Országgyűlési napló, 1953. I. kötet • 1953. július 3. - 1956. február 11.

Ülésnapok - 1953-24

ÏÏÉd Âz országgyűlés 24. ülése 1956. évi február 8-án, szerdán, J1 ;i4 mezőgazdaság területén tapasztalhatók a túl- i termelési és értékesítési válság tünetei: „U. S. j News and World Report" írja: „A mezőgazda- | sági készletek nagyok. Ka csak háború, vagy j valamilyen más szerencsétlenség — csoda, hogy , azt nem írják: szerencse! — be nem következik, j az árak igazi megerősödésére nem lehet egyhamar számítani". Az Egyesült Államok egyes politikusai és lapjai kampányt folytatnak azért, hogy körülbelül egymillió — ahogy ők írják — alacsony teljesítményű farmergazdaság önként szűnjék meg, bár 1935 óta a farmok száma az Egyesült Államokban csaknem másfél millióval csökkent. Néhány héttel ezelőtt terjesztette a kongresszus elé Eisenhower elnök azt a tervezetét, amely bizonyos prémium ellenében arra kötelezné a farmereket, hogy körülbelül 20 százalékkal csökkentsék vetésterületüket. Az ipar területén — nagyrészt az óriási haditermelések következtében — kétségtelenül magas fokot ért el a termelés és a foglalkoztatottság az Egyesült Államokban, ugyanakkor egyes fontos közszükségleti cikkekből az eladatlan raktári készletek felhalmozódtak és az értékesítés nehézsége tapasztalható. A „Financial Times" írja: „Az új gépkocsikészletek 1955. november 30-án 46 százalékkal voltak nagyobbak, mint az előző év hasonló időszakában." Ennek következtében egész sor üzemben egy héten három napot dolgoznak és eddig körülbelül 25—30 000 munkást bocsátottak el ezek az autógyárak. Az eladatlan árukészletek az Egyesült Államokban az 1949-es 52,3 milliárd dollárról 1955-re csaknem 80 milliárd dollárra emelkedtek. Anglia helyzete ennél jóval súlyosabb, főleg a fokozódó infláció veszélye következtében. A vezető nyugati országok értékesítési és különösen külkereskedelmi nehézségei hatalmas feszítő erőként hatnak a kapitalista világon belül és fokozatosan szétfeszítik az amerikai tilalmi előírásokat a béketábor országaival való kereskedelem terén. A Journal de Geneve" helyesen állapította meg: „Tévedés lenne azt hinni, hogy az örökös embargókkal gyengítik azokat az országokat, amelyek ellen a tilalmak irányulnak. Ma mái' tudjuk, hogy az angol szerszámgépektől megfosztott Oroszország átállította tervét, pótolta a hiányt és jelenleg kétszerannyi szerszámgépet gyárt, mint Nagy-Britannia." Biztató jelenség, hogy 1955 első felében az angolok Kelet-Európa országaival és elsősorban a Szovjetunióval az előző évinél 40 százalékkal nagyobb kereskedelmi forgalmat bonyolítottak le. Az elmúlt évben a szocialista tábor országainak kereskedelmi forgalma Nyugat-Európával 2,1 milliárd dollárra emelkedett. Az a vita, amely Kína elismerésének kérdése körül alakult ki, egyrészt az Egyesült Államok, másrészt Anglia és más nyugat-európai országok között, nem utolsó sorban a Kínával való kereskedelem kérdését veti fel. Nekünk kétségtelenül érdekünk a kapitalista világgal való kereskedelem fokozása. Az új a helyzetben az, hogy a túlsó oldalon egyes kormánytényezők is kezdik világosabban felismerni, hogy nekik nem kisebb, hanem nagyobb érdekük fűződik a szocialista táborral folyó kereskedelem kifejlesztéséhez, mint nekünk. A másik kérdés tisztelt Országgyűlés, amire választ kell adnunk az erőviszonyok vizsgálata során, a következő: milyen az a szövetségi rendszer, amelyre a kapitalista világ vezető hatalma, az Egyesült Államok támaszkodik és milyen a demokrácia és a szocializmus táborának szövetségi rendszere? Egy dologban hasonlít ez a két szövetségi rendszer. Az összekötőkapocs — jelenleg legalábbis — náluk is, nálunk is, az azonos társadalmi rendszerek között kialakuló szövetségi kapcsolat. De épp a két rendszer lényegéből folyik az alapvető különbség. A mi rendszerünkben ez a kapcsolat a népek alapvető érdekein, az érdekek teljes azonosságán épül, az igazi be nem avatkozáson, a függetlenség és a béke védelmén, a kölcsönös segítségen alapul a gazdasági, politikai és kulturális élet minden területén. Ezt rögzítette, ezt szögezte le tavaly májusban a nyolc európai állam között kötött varsói megegyezés is. A mi táborunkban az országok, államok kapcsolata minden egyes nép, sőt minden egyes dolgozó legelemibb érdekeit fejezi ki. Következésképpen ez az első olyan szövetségi rendszer a történelem során, amelyet nem bonthatnak meg belső ellentétek, amely nem lazulhat a nemzetközi helyzet változó körülményei között, amelynek ereje megbonthatatlanul szilárd és egyre szilárdabbá válik. Ami az ő szövetségi rendszerüket illeti, náluk is az azonos társadalmi rendszeren épült fel az államok közötti kapcsolat. De éppen azért, mert ez az azonos társadalmi rendszer az imperializmus rendszere — e rendszer lényegéből folyik, hogy az ő szövetségük nem mélyülhet el a népek közötti őszinte kapcsolattá; ezt a szövetséget szükségszerűen megbontja az egymással versengő imperialista erők súrlódása, összeütközése. Ezt a rendszert megbontja az imperialista kormányok és a népek alapvető érdekellentéte. Természetesen az ő rendszerükben, az ő szö- j vetségi blokkjaikban is vannak közös érdekek, amelyek a kapcsolatokat létrehozzák. Az imperialista országok vezető körei számára, amelyek ezeket a blokkokat létrehozták, alapvető kapcsolatokat teremt a szovjetellenesség, a gyarmati és félgyarmati rendszer biztosítása és fenntartása a világon. Közös érdekük a háborús propaganda, a háborús pszichózis szítása, a hidegháború, olyan nemzetközi légkör kialakítása, amely kedvező a haditermelésre. Köztudomású, hogy az imperialista országokban a vezetők között a haditermelés profitjában legérdekeltebb tőkés körök vannak túlsúlyban. Az ilyenfajta, egyáltalán nem lebecsülendő érdekközösség mellett azonban az imperialista országok kapcsolatait állandóan jellemzi az érdekek ellentéte, összeütközése. Nem bocsátkozom még a leglényegesebb 1 vonásaiban sem ezeknek az érdekellentéteknek