Országgyűlési napló, 1953. II. kötet • 1956. július 30. - 1958. szeptember 26.

Ülésnapok - 1953-33

1661 Az országgyűlés 33. ülése 1957. évi május 9-én, csütörtökön. 1662 pártalakulások bejelentését fogadták el, tudomá­sul vették. De különös figyelmet szenteltek a Mindszenty körüli mozgolódásoknak és már a többpártrendszer bejelentésének harmadnapján komoly megbeszélések folytak — amint mond­ták — a „nagy katolikus párt" bekapcsolásáról a kormánykoalícióba. És erről több szó esett, pe­dig az állítólagos „nagy katolikus pártból" nem volt meg több, mint néhány öreg kegyelmes és méltóságos úr a Horthy-időkből, aki most vala­honnan felbukkant. Most már tudjuk, hogy Mindszenty politikai és szellemi képességeiről a Vatikánban sincse­nek valami jó véleménnyel. (Derültség.) Buda­pestre érkezése után még azt az ostobaságot is elkövette, hogy politikai tanácsadójának maga mellé vette a harmincas évek Trettina-féle zsa­rolási ügyeiben súlyosan kompromittált Tur­chányi Egont. (Közbekiáltások: Ébredő magyar volt! — Zaj.) A budai Várban levő prímási pa­lotából tisztelgő látogatásra készült ide, az Or­szágházba. Csak mikor üzentek neki, hogy ne jöjjön, mert a kormány emberei hozzá fognak menni tisztelgő látogatásra, akkor egyszerre kezdte ma­gát megint valami első zászlósúrnak érezni és et­től kezdve úgy is viselkedett. Ha ő maga nem, akkor a tanácsadói meg tudták állapítani, hogy a kommunista Nagy Imre vezetése alatt álló kor­mány Mindszentyn és a parlamentbe behívott Ravasz Lászlón keresztül akar jobbfelé barát­kozni. Három napig nagy püspök járás volt itt az Országházban és végül a prímás rádióbeszédé­ben már annak a nagyúrnak a gőgjével beszélt, aki elevenek és holtak felett ítélkezik, s a földet mindenesetre visszakövetelte az uraknak. Jel­lemző volt, hogy — mint utóbb kiderült —, rá­dióbeszéde odakint az országban sokkal nagyobb felháborodást keltett, mint^jdebent a kormány vezetői között. Arról sem érdektelen megemlékezni, hogy a november 4-re virradó éjszaka Nagy Imre át­hozatta Mindszentyt Budáról a parlamentbe és ha a prímás emlékiratainak hinni lehet, ő aján­lotta neki, hogy menjen az amerikai követségre. (KISS KAROLY: Még kísérőt is adatott mel­léje!) Már előbb említettem, hogy Nagy Imre bi­zalmas köre kezdeményezésére a miniszterta­nácsban fokról fokra haladt előre a szovjetelle­nesség. A Szovjetuniótól és a többi szocialista barátunktól való eltávolodás politikájának fon­tos lépése volt Magyarország semlegességének kinyilatkoztatása. Ezt Nagy Imréék annyira elő­készítették, hogy még a minisztertanács ülésén, közvetlenül a határozathozatal után szétosztot­ták a kinyomtatott plakátokat a semlegességről. A következő, döntően fontos szovjetellenes lépés az a javaslat volt, hogy Magyarország az ENSZ-től kérje semlegessége biztosítását és lép­jen ki a varsói egyezményből. Jelen voltam a kabinet ülésén és az indítvány mellett elhangzott felszólalások után kifejtettem, hogy nekünk semmi szükségünk nincs az ENSZ biztosítékára. Mi szövetségesei vagyunk a Szovjetuniónak, tag­jai vagyunk a varsói egyezménynek, amely több­oldalú védelmi szerződés. Az egyezmény több ország helyzetét és biztonságát érinti — mond­tam — abból véleményem szerint egyszerű mi­nisztertanácsi határozattal kilépni nem lehet és becstelenségnek érezném azt, hogy ilyen lépést a Szovjetunióval való előzetes megbeszélés nél­kül akarnánk végrehajtani. Az én álláspontommal ellentmondó felszóla­lások hangzottak el. Végül azonban elfogadták azt a javaslatomat, hogy legalább a szovjet nagy­követet hívják meg, beszéljenek vele a kilépési szándékról. Rövid idő múlva Andropov nagykö­vet megjelent az ülésen. Nagy Imre közölte vele a meghívás okát. Több miniszter megint állást foglalt amellett, hogy forduljanak garanciáért az ENSZ-hez és Magyarország lépjen ki a varsói szerződésből. Szót kértem, azonban Nagy Imre nem adta meg nekem a szót. Kihirdette az ismeretes ha­tározatot, anélkül, hogy a kabinet meghallgatta volna véleményemet az ország és a nép szem­pontjából döntő fontosságú kérdésről. Megdöbbentő volt a kabinetnek ez a felelőt­lensége, de alapjában véve természetes folytatása volt az előzményeknek. Annak a kormánynak, amely az ellenforradalomra építette terveit, amelynek Dudás és Maiéter volt a megbízható katonája, Mindszenty a dédelgetett szövetségese, végül is el kellett jutnia erre a pontra, ahol Nagy Imre már nem volt kommunista, a kabinet más­pártbeli tagjai pedig úgy érezték, hogy szabadon kiélhetik szovjetellenes érzelmeiket, és a kor­mány nagy többsége elérkezettnek látta az időt, hogy szakítson a szocializmussal és visszavigye az országot a kapitalizmus útjára. Visszamentem a hivatalomba. Többé nem hívtak, és nem vettem részt a kabinet megbe­szélésein. Az Országház tele volt ismeretlen em­berekkel, civilekkel és katonákkal. Tudtam, hogy mi történik a városban. Vártam az események kifejlődését és tisztában voltam vele, hogy a fej­lemények közvetlenül a személyemet is érinthe­tik. Ismételten hallottam hírét, hogy valakinek az volt a véleménye, engem félre kell állítani, meg kell tőlem szabadulni. A viselkedés, amit irányomban november első napjaiban tanúsítot­tak, körülbelül megfelelt ezeknek a híreknek. Ilyen előzmények után történt, hogy a no­vember 4-re virradó éjszaka belépett hozzám egy őrnagy, akit az Országház északi frontjáról látásból ismertem. Régi horthysta őrnagy volt, az ellenforradalmi napokban többedmagával ott teljesített szolgálatot a maga régi egyenruhájá­ban, ami elég feltűnő lehetett mindenkinek, aki ebben az időben a parlamentben dolgozott, vagy itt járt. Feltűnő lehetett Nagy Imrééknek és a tömegesen ide özönlő küldöttségeknek is. Négy géppisztolyos katona kísérte. „Maga jöjjön ve­lünk !" — mondta az őrnagy és én velük mentem. Rónai Sándor éppen nálam volt. öt is mellém szólították és lekísértek minket az északi szárny egyik alagsori szobájába. Mielőtt kiderülhetett volna, hogy tulajdonképpen miért kísértek le oda, megjelentek a szovjet csapatok. Nagy Imre már elment a jugoszláv követségre barátaival együtt. Az Országházban véget ért az ellenfor­radalom! (Nagy taps.) Ne értsen félre a tisztelt Országgyűlés. Én ezt az átkísértetést csak azért mondtam el, mert hozzátartozik azoknak a napoknak a nem telje-

Next

/
Oldalképek
Tartalom