Országgyűlési napló, 1953. II. kötet • 1956. július 30. - 1958. szeptember 26.
Ülésnapok - 1953-31
1549 Az országgyűlés 31. ülése 1956. évi augusztus 2-án, csütörtökön. 1550 ve, az államvezetés korlátlan jogú megtestesítője. Alkotmányunk kimondja: „Az országgyűlés gyakorolja a népszuverenitásból folyó összes jogokat, meghatározza a kormányzás szervezetét, irányát és felételeit." Az országgyűlés ezek szerint vezeti legfelsőbb fokon az állami ügyeket, megszabja bel- és külpolitikánk irányvonalát, a legfontosabb feladatokat, s egyúttal ellenőrzi is határozatainak, a jogszabályoknak a végrehajtását. Ezeknek a feladatoknak ellátásához ki kell dolgozni azokat a módszereket, meg kell határozni azokat az eszközöket, amelyek állami életünk e fontos szerve munkájának elvégzését, hivatásának betöltését biztosítják. Kétségtelen, hogy az országgyűlés hivatásának gyakorlása az Alkotmányban és jogilag eddig is biztosítva volt, de gyakorlatban ezek az alapelvek nem váltak valósággá, munkamódszerében levő hiányosságok szükségessé tették, hogy saját munkánk megjavításával itt, az országgyűlés plénuma előtt foglalkozzunk. Milyen körülmények teszik szükségessé az előttünk fekvő határozati javaslat megvitatását és elfogadását, továbbá az új ügyrend megalkotását? Eddig nem bontakozott ki kellőképpen az országgyűlésnek a törvényalkotás terén végzett munkája. Nagy jelentőségű jogszabályok egész sora nem törvény, hanem törvényerejű rendelet formájában jelent meg. Az Alkotmány erre lehetőséget ad, amikor kimondja, hogy az országgyűlés két ülésszaka között a Népköztársaság Elnöki Tanácsa gyakorolja a jogszabályalkotás munkáját. Ha a megjelent törvényerejű rendeletek számát az országgyűlés által alkotott törvényekkel összehasonlítjuk, látnunk kell, hogy az előbbiek többszörösen meghaladják a törvények számát, s így az országgyűlés jogszabályalkotó munkája leszűkült, hivatása gyakorlásának ez az ága nem felelt meg a szocialista demokráciának. A törvényerejű rendelettel szabályozott kérdések természete is olyan volt. hogy sok közülük méltán kívánkozott volna az országgyűlés elé, hogy ezeknek a fontos kérdéseknek a szabályozása törvénnyel történjék. Például az ügyészi szervezetet törvényerejű rendelettel szabályozta az Elnöki Tanács, ami az Alkotmány szempontjából szabályosnak mondható, de mégis helyesebb lett volna, ha ilven alapvető, garanciális kérdés az országgyűlés elé kerül, s törvény formájában kerül szabályozásra. A törvényerejű rendelet alkotmányosan hozott jogszabály, de végeredményben kivételes eszköz. Ha a törvényeknek törvényerejű rendeletekkel való helyettesítése általánossá válik, akkor ez olyan hiba. amelyet meg kell szüntetnünk. Nem gyakorolta országgyűlésünk a törvények végrehajtása ellenőrzésének munkáját sem kielégítően. Nem tárgyaltuk meg azokat a legfontosabb problémákat, amelyek az ország lakosságát foglalkoztatja. Sok tekintetben formális volt az Elnöki Tanács és a minisztertanács beszámolója. Nem alakult ki a képviselők interpellációs jogának gyakorlása sem. annak ellenére, hogy az Alkotmány a képviselőknek ezt a jogát kifejezetten biztosítja. A képviselők nem kísérelték meg, hogy gyakorolják azt a jogukat, hogy az országgyűlés nyilvánossága előtt kérdéseket intézzenek a minisztertanácshoz, vagy annak tagjaihoz. Az országgyűlésben végzett munka formális jellegű vonásai, az a megengedhetetelen állapot, hogy az állami szervek sem foglalkoznak megfelelően a képviselők kérdéseivel, az országgyűlés tagjai tájékoztatásának hiányos volta, amelynek következtében a képviselők nem ismerték az országban folyó különböző munkákat, az elért eredményeket, tájékozatlanok voltak a tervezett intézkedésekről, továbbá a képviselőknek az országgyűlésen kívül végzett munkájában ezekből az okokból keletkező hiányosságok végső fokon az országgyűlés és tagjai tekintélyének rovására is mentek. Ehhez járult még a káros személyi kultusz, a bírálati szellem általános hanyatlása. Mindez megnehezítette a képviselőknek az ülésszakokon folyó vitában való tevékeny részvételét, akadályozta a lakosság körében végzendő munkájukat, megnehezítette az állampolgárok panaszaival való foglalkozást. Így az országgyűlés, valamint a képviselők nem élvezték azt a megbecsülést, amely az államhatalom legfelsőbb szervét és annak tagjait megilleti. Gátja volt még az országgyűlés munkájának választási rendszerünk is. A felszabadulás óta választási rendszerünk fejlődött, jelentősen megnövekedett a választásban részvevők száma, a képviselők személyi összetétele mindjobban tükrözte azt, hogy ebben az országban a dolgozó nép van hatalmon. A lajstromos rendszer azonban, bár az adott viszonyok között megfelelőnek bizonyult és összhangban volt az Alkotmány demokratikus alapelveivel, akadályozta a választók és a képviselők közötti közvetlen szoros kapcsolat kialakulását. A dolgozók nem tudták azt, hogy személy szerint kit küldenek az országgyűlésbe és ki az a képviselő, aki kifejezetten nekik tartozik számadással munkájáról, a néptől kapott megbízás teljesítéséről. Képviselőink sem erezhették maguk mellett azt az ösztönző erőt, amelyet a dolgozókkal való személyes ismeretség, közvetlen kapcsolat jelent és nem éreztek annak konkrét lehetőségét, hogy nem megfelelő működésük estén visszahívásukra is sor kerülhet. Tisztelt Országgyűlés! Az előbbiekben elmondottakkal az országgyűlés működésének nem eredményeit akartam kisebbíteni, távol áll tőlem az a törekvés, hogy csak a negatív oldalakat domborítsam ki, mert az országgyűlés munkájára nemcsak a hibák, nemcsak a hiányosságok jellemzőek, hanem azok a nagy eredmények is. amelyeket népi demokratikus államunk a felszabadulás ota magáénak vallhat. Nyugodtan állapíthatja meg az országgyűlés és minden képviselő hogy ezeknek az eredményeknek a létrehozásában tevékeny részt vett és nyugodt lelkiismerettel tekintünk vissza eddigi' munkánkra, mert ugy érzem, hogy igyekeztünk iól képviselni a dolgozó nép érdekeit, amelynek bizalmából ide kerültünk. Eddigi munkánk eredményei, a néppel szemben érzett felelősségünk azonban arra indított bennünket, hogy behatóan vizsgáljuk a
