Országgyűlési napló, 1953. II. kötet • 1956. július 30. - 1958. szeptember 26.

Ülésnapok - 1953-49

2613 Az Országgyűlés 49. ülése 1958. évi június 19-én, csütörtökön 2614 vei Zala megyét, ahol 1956-ban kiirtották a szövetkezés kezdetlegesebb formáit, s ez a megye ma az ország legelmaradottabb megyéje a szövetkezesítés terén, ugyanakkor Szolnok megye az elsők között van. Ezekből, valamint az egyéni parasztság egymástól eltérő gazdasági helyzetéből, politikai felfogásából következik, hogy nem fogja egy időben, egyszerre elhatározni magát a szövetkezésre, de még arra sem, hogy valamennyien a szövetkezés legfejlettebb, vagy kezdetlegesebb formáját válasszak, hanem ki-ki a neki legmegfelelőbbet. Aki ezt nem látja, vagy nem érti, az nem ismeri hazánk dolgozó parasztságának beállítottságát, gondolkodását, a fejlettségi színvonalban meglevő nagy differenciákat. Nekünk elő kell segítenünk, hogy a szövetkezésen belül a parasztság a legszélesebb lépcsőfokok között választhasson. A lényeg az, hogy ez a terméshozamok növelésével járjon, s meglegyen benne a közös tevékenység magva. Ha betartatjuk velük a kormány által meghatározott alapelveket, akkor nem kell attól félni, hogy ezek a kezdetlegesebb szövetkezetek konzerválják a kisárutermelést. Igaz, hogy az egyszerűbb szövetkezetekben több helyen találkozunk spekulációs tevékenységgel — ez ellen is feltétlenül harcolni kell — a harcnak azonban ne azt a formáját alakítsuk ki, hogy azonnal feloszlatni az ilyen szövetkezést, hanem politikai meggyőző munkát kell folytatnunk a vezetés, a tagság irányában, s ha ez nem használ, akkor kerülhet sor komolyabb intézkedésekre. Komoly jelentőséggel bírnak az egyszerűbb formák, amellett, hogy a tagság összeszokik, a vezetésben kialakul a gyakorlat, olvan szempontból is, hogy döntően paraszti erőkből megalapozzák saiát jövőjüket a fejlődés további szakaszára. Ennek két szempontból van jelentősége. Az egyik, hogy az ilyen szövetkezetet jobban magukénak érzik a parasztemberek, mintha állami eszközökből rakták volna le gazdálkodásuk alatnát. A másik, hogy a szövetkezeti gazdálkodás megalaoozásának ez a módia. a munkás-paraszt szövetség további erősítéséhez gazdasági hozzáiárulást is jelent, mert az állam, a munkásosztály anvagi támogatása párosul a paraszti erőkkel. Ügy gondolom, hogy a mezőgazdaság szorialista átszervezése, a hároméves népgazdasági terv sikeres végrehajtása megköveteli az egv nvelven beszélést, az egvséges cselekvést. A hároméves néngazdasági tervben megjelölt célok megvalósíthatók, csak kinek-kinek a maga területen dolgoznia kell érte, meg kell az erejét feszítenie. Mivel a hároméves népgazdasági tervet reálisnak, jón^k tartom, azt a magam részéről elfogadom. (Taps.) ELNÖK: Az ülést 15 percre felfüggesztem. (16,05) (Szünet után: 16.22) ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Az ülést újból megnyitom. Szólásra következik Pongrácz Kálmán képviselőtársunk. PONGRACZ K ALM AN: Tisztelt Országgyűlés! örömmel üdvözlöm az előttünk fekvő tervtörvényjavaslatot, amely az 1958—1960. évi hároméves népgazdaságfejlesztési terv irányelveit tartalmazza. Szívesen emeljük törvényerőre ezt a javaslatot, mert ez szocialista fejlődésünknek, konszolidált életünknek egy újabb bizonyítéka. Az ebben lefektetett irányelvek szerint fogunk három éven keresztül dolgozni, eszerint fogjuk fejleszteni iparunkat, mezőgazdaságunkat, közlekedésünket, kereskedelmünket — az egész népgazdaságot. Ezek az irányelvek szabják meg életszínvonalunk emelkedésének mértékét és ütemét, kultúránk, tudományunk, egész társadalmunk fejlődését. örömünk az eredményes munka következménye, mert igen komoly eredmény az, hogy a fegyveres ellenforradalom nagy pusztítása után azonnal megkezdhettük a tervszerű munkát, a most nagyobb időszakra történő tervezés keretében, a fejlődésnek egyelőre szerényebb mértékű biztosításával. Helyesnek bizonyult a forradalmi munkásparaszt kormány intézkedése, amellyel a múlt évet a konszolidálódás évének jelölte ki. Ezzel megteremtette a hosszabb távlati tervezés előfeltételeit és megalapozta további haladásunk politikai, társadalmi és anyagi lehetőségeit. Mi ezeket az intézkedéseket helyesnek tartottuk és bíztunk sikerükben. Mint az eredmények mutatják, ez a bizalom teljes mértékben indokolt. Ezért éppen ilyen bizalommal fogadjuk az előterjesztett hároméves tervet is. A terv száma a fejlődést mutatják, az, hogy iparunk termelése a tervidőszak végére 22 százalékkal fogja meghaladni az 1957. évi termelést, hogy 13 százalékkal növekedik a nemzeti jövedelem és a fogyasztásra szánt alap 10 százalékkal magasabb lesz — és a többi adatok mind-mind az előrehaladást fejezik ki. Különösen érdekesek azok a számok, amelyek közvetlenül a lakosság életére vonatkoznak. Ilyenek például — amelyeknek különösen örülünk —, hogy 2,2 milliárd forintot fordítunk az állami tulajdonban levő lakóházak javítására, vagv hogy a gyógyszerek gyártása 40—45 százalékkal növekedik. Sokáig lehetne folvtatni s felsorolni, mert éppen ilyen érdekesek a könnyűipar, az élelmiszeripar, a mezőgazdaság termelésére vonatkozó tervszámok is. Az életszínvonal, a kultúra, a tudomány növelésére, illetve fejlesztésére vonatkozó tervek is helyesen megalaDOZottak és minden egyes tervszám mögött ott van az anyagi bázis, amelv a teljes megvalósítást biztosítja. Ogy látjuk tehát, hogv a terv végrehajtásának meg van minden reális lehetősége. Szerénvebb igénvű az előző terveknél, de a legfontosabb területekre összpontosítja erőinket és helyesen méri fel a rendelkezésre álló lehetőségeket. Alkotmányunk végső fokon a népgazdasági terv me«á11anítását az országgvűlés hatásköréhe utaüa. Nekünk kötelességünk tehát mindent figvplembe véve megszabni a terv célkitűzéseit. Már most foglalkoznunk kell mindazokkal a problémákkal, amelyek a terv sikeres teljesítésével bármilyen összefüggésben lehetnek. Eddigi terveink is sikeresek voltak, de nem mindig számoltak az összes tényezőkkel és ez okozta azt, hogy erőforrásainkat meghaladó fel-