasági eredmények javulása, a terven felül elért teljesítmények a dolgozók élet- és munkakörülményeinek fejlődésében megmutatkozzanak. A terv megvalósításához még sohasem nyújthatott olyan segítséget a munkások, a műszakiak, valamennyi dolgozó aktivitásának fokozása, mint most. Korábban nemegyszer csak arról volt szó, hogy a tervet végre kell hajtani és lehetőleg túl kell teljesíteni. Most a hároméves terv elsősorban azt követeli meg a munkásoktól, a műszakiaktól, hogy alkotókészségüket minden területen kibontakoztassák. Az elkövetkező hároméves terv időszakában jelentősen emelni kell termékeink műszaki színvonalát, a lehető legalaposabban elemeznünk kell a külföldi és a belföldi szükségleteket és ehhez kell alkalmazkodnunk a gyártásban. Ez megköveteli, hogy számottevő változást érjünk el a gyártmány összetételében. A nemzeti jövedelem növelésének már nem egyedüli lehetősége a termékek mennyiségének fokozása, hanem az élő és holt munkával való szüntelen takarékoskodás, a gazdaságos termelés. Ez azért is létérdekünk, mert — mint ismeretes — nyersanyagban, energiában hazai lehetőségünk igen korlátozott. Ilyen tervet nem lehet tervsémákban és egyszerű tervutasításokban összesűríteni. Ez a terv megköveteli, hogy mindenki képességeinek maximumát nyújtsa. Ennek megvalósításához a szakszervezetek a maguk széleskörű, sokrétű eszközeivel segítséget nyújtanak. Az üzemi demokrácia megvalósításának eszközeit — a termelési értekezleteket, az üzemi tanácsokat — már eddig is sikerült a népgazdasági célok megvalósításának szolgálatába állítani. Szerénytelenség nélkül megállapíthatjuk, hogy e szerveknek is részük volt a gyors gazdasági konszolidációban. Az üzemi tanácsok nagy segítséget nyújthatnak ahhoz, hogy a vállalatok jó, az üzem sajátosságait a legmesszemenőbben figyelembe vevő, a tartalékokat kihasználó tervet készítsenek. Alkalmasak arra is — a termelési értekezletekkel együtt —, hogy állandóan ellenőrizzék és segítsék a terv megvalósítását. A nagyobb követelményeket csak fejlettebb, képzettebb szakmunkásokkal, műszakiakkal lehet teljesíteni. Ezért a szakszervezetek a XIX. kongresszus határozatának megfelelően e téren is segítséget kívánnak nyújtani a terv megvalósításában. Néhány szakszervezetünk eddig is figyelemre méltó eredményt ért el a dolgozók szakmai továbbképzését illetően. A szakmai továbbképzés kiszélesítése a szakszervezetek és a minisztériumok részéről még nagyobb lehetőségeket tárhat fel a gazdaságos termelés vonalán. A szakszervezetek gondoskodni kívánnak arról is, hogy a dolgozók törvényben biztosított jogai mindenütt érvényesüljenek, hogy a tervnek a2 élet- és munkaviszonyok javítására vonatkozó előírásai megvalósuljanak. A munkások és alkalmazottak aktivitásának fokozásához ez elengedhetetlen feltétel. Éppen ezért a továbbiakban néhány olyan kérdésre szeretném felhívni a figyelmet, amelyek éppen az előbbiek megvalósítására irányulnak. Ezek közül csak néhány kérdést ragadok ki, amelyek — véleményem szerint — a munkások és alkalmazottak élet- és munkakörülményeinek alakításában döntő jelentőségűek és megkövetelik a gazdasági vezetők és a szakszervezetek eddiginél gondosabb munkáját. Az első kérdés, amelyet szóvá kell tennünk, a vállalati és minisztériumi terveknek a munkaügyi előírásokkal való összhangja. Mint mondottam, a tervek reálisak. Ez azt is jelenti, hogy a vállalatok és a minisztériumok tervei is megvalósíthatók. Ez csak úgy képzelhető el, ha eközben a legmesszebbmenőén tiszteletben tartják a munkatörvényköny és más munkaügyi rendelkezések előírásait. Megragadom az alkalmat, hogy a figyelmet felhívjam arra, hogy néhány tárca területén vannak olyan törekvések — úgy gondolják, hogy ez egyszerűbb —, hogy e törvények követelményeit figyelmen kívül hagyva, úgy készítik részletterveiket, olyan feladatokat vállalnak, ami eleve lehetetlenné teszi a törvényes előírások betartását. Gondolok itt elsősorban a nagyarányú túlóráztatásokra. Innen is felhívjuk a minisztériumok és a vállalatok vezetőinek figyelmét, hogy a terv megvalósítása elsősorban az azon munkálkodó dolgozókon múlik. Tőlük csak akkor kívánhatnak gondos, alapos, gazdaságos munkát, ha jogaikat a legteljesebben tiszteletben tartiák. Ehhez hasonló probléma a munkavédelmi és üzemegészségügyi beruházások kérdése. A korábbi években nemegyszer előfordult — erre utaltak annak idején a szaktanács 1954-ben és 1956-ban tartott plénumain —, hogy a munkavédelmi és üzemegészségügyi célokra rendelkezésre álló összegeket nem eredeti rendeltetésére, hanem a termelő berendezésre használták fel. Az Országos Tervhivatal most — figyelembe véve a szakszervezetek korábbi javaslatait — külön megjelöli az előbbi célokra fordítandó összeget. Helyesnek tartanám, ha a kormány és az Országos Tervhivatal őrködne azon, hogy ezeket az alapokat rendeltetésüknek megfelelően használják fel. Szükségesnek tartjuk ezzel kapcsolatban megjegyezni, hogy új létesítmények építésénél, rekonstrukcióknál feltétlenül be kell tartani az előírt szociális normákat, mert ez az igény a munkások részéről teljesen indokolt. Szeretném ezzel kapcsolatban megmondani a szakszervezetek véleményét. A termelő beru-