Országgyűlési napló, 1953. II. kötet • 1956. július 30. - 1958. szeptember 26.

Ülésnapok - 1953-34

1711 Az országgyűlés 34. ülése 1957 legközelebbi plenáris ülését. Az ülés tárgysorozatának középpontjában már a termonukleáris fegyverekkel való kísérletezés eltiltásáért való küzdelem és a függetlenségükért küzdő népek támogatása van. Mit mutat ez, tisztelt Országgyűlés? Azt, hogy az a szervezet, amely a legérzékenyebben reagál a nemzetközi közhangulatra, tudatában van már annak, hogy a nemzetközi életben, a nyugati társadalmak általános közhangulatában is, lezárt kérdés, megválaszolt kérdés Magyarországon a hatalom sorsa, a politikai rendszer formája. Egyesek örömmel, mások keserűséggel tudomásul veszik, hogy Magyarországon véglegesen győzött a nép. (Taps.) A Béke Világtanács munkájából számunkra ez az egyik leglényegesebb tanulság. Tisztelt . Országgyűlés! Legutóbb Molnár . Erik képviselőtársunkkal együtt részt vettem Nizzában az Interparlamentáris Unió tanácsülésén és bizottságainak az ülésén. Főleg három olyan kérdéssel foglalkozott ez az ülés, amely bennünket is érint. Az egyik általánosságban érint, mert a lefegyverzés kérdésével foglalkozott, a másik kettő pedig konkrétan érint bennünket, mert egyfelől a menekültkérdéssel, másfelől a tájékoztatás szabadságának a kérdésével foglalkozott. A magyar delegáció az úgynevezett menekültkérdéssel kapcsolatban a szociális és emberbaráti bizottságban az Egyesült Nemzetek Szervezete menekültügyi főbiztosának a jelenlétében, és az ő beszámolója után nyilatkozott meg. Ebben a megnyilatkozásban a negyven különböző országból együttlevő parlamenti képviselők előtt igyekeztünk világossá tenni azt, hogy az úgynevezett magyar menekültkérdés lényegében más, mint a korábbi politikai eseményekkel kapcsolatban általában ismert menekültügyek. Lényegében más azért, mert azok, akik az országot az ellenforradalom eseményei alatt és után elhagyták, jelentős részükben olyan emberek voltak, akik politikai okokból nem lettek volna kénytelenek elhagyni az országot, olyanak, akiknek jelentős része hazatérhetett volna — amint részben haza is tért — anélkül, hogy bármilyen számonkérés terhelte volna. Világossá igyekeztünk tenni a bizottságban, hogy zömükben nem politikai menekültek, hanem közülük a jószándékúak és a becsületesek a nemzetközi feszültség sokrétű zavara következtében szóródtak széjjel a világban. Sorsuk tragédiáját csak növelik, ha a menekültügy szabványos módszereivel akarják megoldani kérdéseiket. És miközben az Egyesült Nemzetek Szervezetének főbiztosa örvend afelett, hogy milyen gyorsan sikerült Ausztriából több tízezer ilyen eltávozott magyart elszállítani távolabbi vidékekre, aközben világosan kellett neki is látnia beszámolónkból, hogy ezek a megoldások, .amelyek az ő szempontjukból látszólag emberségesek, a valóságban politikai manővert lepleznek, lényegükben pedig embertelenek és sorsuk itragikus jellegét növelik ezeknek az embereknek az életében. (Ügy van!) És az Interparlamentáris Uniónak ez a bizottsága kimondta elvileg, erkölcsileg, ezekre a évi május 10-én, pénteken. 1712 hazájukból eltávozott magyarokra is vonatkoztatva, hogy a legemberségesebb megoldás az önkéntes hazatelepítésnek a munkálása. Ez a bizottság felszólította az Egyesült Nemzetek Szervezetének menekültügyi főbiztosát és az illetékes kormánytényezőket, hogy működjenek közre az önkéntes hazatelepítés érdekében, különösképpen pedig a kiskorúak, és általában az ifjúság hazatelepítésében. Azt is világossá tettük, hogy számos ország területén hatóságok és reakciós társadalmi szervezetek gátolják a hazatelepülni készülők hazajövetelét. Azt is világossá tettük, hogy az Egyesült Nemzetek Szervezetének menekültügyi főbiztossága sem segíti elő kellő mértékben, hogy a menekülttáborokban levők megkapják a szükséges felvilágosítást hazánk mostani viszonyairól. Tisztelt Országgyűlés! Valószínűleg mindennek gyakorlatilag nem széles réteg számára lesz a közeli hetekben vagy hónapokban hatása. Mégis olyan elvi állásfoglalásra jutott ezekben a kérdésekben az Interparlamentáris Uniónak ez a bizottsága, amely teljes mértékben egyezik Minisztertanácsunk és országunk vezetésének a szempontjaival. A másik kérdés, amely bennünket konkrétan érdekel, a tájékoztatás szabadságának a kérdése. Ezzel a kérdéssel kapcsolatban a magyar delegáció világossá tette azt, hogy amikor egyes nyugati kormányok és sajtószervek a tájékoztatás nagyobb szabadságának igényével fordulnak a nemzetközi élet felé, akkor gyakran elfeledkeznek — mint ahogyan ez a konferencia is elfeledkezett arról, hogy a tájékoztatás szabadságával élő sajtónak, szerveknek és újságíróknak nagyobb felelősséggel kell élniük, mint amilyennel éltek eddig. Dokumentációkat vittünk a gyűlés elé, a Szabad Európa-rádiónak a magyarországi ellenforradalmi eseményekkel való összefüggéséről. Világossá tettük, hogy úgy működött az ellenforradalmi események alatt, mint egy katonai főhadiszállás szócsöve. Utasításokat adott földrajzi helyekről, ahol új ütközeteket kellene kezdeni és utasításokat adott még arra vonatkozóan is, hogy az ellenforradalmárok milyen fegyvereket használjanak. Közöltük, hogy a magyarországi kulturális, békemozgalmi szervek ennek dokumentációját a nyugati társadalmak rendelkezésére fogják bocsátani, mert a nyugati társadalmak jóindulatú körei sokszor nem is tudják, hogy nevükben, pénzükön a Szabad Európa-rádió milyen aljas és hazug módon uszít és lázít a szocialista országok társadalma ellen. Megmutattuk azoknak a levélborítékoknak néhány példányát, amelyeket amerikai postahivatalokból küldtek Magyarországra, és amelyeken ilyen feliratok vannak, hogy „Folytassátok keresztes harcotokat a szabadságért!". És világos, hogy nevetséges azoknak az amerikai hatóságoknak a védekezése, amelyek azt állítják, hogy egyes magánmozgalmi szerveknek az akciója az amerikai postahivatalokban ezeknek a bélyegeknek és bélyegzőknek ráhelyezése a külföldre menő levelekre. Világos, hogy nevetséges, mert ez az úgynevezett szabadságért indí-