Országgyűlési napló, 1953. II. kötet • 1956. július 30. - 1958. szeptember 26.

Ülésnapok - 1953-49

• 2629 Az Országgyűlés 49. ülése 1958. évi június 19-én, csütörtökön 2630 házások szerves része az üzemi öltöző, a mosdó, az étkezde, a balesetelhárító berendezések, sőt a kulturális létesítmények is. Nagyon szűk látókörű nézetre vall tisztelt Országgyűlés, ha valaki úgy gondolja, hogy érdemesebb az erre rendelkezésre álló összegeket a termelő kapacitás növelésére fordítani. A munkakörülmények megjavítását sokszor nemcsak a népgazdasági tervekben szereplő jelentős összegű beruházásokkal lehet elérni. Nemegyszer csak nagyobb megértésre és szívre, vagy arra van szükség, hogy kisebb ráfordításokkal szereljünk fel egy-egy védőberendezést, javítsunk meg kisebb-nagyobb hibákat. A vállalatfejlesztési alap is lehetőséget ad az üzemegészségügyi és munkavédelmi körülmények javítására. A harmadik kérdés, amit szóvá teszek, szinte azt lehetne mondani — előttem is már néhányan beszéltek róla —, hogy össznépi probléma — és ez a lakáshelyzet. Mi tudjuk jól, hogy e téren a lehetőségeket a tervjavaslat maximálisan felhasználja és a 110 000 épülő lakás 3 év alatt figyelemre méltó még akkor is, ha a szükségletek e téren nagyobbak. Nem vagyunk azonban megelégedve és megnyugodva — és erről számos üzemi gyűlés és értekezlet, vezető szerv határozata tanúskodik — a lakások szétosztásával. A lakások szétosztása korábban jobban a munkásközvélemény színe előtt történt. Akkor általában világos volt, kinek az igényét kell legsürgősebben és a leggyorsabban kielégíteni. A lakás kevés az igényekhez viszonyítva, éppen ezért a felhasználásánál a leggondosabban kell eljárni. Bár a tanácsok önállóságának növelésével teljes mértékben egyetértünk, úgy gondoljuk, hogy a lakások elosztásában nagyobb szerepet kell biztosítani a munkásosztály legátfogóbb szerveinek, a szakszervezeteknek. 1957-ben jelentősen — mintegy 15—16 százalékkal — emelkedett a bérből és fizetésből élők reálbére. A munkások, műszakiak, alkalmazottak nagy megelégedéssel fogadták életszínvonaluk számottevő emelését. A 3 éves népgazdaságfejlesztési terv egészében gondoskodott arról, hogy a megnövekedett jövedelmeket minél inkább a lakosság számára szükséges javakra lehessen elkölteni. Ezzel kapcsolatban fel kívánom hívni a tervező szervek, de különösen a vállalatvezetők figyelmét, hogy itt még sokat nem nyújtottunk. Bár egészében meg van a vásárlóerő árualap fedezete, sok fontos cikket nem lehet az üzletekben kapni és nem is olyanokat, amelyekhez nyersanyag nehezen szerezhető be, vagy éppen a gyártó kapacitás hiányzik. Elsősorban ruházati cikkek és vegyesipari cikkek választékára gondolok. Az ipar és a kereskedelem sokat tehet azért, hogy a lakosság igényeit az eddiginél jobban kielégítse. Ez a terv végrehajtásának fontos követelménye. A Magyar Szocialista Munkáspárt és a forradalmi munkás-paraszt kormány több alkalommal kifejezésre juttatta azt az elhatározását, hogy a kialakult életszínvonalat megvédi és a terv is arról tanúskodik, hogy szerény mértékben bár, de tovább kívánja emelni. Ezért súlyosan megsértik a párt és a kormány politikáját azok, akik nyíltan, vagy burkoltan emelik a fogyasztási cikkek árait. A népgazdaság egyensúlya semmiféle ilyen intézkedést nem követel meg, legfeljebb azoknak a vállalatoknak vagy vállalatvezetőknek az érdeke, akik ebből közvetlenül hasznot húznak. Mi a legszigorúbban elítélünk és helytelenítünk minden törvénytelen áremelési kísérletet. Szólni kell végül arról, hogy munkásaink többsége rossz szemmel, helytelenítéssel nézi azt, ami egyes helyeken a magániparban, magánkereskedelemben, vagy az úgynevezett őstermelők vonalán .történik. Joggal teszik szóvá, hogy egyesek ismét munka nélkül, vagy kevés munkával nagy jövedelemre tesznek szert. Mi nem vagyunk ellene a kisipar fejlesztésének akkor, ha a lakosság igényeinek jobb kielégítését segíti elő. De helytelenítünk és elítélünk mindenféle tőkés törekvést. Helyesnek és szükségesnek tartjuk, hogy ellenőrizzék fokozottan a magánkisipart és kereskedelmet, az ott alkalmazott árakat és béreket, mely utóbbinak bizonyos elszívó hatása is van az állami ipartól. A hároméves népgazdaságfejlesztési tervben közelebb kerülünk az iparvidékek kommunális ellátásának megjavításához. Többek között egy régi fájó probléma, Özd ivóvízellátása, a hároméves terv végéig, nagyban és egészében megoldódik, sőt 1961-re a távlati szükségletek is kielégítést nyernek. Erre az alapokat a Tervhivatal biztosította. Azt javasoljuk a kormánynak, hogy Ózdra és más ipari településekre dolgoztasson ki komplex fejlesztési tervet. Ez lehetőséget nyújtana a rendelkezésre álló eszközök célszerűbb, összehangoltabb felhasználására. E tervek kialakításában nagy segítséget tudnak adni az adott terület szakszervezeti szervei. Tisztelt Országgyűlés! A hároméves tervtörvényben a reálbér-előirányzat növelése lehetőséget nyújt a teljesítménybérben dolgozó munkások átlagbéreinek szükséges emelésére, mely intézkedést az e kategóriában foglalkoztatott munkások megelégedéssel veszik • tudomásul. Külön ki kell még emelnem, hogy a kormány a szakszervezetek javaslatára tervbe vette a nyugdíj probléma egy részének megoldását. A hároméves terv keretében lehetőség nyílik mintegy 300—350 000 régi nyugdíjas járulékának felemelésére és arra, hogy a jövőben jobban figyelembe vehessük a munkában eltöltött éveket a nyugdíj összeg megállapításánál. A terv reális, azonban ez nem jelenti azt, hogy nincsenek a tervben további lehetőségek, rejtett tartalékok. Úgy gondolom, hogy vannak, s e tartalékokat éppen a szakszervezetek segítségével lehet a legteljesebb mértékben kihasználni. A tartalékok elsősorban a takarékosságnál, a munkafegyelem megerősítésénél, a helyesebb és jobb tervezésnél, a gazdaságosabb munkaszervezésnél vannak. A tartalékok felhasználása az egész népgazdaság és valamennyi dolgozó közös, közvetlen érdeke. A nyereségrészesedési rendszer, amelyet 1957-ben vezettünk be, helyesnek, jónak bizonyult. A rendszer hozzájárult a társadalmi, vállalati és egyéni érdek összhangjának megvalósításához.