Országgyűlési napló, 1953. II. kötet • 1956. július 30. - 1958. szeptember 26.

Ülésnapok - 1953-33

1657 Az országgyűlés 33. ülése 1957. évi május 9-én, csütörtökön. 1658 riek és tévedéseinek tanulságait levonják és kialakítsák azt a politikát, amely hazánkban a szocializmus egészséges ütemű építésének, dolgozó népünk felemelkedésének, érdeme szerint való nyugodt boldogulásának a politikája lesz. Meggyőződésemben azokra a tapasztalatokra támaszkodom, amelyeket november 4. óta a Magyar Szocialista Munkáspárt vezetőivel való együttmunkálkodás során szereztem. A Magyar Dolgozók Pártjában — erről nemcsak a párt tagjai tudnak, hanem az egész ország nyilvánossága — már 1956 októbere előtt jelentős lépések történtek a korábbi hibák jóvátétele, a szocialista demokratizálódás meggyorsítása érdekében. Aki a pártban, vagy azon kívül állva, a szocializmus iránt érzett hűséggel vett részt a politikában, a közéletben, csak megnyugvással és elégedettséggel szemlélhette a pártból elindult kezdeményezéseket. Aki azonban felfordulást akart, aki rendszerváltozásra, a népi hatalom bukására spekulált, annak nem lehetett tetszésére ez a fejlődés. Annak lázítani kellett a pártszervezetekben, a Petőfi Körben, a Kossuth Klubban, a sajtóban, ha el akarta érni céljait, amelyekről természetesen óvakodott beszélni. Ezt a lazítást csinálták Nagy Imre politikai barátai — most már tudjuk, milyen célból. A Népköztársaság Elnöki Tanácsa, az országgyűlés augusztusi ülésszaka után a pártból indult egészséges kezdeményezések értelmében végezte munkáját. Módosítottuk az Elnöki Tanács ügyrendjét, igyekeztünk megszüntetni a korábban meggyökeresedett formalizmust. A Tanács határozatilag elfogadta a kegyelmi eljárás szabályozását. A törvényerejű rendeleteket kiadtuk tárgyalásra az országgyűlés bizottságainak, s véleményüket a jogszabályok alkotásánál figyelembe vettük. A tanácsüléseken mind gyakrabban hangzottak el értékes, alkotó javaslatok. Október 29-re összehívtuk az országgyűlést. Erre az ülésszakra azonban az ellenforradalmi események következtében már nem kerülhetett sor. Azóta most ülnek együtt megint az ország törvényhozói. A Népköztársaság Elnöki Tanácsa alkotmányos jogkörében eljárva választotta meg október 24-én Nagy Imrét miniszterelnökké. Október 25-én megválasztotta a 24 tagú minisztertanácsot, egy miniszterelnökkel, három elnökhelyettessel és egy államminiszterrel. Később még két államminisztert választottunk meg, és már akkor látni lehetett, hogy a kormány vezetői szűkebb körben szeretnék intézni az országos ügyeket, arra törekszenek, hogy a határozathozatalokban megkerüljék a tényleges kormányt. Később, október 31-én megtörtént a szakminiszterek és elnökhelyettesek leváltása, csak az elnök és három államminiszter maradt helyén. Melléjük most már az életrehívott új pártok képviseletében hat újabb államminisztert választott meg az Elnöki Tanács, és megválasztotta Maiéter Pált honvédelmi miniszterré. Az ellenforradalom külső eseményei nagy részben ismeretesek az országgyűlés tagjai előtt. Kevésbé ismerik talán azokat az eseményeket, amelyek idebent, az Országházban történtek. Ezek közül elsősorban a fegyveres erők kérdését érintem. Ha egy kormány hivatalba lép, s az ország fővárosában fegyveres összetűzések folynak, az új kormánynak aligha lehet sürgősebb dolga, minthogy körülnéz a fegyveres alakulatok között és biztosítja magának a fegyveres erőt. Amikor Nagy Imre átvette a miniszterelnökséget, ennek az országnak hadserege, rendőrsége és államvédelme volt. Igaz, hogy a hadseregbe és a rendőrségbe az ellenforradalom beépítette a maga embereit, azonban a katonának, a rendőrnek nemcsak fegyvere, hanem fegyelme és esküje is van. S minthogy az államvédelem hősiesen harcolt, Nagy Imre a hadsereg és a rendőrség nagy részét különösebb nehézség nélkül talpraállíthatta volna a népi hatalom mellé, ha neki magának a népi hatalom megvédése lett volna a szándéka. Ehelyett minden módon kifejezésre juttatta, hogy semmi közösséget nem vállal az államvédelem katonáival, akikről pedig jól tudta, hogy munkás- és parasztfiúk, sorozott katonák! Intézkedéseivel szétverte a hadsereget és a rendőrséget. Először maga is kérte a szovjet csapatok segítségét, azután kérte a csapatok visszavonását Budapest területéről. A tűzszüneti paranccsal pedig megpróbálta lefegyverezni azokat, akik a népi államért harcoltak az ellenforradalmárok ellen — valójában kiszolgáltatta ezeket az embereket a lázadók gyilkos bosszújának. Nagy Imre nem a hadsereget akarta talpraállítani, hanem az ellenforradalmároknál keresett maga mögé fegyveres erőt, és akik az októberi miniszterelnök szerepét és szándékait vizsgálják, legyenek figyelemmel erre is. Miközben a városban már folyt az embervadászat, a „Szabad Nép"-székháznál, a Corvin közben a fejvadászok, emberi mivoltukból kivetkőzött ellenforradalmárok, börtönből szabadult fegyencek gyilkoltak, Nagy Imre itt, a parlamentben Dudás Józseffel tanácskozott az ország jövőjéről, s az ellenforradalmi bandák vezetői között keresett és talált honvédelmi minisztert. (KISS KÁROLY : Szégyen, gyalázat!). Hogy Maiéternek nem a népi hatalom fennmaradásáért dobogott a szíve, hanem valami egészen másért, abban Nagy Imrének és barátainak nem igen lehetett kétségük. De ha mégis ! lett volna — amit személyes tapasztalataim alapján mondhatom, nem hiszek —, minden kételyü! ket eloszlathatta volna, amikor Maiéter Pál az j egyik minisztertanácson megkérdezte, nincs-e ! kifogás ellene, ha ő a szovjet csapatok mozdulaI tairól és elhelyezkedéséről szerzett értesüléseit átadja az angol katonai attasénak. (Zaj.) GonI dolkozzanak el rajta az országgyűlés tagjai: a I Szovjetunió felszabadított bennünket, barátunk j és szövetségesünk, s a kommunista ' miniszterelnök kormányának honvédelmi minisztere — aki közben kommunistának mondja magát — | ily módon adja tudtára nyugati kapcsolatait a minisztertanácsnak. Megmondtam akkor MaléI térnek, ha ő ezt kérdezi, akkor már át is adta az értesüléseit a nyugatiaknak. Erre a megjegyzésemre ő nem felelt. Mikor zárták körül a szovjet csapatok Budapestet? Amikor Nagy Imréék az utcán kibontakozott fehérterror ellen. Kádár János ismételten hangoztatott követelésére, egyetlen szót sem szóltak, egyetlen intézkedést nem tettek. És ide-