Országgyűlési napló, 1953. I. kötet • 1953. július 3. - 1956. február 11.

Ülésnapok - 1953-24

Í131 Áz országgyűlés 24. üléée 1956. évi február 8-án, szerdán. Í132 köztársaság kormánya minden erejét megfeszíti azért, hogy csökkenjék a népeket fenyegető atom- és hidrogénháború veszélye és hogy háttérbe szoruljon az imperialista kardcsörtetők haüorús politikája. Tudatában vagyunk annak, hogy ebbeli törekvéseinkkel békeszerető népünk egyetért és a tisztelt Országgyűlés egy emberként támogatja azt. (Taps.) Ettől a politikánktól nem tántorít el bennünket az imperialista körök semmiféle provokációs kísérlete. Népünk békés építőmunkájának megvédése, biztonságának növelése volt és marad a magyar kormány külpolitikájának alapvető célkitűzése. A nemzetek közötti megértés ügyét népünk saját ügyének tekinti, ennek megfelelően a Magyar JNépköztársasag kormánya minden erejével a nemzetközi feszültség további csökkentésére törekszik. Ez, és csak ez a külpolitika teszi lehetővé, hogy dolgozó népünk magabiztosan, a jövőbe vetett szilárd meggyőződéssel munkálkodjék iparunk és mezőgazdaságunk fellendítésén, egész népgazdaságunk nagyarányú fejlesztésén, a népjólét állandó emelésén, a szocializmus felépítésén hazánkban. Kérem a tisztelt Országgyűlést, hogy fogadja el a kormány külpolitikai beszámolóját, erősítse meg a varsói szerződésben részt vevő államok Politikai Tanácskozó Bizottságának a kormány által jóváhagyott nyilatkozatát. (Nagy taps.) ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Az ülést 15 percre felfüggesztem. (Szünet 12.06—12.27.) ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Az ülést újból megnyitom. Következik a Minisztertanács elnökének beszámolója feletti vita. Bejelentem, hogy a beszámolóhoz Horváth Márton, Barcs Sándor, Péter János és Szabó Gusztáv képviselőtársaink jelentkeztek szólásra. Horváth Márton képviselőtársunké a szó. HORVÁTH MARTON: Tisztelt Országgyűlés! Kedves Képviselőtársaim! A Minisztertanács elnöke, Hegedűs András elvtárs beszámolójában rámutatott a nemzetközi helyzet javulásának alapvető tényeire. Nem túlzás, ha az 1955. évet úgy jellemezzük, mint a béke ügyének legnagyobb győzelmét a fasizmus veresége és Kína felszabadulása óta. Az elmúlt év meghozta a hírhedt erőpolitika csődjét. Az erőpolitikához erőfölény is kell, és éppen ez az, amivel az imperialista hatalmak nem rendelkeznek. A túlsó oldalon is egyre nagyobb számban akadnak józan politikusok, akik kezdenek leszállni a magas lóról, amelyet az erő helyzetének neveznek és — ha húzódozva és nehezen is — békés húrokat kénytelenek pengetni. Akadnak azonban szép számmal kevésbé józan politikusok és katonák — különösen az Egyesült Államokban —, akik nem tudnak megválni kedvenc paripájuktól, és továbbra is a háborús fenyegetés idejét múlt szólamait fújják. Egy dologban azonban hasonlít a hidegháború az igazi háborúhoz. A hidegháború amerikai stratégái, vezérkari főnökei és generálisai ORSZÁGGYŰLÉSI ÉRTESÍTŐ épp oly kevéssé akarják felismerni, hogy vereséget szenvedtek, mint annakidején Vilmos az első, és Hitler a második világháború végén. Dulles, az Egyesült Államok külügyminisztere és hasonszőrű társai abban látják — az ő szavát idézve — a „diplomácia művészetét", hogy az emberiséget egy új háború küszöbére kormányozzák, és azt várják a népektől, hogy szép nyugodtan telepedjenek le ezen a küszöbön, és ölhetett kézzel várják, amíg az erőpolitikusok alkalmasnak vélik a pillanatot, hogy a hidegháborút a legforróbb háborúval, az atomháborúval cseréljék fel. Nem túlzunk, ha azt mondjuk, hogy pontosan a diplomácia ilyenfajta művészete az, amely a legkevésbé tetszik a világ népeinek, beleértve az amerikai népet is. Ezzel a diplomáciai művészettel nem sok tapsot, de annál több füttyöt aratott Dulles. Hála a Szovjetunió és a béKetábor erejének, hála a békét követelő szabad és elnyomott népek erejének, hála a Szovjetunió külpolitikájának, amely a békéért vívott harcban erre a lebírhatatlan erőre támaszkodik, az elmúlt 1955-ös évben az emberiség nem a háború küszöbére, hanem a béke küszöbére érkezett el. (Nagy taps.) Ha tovább fokozzuk erőfeszítéseinket, akkor nincs és nem lesz olyan erő, nincs és nem lesz olyan diplomáciai művészet — vagy mondjuk ki nyíltan —, olyan provokáció, amely megakadályozhatná, hogy az emberiség átlépje nem a háború, hanem a béke küszöbét és biztosítsa a világnak legfőbb célunkat, a tartós békét. Nemzetközi politikánk e legfőbb célját, a tartós békét, a béketábor erejének tartós gyarapodása támasztja alá. A Szovjetunió volt az egyetlen ország a világon^ amely képesnek bizonyult az elmúlt tíz év folyamán egy időben elvégezni olyan feladatokat, mint a gigászi újjáépítést, az ipari termelés több mint megháromszorozását, az ország honvédő képességének állandó erősítését és korszerűsítését, valamint a dolgozó tömegek életszínvonalának jelentős emelését. A Szovjetunió most nyilvánosságra hozott hatodik ötéves terve a békés együttélés, a békés építés, a békés versengés terve. Az új ötéves terv túlszárnyalja azt a célt, amit 1946-ban Sztálin elvtárs emlékezetes választási beszédében tűzött ki. Mint Sztálin elvtárs akkor mondotta: „Ahhoz, hogy biztosítva legyünk minden meglepetés ellen, a Szovjetuniónak 50 millió tonna vasat, 60 millió tonna acélt, 500 millió tonna szenet, 60 millió tonna olajat kell termelnie." Ezzel szemben azonban a Szovjetunió 1960-ban a terv előirányzata szerint 53 millió tonna vasat, 68,3 millió tonna acélt, 593 millió tonna szenet és nem 60, hanem 135 millió tonna olajat fog termelni. Ez nemcsak a szocialista ipar gigászi fellendítésének, a szovjet nép jólétének a terve, hanem a világ békéjének és biztonságának megingathatatlan pillére is. Üdvözöljük a Szovjetunió új ötéves tervének nagyszerű célkitűzéseit! (Nagy taps.) Ugyanakkor összehasonlításképpen érdemes közelebbről is megnézni a vezető kapitalista országok sokat emlegetett konjunktúráját, amely elég ingatag alapokon nyugszik. Különösen a 85