Országgyűlési napló, 1953. II. kötet • 1956. július 30. - 1958. szeptember 26.

Ülésnapok - 1953-34

1727 Az országgyűlés 34. ülése 1957. évi május 10-én, pénteken. 1728 az ellenforradalomnak. Súlyos, nehéz napok voltak ezek. Vártuk, hogy a párt és az állami vezetés intézkedéseket tesz. Vártuk, hogy felhívást kapjunk a demokrácia erőinek, a kommunistáknak a tömörítésére. Egyszerű emberek, párttagok és pártonkívüliek százai kerestek bennünket, hogy adjunk fegyvert, hogy álljunk ki, védjük meg a nép hatalmát, de mindezt nem tettük, mert fentről nem jött intézkedés. Hogy intézkedés miért nem történt, most már világosan látjuk. Azért nem történhetett, mert a szervezett külföldi imperialista és belső reakciós erők olyan támogatásra találtak, mint a Nagy Imre—Losonczy-féle népellenes hazaáruló csoport tevékenysége, amely kiszolgáltatta a pártot, az állami vezetést, felmérhetetlen kárt okozott Népköztársaságunknak mind politikailag, mind gazdaságilag. Szavakban kifejezni nem lehet azokat az érzéseket, amelyek november 4-én hajnalban alakultak ki, amikor hallottuk Kádár János és a többi elvtársak nyilatkozatát, amelyben bejelentették, hogy kilépnek a Nagy Imre-féle áruló kormányból és elhatározták a forradalmi munkás-paraszt kormány megalakítását, ezzel egyidőben kérték a szovjet elvtársakat, hogy segítsenek az ország törvényes rendjének, fegyelmének helyreállításában, az ellenforradalmi erők felszámolásában. Jóleső érzés volt hallani Kádár János elvtárs programnyilatkozatát, amely tükrözte, hogy ez a kormány, a mi kormányunk, nagy felelősségérzettel merte vállalni, oda mert állni abban a helyzetben, hogy megoldja legalapvetőbb problémáinkat. Ma már nyugodtan elmondhatjuk, hogy hat hónap alatt a forradalmi munkás-paraszt kormány történelmi érdemeket szerzett. A következetes, elvhű magatartásával hozott intézkedéseivel kivívta egész dolgozó népünk elismerését, támogatását. Kivezette a nehéz helyzetből az országot, amelynek az ellenforradalom, a Nagy Imre—Losonczy-féle csoport hazaáruló tevékenysége oly sok kárt okozott. Pártunk és kormányunk elvhű, szilárd, következetes politikájának és tevékenységének köszönhetjük, hogy népi demokráciánk fennmaradt, él és virágzik. Dolgozó népünk nagy többsége szilárdan és tántoríthatatlanul kitart mellette, mert látja, hogy ez a kormány nemcsak beszél, hanem amit mond, azt is teszi, látja, ha saját kárunkon is, de tanultunk, következtetéseket vontunk le elkövetett hibáinkból. Tudjuk és átérezzük: abban, hogy szilárdan kezünkbe vehettük a dolgozó nép ügyének képviseletét, a hatalmat, hogy a szocialista tábor egyenlő országaként fejlődhetünk — mint ahogyan Kádár János elvtárs mondotta beszámolójában —, milyen óriási szerepe van a proletárinternacionalizmusnak, amely az egész világ békeszerető népei, de különösen a szocializmust építő országok részéről megnyilvánult az első percektől fogva. Különösen felbecsülhetetlen értékű az a mindenre kiterjedő, átfogó segítés, amelyet a Szovjetuniótól, a Kínai Népköztársaságtól, és a többi népi demokratikus országoktól kaptunk. Történelmi tény, hogy immár másodízben köszönhetjük szabadságunkat, nemzeti függetlenségünket és nyugodtan mondhatom, létünket a Szovjetunió önzetlen, baráti segítésének. (Taps.) Hiába károgtak az ellenforradalom külső és belső hívei, nem tudták kioltani népünk szívéből a hála és szeretet érzését, az idősebb testvér, a szovjet nép iránt. Mi különösen Szabolcs—Szatmár megyei dolgozók, kik közvetlenül a szovjet határ mentén élünk, s rajtunk keresztül, a záhonyi vonalon bonyolódik le a Szovjetunió és a közöttünk levő árucsereforgalom, tudjuk, hogy mit jelent ez a segítség. A tények makacs dolgok, márpedig az tény, hogy szinte éjjel-nappal állandóan, de különösen az októberi események után szinte majdnem kizárólag befelé jönnek népgazdaságunk, népünk számára szükséges anyagok, értékek. Nem véletlen, hogy megyénkben, de különösen a kisvárdai járásban, az egyszerű emberek, a dolgozók úgy beszélnek Záhonyról, mint hazánk aranykapujáról. Saját szemünkkel láthatjuk, győződhetünk meg annak az óriási jelentőségű egyezménynek a kihatásáról, melyet a Kádár János elvtárs vezette kormányküldöttség a moszkvai tárgyalások során kötött. Hogy csak egy-két dolgot említsek meg. Míg 1956 márciusában 13126 vagon áru érkezett 354 340 tonna súlyban, ami nem kis mennyiség, addig 1957 márciusában 26 237 vagonban 541 303 tonna áru érkezett. Csak az említett hónapban mintegy 49 000 tonna deszka és gömbf a, mintegy 19 000 tonna nyersolaj, nagymennyiségű búza, árpa, kaucsuk, cellulóz, vasérc, koksz, szén, tűzifa érkezett, és még lehetne sorolni a cikkféleségek halmazát. A tragikus események következtében általában nagyobb mérvű munkanélküliséggel számoltunk, de hála a helyes intézkedéseknek, különösen megyénkben lényegileg nincs munkanélküli^ ség, sőt Záhonyban, ahol október előtt mintegy 1300 főt foglalkoztattak, jelenleg több mint 2500 fő dolgozik, s hogy dolgozhat, ezt is a szovjet elvtársak közvetlen testvéri segítségének köszönhetjük. Visszaernlékszünk, hogy közvetlenül az októberi események után végeláthatatlan vagonsorokban hozták a térítés nélküli ajándékokat, a lisztet, húst, ablaküveget, konzervárut és a többit, s mi sajnos nem tudtuk megszervezni ezek megfelelő átrakását. A szovjet elvtársak azzal a jelszóval, hogy Budapest munkásságának, dolgozóinak és általában az országnak kenyérre, húsra van szüksége, hogy a sebeket gyorsan be kell gyógyítani, szinte hetekig maguk rakták át teljesen díjtalan adományaikat. Ezeket és még sok mást nem lehet elfelejteni. A román elvtársak is azonnal keresték, miben segíthetnek. A gépállomásoknak nyersolajat adtak, hogy az őszi munkákat zavartalanul tudják végezni, a lakosság számára sót, élesztőt, fát, petróleumot, s még sok más szükséges cikkel igyekeztek segíteni. Azt sem felejtjük el, hogy míg Budapesten és az ország egyes részein dühöngött a fehérterror, a demokrácia hú fiait végezték ki, addig nálunk, bár félreérthetetlenül kibontakozott az ellenforradalom, hisz lényegileg a hatalom a kezükbe csúszott, jelentkeztek a földbirtokosok a