Országgyűlési napló, 1953. II. kötet • 1956. július 30. - 1958. szeptember 26.

Ülésnapok - 1953-49

2611 Az Országgyűlés 49. ülése 1958. évi június 19-én, csütörtökön 2612 tek alapjában véve hamisak, ellentétben állnak a marxizmus—leninizmus tanításaival és figyelmen kívül hagyják az objektív körülményeket. Ügy látszik, ezek az emberek már elfelejtették azokat a helyes lépéseket is, amelyeket a termelőszövetkezeti mozgalom indulásánál tettünk, csak egyet látnak: amit szeretnének. Márpedig nem látni az objektív körülményeket és úgy cselekedni, az óhaj, a kívánság után menni veszélyes és káros. Erre a történelem megtanított bennünket, nagyon drága árat fizetett érte népünk 1956 októberében is. Mert ha az ellenforradalom előtti időkben, főleg a fordulat éve után egy sor kérdésben nem a szubjektív érzések a dominálok a gyakorlati munkában, megspórolhattunk volna egy ellenforradalmat, ennek gazdasági, politikai és morális kihatásait. Ma akkor nyilván a hároméves népgazdasági terv tárgyalásánál nem arról esnék szó, hogy csak nagyon szűkösen jut mindenre. Ha csak az ellenforradalom által okozott 23 milliárd forintos kár összegével tudnánk növelni a hároméves népgazdasági terv összegét, ez esetben is jelentősen javulna helyzetünk. A már eddig elhangzottakból, de az előterjesztett tervjavaslatból is kitűnik, hogy a mezőgazdaság és ezen belül a szövetkezeti mozgalom részesedése igen komoly. Az is kiderül, hogy a párt ós kormány eltökélt szándéka, nem változtat az ellenforradalom után kialakított politikán, mert az jó és helyes/ Én úgy gondolom, hogy ezt nemcsak mi üdvözöljük örömmel, országgyűlési képviselők, hanem az egész ország dolgozó népe. Tisztelt Országgyűlés! Mivel a párt agrárpolitikai tézisének szellemében a mezőgazdaság szocialista átszervezését a termelés növelésével egy időben kell megoldanunk, különös figyelmet kell arra fordítanunk, hogy ezeket a feladatokat a dolgozó parasztság egyetértésével, akaratával hajtsuk végre. Nálunk a mezőgazdasági termelés meglehetősen alacsony szinten áll, de növekedése még ennél is alacsonyabb. Míg a világ mezőgazdasági termelése az 1955—56-os gazdasági évben 26 százalékkal volt magasabb az 1934—38-as évinél, addig nálunk 1955-ben csupán 5 százalékkal és 1957-ben is mintegy 8 százalékkal haladta meg az 1938-as szintet, Ezzel szemben a Szovjetunió 1950 és 1956 között gabonafélékből 57 százalékkal, húsból 33 százalékkal, gyapjúból 45 százalékkal termelt többet. Ha figyelembe vesszük, hogy a hároméves népgazdasági tervben a mezőgazdasági terméshozam növelése 12 százalékra van előirányozva és azt teljesítjük, még akkor is mintegy 6 százalékkal alatta vagyunk a világ mezőgazdasági termelésének. Meg kell jegyeznünk, hogy a tervidőszak alatt nyilván a világ mezőgazdasági termelése is előrehalad. Mindezekből következik, hogy komoly erőfeszítésekre van szükség a hozamok fokozására. A hozamokat lehet és kell az egyéni paraszti gazdaságokban is fokozni, de ennek korlátai vannak. Nagyobb, szinte korlátlan lehetőségek vannak a hozamok fokozása terén a szocialista mezőgazdaság nagyüzemeiben, amit igen fényesen bizonyít az idei, a kalászosokra nem kedvező év is. Az állami gazdaságok, a szövetkezeti nagy gabonatáblák mellett, szinte eltörpülnek a kisparaszti gabonák, ami a hozamok tekintetében is megmutatkozik. A hároméves népgazdasági tervben jelentős összegek szerepelnek olyan célkitűzések megvalósítására, amelyek a mezőgazdasági termelést a belterjesség irányába viszik és növelik az eredményeket. Mint ahogy erről már szó volt, jelentősen akarjuk növelni az állattenyésztést, ezen belül a szarvasmarhaállományt és a tehénállományt. Erőteljesen fokozzuk a műtrágya és a minőségi vetőmagvak felhasználását is, mind az egyéni, mind a szövetkezeti gazdaságoknál. Fokozzuk a talajjavítást, az öntözést, a korszerű gépi technikát. Ezek a termést fokozó tényezők pedig legkedvezőbben csak a nagyüzemekben alkalmazhatók. Ezért minden kapkodás, idegeskedés, türelmetlenkedés nélkül, de határozottan, körültekintően, a parasztsággal egyetértésben bátrabban kell előremennünk a szövetkezetesítéssel a párt agrártéziseinek megfelelően. Ahol a meglevő mezőgazdasági termelőszövetkezetek bővítésére, vagy újak alakítására megvannak az objektív és a szubjektív feltételek, ott azokat, ahol ezekre a feltételek nincsenek meg, ott az egyszerűbb szövetkezeti formák alakulását kell elősegíteni, mert ez is előrevisz a kettős feladat megoldásában. Es itt szeretnék visszatérni azokra a különböző elméletekre, amelyek a fokozatosság kérdése körül kialakultak. Szolnok megyei titkár voltam 1950-ig, s az első szövetkezetek alakulása körül én magam is bábáskodtam. De jelenlegi munkaköröm is lehetővé teszi közvetlen tapasztalatok szerzését. A felszabadulás után 1947—48-ban hozzákezdtünk a mezőgazdaságban a szövetkezetek szervezéséhez. KöztudomásúThogy többségükben akkor még ezek a szövetkezetek nem mostani formájukban alakultak és működtek, hanem táblás gazdálkodást folytató földbérlő szövetkezeti csoportok voltak és a földművesszövetkezetekhez tartoztak. 1948 decemberében Szolnok megyében 23 szövetkezeti csoport volt és ezek száma állandóan növekedett, majd később alakultak át mezőgazdasági termelőszövetkezetekké, fejlettebb típusú gazdaságokká. Ez az egészséges előrelépés pozitívan éreztette hatását a későbbiek során is, még az 1952es, túlzásokkal telített szövetkezeti fejlesztésben is. Amikor Mezőtúr, Turkeve, Kisújszállás és Karcag termelőszövetkezeti város lett, jelentős számban alakultak a kezdetlegesebb formák és később fejlődtek tovább. Ma már nem egy olyan jóhírnevű, erős termelőszövetkezet van ezekből, mint a karcagi Lenin, vagy a Hajdú megyei földesi Rákóczi, hanem sok ilyen, vagy hozzájuk hasonló. Ezek a tények azt mutatják, hogy a mezőgazdaság szocialista átszervezésében a fokozatosságnak komoly szerepe van, de igazolják azt is, hogy nem lassítja a fejlődést, hanem gyorsítja. Bár nem azonos az Alföld és a dunántúli megyék mezőgazdasági termelésének struktúrája és egyebek tekintetében is van köztük eltérés, mégis érdemes összehasonlítani Szolnok megye-