Országgyűlési napló, 1953. II. kötet • 1956. július 30. - 1958. szeptember 26.

Ülésnapok - 1953-49

2609 Az Országgyűlés 49. ülése 1958. évi június 19-én, csütörtökön 2610 be akarjuk hozni népgazdaságunk szénáját. Saját lábunkra akarunk állni, hogy adósságaink rendezésével is nagyot lépjünk előre. Amilyen mértékben teljesítjük, illetve túlteljesítjük a tervet, olyan mértékben alapozhatjuk meg, illetve biztosítjuk dolgozó népünk jobb életviszonyait. A hároméves terv az eddigi politikai vonal továbbvitelét jelenti. Nagyon fontos, hogy egységes akarattal biztosítsuk, hogy szocialista társadalmunk építése közben — okulva a múlt hibáiból — ne legyenek jobbra-balra történő kilengések. Felszólalásomban a mezőgazdasági résszel kivánok foglalkozni. Véleményem szerint hazánkban a szocializmus építésének jelenleg olyan szakaszában vagyunk, amikor az egyik fő kérdés, ami további fejlődésünkre döntő hatással van, hogy hogyan dolgozzunk a falu felé. Ezen belül, hogy az elkövetkezendő években, tehát a hároméves terv időszaka alatt mit teszünk, az hosszú időre rányomja bélyegét egész fejlődésünkre. Ha helyesen akarunk cselekedni, akkor egyetlen lehetőség van számunkra: biztosítani a marxizmus—leninizmus tanításainak helyes alkalmazását. Az ellenforradalom súlyos károkat okozott a mezőgazdaságban is. Ugyanakkor persze megmutatta azt is, hogy a szocializmus gondolata már mély gyökeret vert dolgozó parasztságunk jelentős részében. A párt helyes politikával, egy sor intézkedéssel igyekezett elszámolni az ellenforradalom okozta károkat, valamint azokat a jobboldali opportunista és szektás dogmatikus nézeteket, amelyek mezőgazdaságunk fejlődését, így egész népgazdaságunk fejlődését is, nagymértékben gátolták. Nem volt könnyű dolog, hisz az utóbbi években történt nagy jobbra-balra ingadozás bizalmatlanná tette dolgozó parasztságunkat a nép kormányával szemben, a dolgozók államával szemben. Ezt a bizalmatlanságot sikerült a helyes politikával és helyes intézkedésekkel nagymértékben felszámolni. Hogy dolgozó parasztságunk ma bízik a pártban, bízik a kormányban, azt legjobban bizonyítja a termelési kedv növekedése, a szorgalmas munka. A termelőszövetkezetekben is megnőtt a munkakedv, a munkafegyelem, a rend. Az átlagosnál jobban gazdálkodó mezőgazdasági termelőszövetkezeti családok jövedelme eléri és meghaladja a 8—10 holdas középparasztok jövedelmét. Ezekben az eredményekben a szövetkezeti parasztság erőfeszítése mellett nagy szerepet játszott a párt és a kormány hathatós támogatása, amelyet az ellenforradalom leverése óta a mezőgazdaságnak és ezen belül a termelőszövetkezeteknek nyújtott. Nem akarom részleteiben is külön-külön felsorolni ezeket az intézkedéseket, csupán utalok a párt agrárpolitikai téziseire, amely mély marxista elemzését adja az ellenforradalom előtt elkövetett hibáknak és megszabja az azok kijavításához, valamint mezőgazdaságunk helyes átszervezéséhez szükséges elveket. Ezekből az alapelvekből kiindulva hozta meg a forradalmi munkás-paraszt kormány a 3004-es számú rendeletét is, amely a termelőszövetkezetek megszilárdítását, árutermelésének fokozását célozza. A párt helyes politikája következtében alapjában megváltozott a hangulat a falun is. Ma már egyénileg dolgozó parasztságunk többsége nem tekint ellenségesen a szövetkezeti parasztságra. Nem egy olyan esetről van tudomásunk, hogy egyénileg gazdálkodók segítőén bírálják egyik-másik termelőszövetkezetünket. Ami abból fakad, hogy bár még nem tagja a szövetkezetnek, de még sem közömbös számára, hogy mi történik ott, mert látja a fejlődés útját. Vannak olyan esetek is, például a Szabolcs megyei Berkesz és Beszterec községben, de máshol is, hogy a tsz-be belépni akaró egyéni parasztok egymás között cserélték ki földjeiket a tsz földje mellett levő parasztokkal, hogy tagosítás nélkül is növelhessék belépésükkel a termelőszövetkezet nagyüzemi táborát. Felvetődik a kérdés, hogy miért csak itt tartunk, ahol vagyunk és miért nem előbb? Félreértés ne történjék, nem arról van szó, hogy az idegesség, a türelmetlenség és a forrófej űség hívei lennénk. Nem, erről szó sincs. Csupán arról, hogy lehetőségeinkhez mérten nagy a lemaradás a gyakorlatban. Es hogy mégis itt tartunk, annak l alapvető oka az, hogy az ellenforradalom előtt ! is beszéltünk ugyan a lenini tanításokról, de a : gyakorlatban nagyon eltértünk ettől. A szektás | türelmetlenség, valamint a jobboldali opportunista hullámok egymást váltogatva, vagy egyszerre is csapkodták agrárpolitikánkat. Ez tehát az, ami a múltat illeti. Másrészt egy sor párt- és állami funkcionáriusunk fejében még ma sincs tisztánlátás az agrártézisekben foglalt legfontosabb elvi kérdésekben sem, mint például a fokozatosság kérdése és módja. Egyesek vitatják és tagadják nálunk a fokozatosság szükségességét. Olyan szemléletet és gyakorlatot alakítanak ki, hogy „vagy mezőgazdasági termelőszövetkezet, vagy semmi". Ilyen helyeken kerül előtérbe az a gyakorlat, hogy elhanyagolják az egyszerűbb szövetkezeti formák lehetőségeinek keresését, vagy éppen akadályozzák is ezek megalakulását. Igaz, hogy a párt agrárpolitikai tézisei a mezőgazdaság szocialista átszervezése főútjának és céljának a mezőgazdasági termelőszövetkezeteket jelöli meg, de az agrárpolitikai tézisek azt is tartalmazzák, hogy ahol a mezőgazdasági termelőszövetkezetek bővítésére, vagy újak alakítására nincsenek meg az objektív és szubjektív feltételek, ott az egyszerűbb szövetkezetek szervezését kell elősegíteni. Akik a „vagy mezőgazdasági szövetkezetek, vagy semmi" elméletet vallják és gyakorlatot alkalmazzák, tagadják hazánkban a mezőgazdaság szocialista átszervezésével kapcsolatos lenini szövetkezeti tervnek a fokozatosságról szóló megáUapításait. Míg mások úgy teszik fel a kérdést, hogy hazánkban tíz év óta folyik a mezőgazdaság szocialista átszervezése: minek itt a fokozatosság? — vannak akik azt vallják, hogy a fokozatosság nálunk konzerválja a kisárutermelést, lassítja a mezőgazdaság szocialista átszervezését. A fokozatosságról kialakított ezek a szemléié-