Országgyűlési napló, 1953. II. kötet • 1956. július 30. - 1958. szeptember 26.

Ülésnapok - 1953-45

2349 Az Országgyűlés 45. ülése 1958. évi január 29-én, szerdán. 2350 Ebből a szempontból nagyon tanulságos az I a jelentés, amely a hat gépipari vállalatnál tartott vizsgálat tapasztalatait foglalja össze. Ezekben a gyárakban általában anyagnormákkal dolgoznak. Az érvényben levő normák azonban mindenre ösztönöznek, csak éppen anyagtakarékosságra nem. Az öntvényeken, kovácsolt darabokon sok a ráhagyás. Nem ritka az olyan eset, amikor a megmunkálásnál a kész súly kétszeresét is meghaladó mennyiségű hulladék keletkezik. Például az egyik esztergapad főorsójának nyerssúlya 156 kilogramm, a készsúly pedig csupán 52 kilogramm, az előbbinek egyharmada. A Központi Lemezszabó Vállalatnál a dolgozók maguk mondták el, hogy évente mintegy ezer tonna új anyagot tudnának megtakarítani, ha segítséget kapnának a hulladék feldolgozásának növeléséhez. Az is kiderült, hogy a Kohó- és Gépipari Minisztériumban a terv- és termelési főosztályon egyetlen ember foglalkozik az anyagnormák felülvizsgálatának igen fontos ügyével, úgy azonban, hogy ennek a dolgozónak még egyéb munkája is van. Az Országgyűlés tegnapi tanácskozásán Dinnyés képviselőtársunk beszédében többek között megemlítette, hogy a parlamenti tárgyalásoknak új hangja van, barátibb, nem parancsoló módon beszélnek, s ez nagyon pozitív jelenség. Én azonban azt hiszem, hogy gazdasági kérdésekben — elsősorban ott. ahol a népvagyonról, az anyagfelhasználásról van szó, amit igen drága valutáért tudunk megszerezni — pénzügyi, gazdasági kérdésekben meg kell szűnnie a kedélyességnek. Személyre való tekintet nélkül, legyen az bármelyikünk, a kormányban, az állami vezetésben, vagy a vállalatok vezetésében — szigorú felelősséggel tartozik a népvagyonnal való elszámolásért és a tervszerű felhasználásért. (Taps.) Ez a szigorúbb hang a gazdálkodásban, nincs ellentétben azzal a pozitív jelenséggel, amelyet Dinnyés képviselőtársunk az Országgyűlés munkájával kapcsolatban említett. Igényesebbnek, szigorúbbnak kell lennünk saját magunkkal, tevékenységünkkel és a hozzánk tartozó szervek munkájának felülvizsgálatával kapcsolatban is. A Vörös Október férfiruhaipari üzemben 1957-ben 651 856 forint volt a selejtkár, a nem megfelelően készült termékek kijavításának többletköltsége. Szándékosan nem választottam más üzemet, ahol a selejtkár egyetlen hónapban is sokszorosa ennek az összegnek, de az arányok így is elgondolkoztatóak. Ebben a ruházati üzemben ugyanis az. említett időszakban a selejtkár megtérítése címén mindössze 517 forint szerepelt a nyilvántartásban. Emlékszem, annak idején, még fiatal munkásként hallottam, hogy a Weiss Manfréd „birodalmában" egy művezetőt, aki egy munkaművelet végrehajtásánál hibát követett el, mert nem ügyelt fel, hogy az előírásoknak megfelelően menjen a munka, azzal büntettek, hogy nem kapott remunerációt, s három évig nem léptették elő. Ilyenfajta felelősségre vonás nagyon ritka a mi üzemeinkben nemcsak a felsőbb, hanem az alsóbb parancsnoki karban is. Ügy gondolom, hogy a népgazdaság érdekében ezt a liberális, elnéző helyzetet, a kéz kezet mos álláspontját fel kell számolni a vezetésben, s fent is, lent is rendet, fegyelmet kell teremteni. Ezt a példát nem azért említettem meg, hogy most már üzemeinkben olyan gyakorlat alakuljon ki, mint volt a kapitalizmus idején. De úgy gondolom, hogy bár a mostani gyakorlatnak nagyon sok pozitív oldala van, s az alsóbb parancsnoki karban, a vállalatvezetésben dolgozók nagy tömege, becsületes, jószándékú munkás és értelmiségi, de az ellenforradalom következtében meglazultak az erkölcsök, felbomlott a fegyelem, nagyon sok „ügyeskedő" ember van a gyárakban és vállalatoknál, akik látszatra dolgoznak, illetve nem is látszatra, hanem a saját zsebükre, s jogtalan részesedéshez jutnak a nemzeti jövedelemből. Ezt meg kell akadályozni. Egyébként, ami anyaggazdálkodásunk hiányosságait illeti, nem tűrhetjük itt tovább az előírások megszegését, rendet, fegyelmet kell tartani. A felelőtlen gazdálkodás egyik vadászterülete a beruházási tevékenység. 1957-ben a terv beruházásokra 7,5 milliárd forintot irányzott elő. Ez az összeg igen alacsony, ha figyelembe veszszük, hogy 1954-ben 11,7, 1955-ben 11,2 milliárd forintot ruháztunk be. Érthető okoknál fogva, és nem szeszélyből csökkentettük a beruházásra fordítható összeget. De éppen az életszínvonal, a fogyasztás volumenének növelése miatt, — mert a nemzeti jövedelemből ide kellett többet juttatni — nem volt mód és lehetőség a beruházási előirányzatnak régi színvonalon való tartására. Ezzel egyidőben feladatul tűztük magunk elé, hogy a kevésből olyan beruházási objektumokra kell az erőt koncentrálni, amelyeket gyorsan be lehet fejezni, amelyek üzembe állítása a lehető leggyorsabban végrehajtható. É}s ez ésszerű is volt. Emeilett elhatározásunk volt az is, hogy erőnket nem elaprózva a befejezetlen beruházások állományát csökkentjük. Ez is észszerű volt. Mégis az év végén oda jutottunk, hogy a vállalatok — minisztériumaikkal az élen — az 1957. évi beruházási tervet több mint 20 százalókkal túlteljesítették. Ebben még önmagában nem is lenne hiba, ha a túlteljesítés mögött az előbbiekben jelzett követelményeknek megfelelő, tehát a befejezetlen állományt csökkentő, gazdaságos, gyorsan megtérülő beruházás, építkezés, gépbeszerzés húzódott volna meg. De sajnos sok esetben minden pozitív törekvés és eredmény ellenére nagy számmal találkozunk olyan esetekkel, hogy olyan célokra is jelentős összegeket adtak, amelyek nem a termelés növelését szolgálják. Sok helyen a vállalatok a minisztériumok jóváhagyásával folytatták a régi beruházási politikát. Azt, hogy minél több helyen folyjon a munka, sokszor a legköltségesebb, úgynevezett „saját építő vállalattal" dolgoztak, pedig tudták, hogy 1957-ben nem áll rendelkezésre nagyobb összeg a tervtől eltérő beruházásokra, de gondolták, majd kifizeti az állam. A beruházások szétforgácsolásának jellemző példája a Nehézipari Minisztérium szénbányászati igazgatóságának beruházási tevékenysége, aminek következtében csak ezen az egy területen az elmúlt év folyamán további 300 millió forinttal nőtt a befejezetlen állomány. Ugyan-