Országgyűlési napló, 1953. I. kötet • 1953. július 3. - 1956. február 11.

Ülésnapok - 1953-23

1107 Az országgyűlés 23. ülése 1955. november 17-én, csütörtökön. 1108 közt, a fegyverkezési verseny erőszakolásával leszorította a dolgozó tömegek életszínvonalát, a kapitalista országokban megsokszorozta a válság jeleit, .aminek kézzelfogható bizonyítékai azok a tömegsztrájkok, amelyek a kapitalista országokban napirenden vannak. Alig lehet elképzelni rövidlátóbb, esztelenebb gazdasági háborút a modern kor történelmében, mint amilyent az imperialisták, elsősorban az Egyesült Államok imperialistáinak nyomására, parancsára indítottak el a második világháború befejezése után néhány évvel, a gazdasági hidegháború formájában. Ezzel a gazdasági háborúval az erőpolitikának ugyanolyan eszközeit akarták alkalmazni a Szovjetunióval, a népi demokráciákkal, 1949 eleje óta a Kínai Népköztársasággal szemben, mint az atomdiplomáciával a nemzetközi politikában. A hidegháború gazdasági formája azonban éppúgy zsákutcába vezetett, bumerángnak bizonyult, mint az atomdiplomácia. Kiélezte ugyanis a gazdasági ellentéteket, a kíméletlen versenyt az imperialista hatalmak között. Megcáfolhatatlan számok és tények tükrében lehetne megmutatni, miképp éleződött ki nemcsak a kapitalista érdekszférához tartozó gyarmati és függő helyzetben levő országokban, de az anyaországokban is a késhegyig menő harc a profitért, a piacokért. A hidegháború a kapitalista országok egymásközti gazdasági viszonyaiban is az „aki bírja marja" dzsungeltörvénynek, a kapitalizmus alaptörvényének alkalmazását teremtette meg, amelynek ostora elsősorban a kiszolgáltatott dolgozó tömegek hátán csattog ugyan, de a brit, a francia, az olasz, a nyugatnémet, a belga a skandináv, a latinamerikai, az indiai, az indonéziai, az egyiptomi nemzeti burzsoáziák egyresze is növekvő aggodalommal nézi a hidegháború által felidézett gazdasági harc további fejleményeit. Ez az oka annak,' hogy az úgynevezett nyugati világban is egyre erőteljesebben követelik a nemzetközi kereskedelem fejlődését célzó szovjet javaslatok elfogadását, amelyeket már korábban, a moszkvai világgazdasági konferencián, s legutóbb a két genfi konferencián terjesztettek elo szovjet részről. Mint ismeretes, a genfi külügyminiszteri értekezleten a békés kereskedelmet akadályozó sorompók fokozatos kiküszöbölését, a Kelet es Nyugat közötti nemzetközi kereskedelmet jelenleg gátló akadályok és korlátozások felszámolását követelte a szovjet delegáció. A mai távol- és közeikeleti nemzetközi helyzetben különösen nagy jelentősége van a szovjet javaslatok ama pontjának, amely követeli, hogy a négy hatalom segítse elő valamennyi ország kereskedelmi hajóinak akadálytalan áthaladását a nemzetközi jelentőségű tengerszorosokon és csatornákon. Ismeretes ugyanis, hogy a tajvani tengerszorosban a csangkajsekista bandák a rabló kalózkodásnak olyan rémuralmát valósították meg amely a történelem - legsötétebb kalozkorszak'ára emlékeztet. Azok a hatalmak, amelyek régebben a tengerek szabadsaga mellett foglaltak állást tétlenül tűrik, sőt részben biztatják is ezt a XX századbeli kalózvilágot, amely nemcsak a tengerek szabadságának elvét tiporja lábbal, hanem állandóan veszélyezteti a Távol-Kelet és így az egész világ békéjét. Az Egyesült Államok a függetlenségi harc győzelmes befejezése óta egészen Lincoln elnökségéig állandóan a tengerek szabadsága elvének megvalósításáért harcolt. Franklin Benjámintól, Jeffersontól egészen Roosevelt elnökig a haladószellemű amerikai politikusok és nemzetközi jogászok egyik legfontosabb követelése volt a tengerek szabadsága elvének biztosítása. Most pedig a hetedik amerikai hadiflotta védelme, a Radford admirálishoz — aki a Kína elleni atomháborút követelte — hasonló csangkajsekista-barát amerikai admirálisok biztatására ax egyik legfontosabb nemzetközi tengerszorosban, a tajvani tengerszorosban visszatérhetett a rabló kalózkodás legsötétebb korszaka. Természetesen ez is a gazdasági hidegháború egyik legtipikusabb jelensége, A Tajvan szigetét bitorló tengeri rablók ugyanis ezen a módon is elő akarják segíteni a Kínai Népköztársaság elleni gazdasági hidegháborút, az úgynevezett embargó politikát, a gazdasági bojkottot, amelylyel az imperialisták gazdaságilag akarták megfojtani kezdet óta a Kínai Népköztársaságot. De a hidegháború ezen a részen is siralmasan csődöt mondott, mert hiszen a kínai nép történelmének legnagyobb gazdasági virágzását, fejlődését éli át és éri meg a felszabadító forradalom győzelme óta. És ugyanígy mondott csődöt már jóval előbb az úgynevezett diszkriminációs gazdasági politika, amelyet a Szovjetunió és a népi demokratikus országokkal .szemben, a mi hazánkkal szemben is folytat az amerikai imperializmus és amelyet saját szövetségeseire is rákényszerített. Ez a rövid elmefuttatás — tisztelt Országgyűlés — elégséges annak bebizonyítására, hogy a gazdasági téren folytatott hidegháború még azok érdekét sem szolgálta, akik elindították; ellenkezőleg, a legszögesebb ellentétben áll a kapitalista világ népeinek életérdekeivel. Ezzel legfeljebb csak azt érték el, hogy elmélyítették a nemzetközi feszültséget, megnehezítették, sőt megakadályozták a népek közötti békés együttélést, a kölcsönös érdekeken nyugvó, virágzó kereskedelem kialakulását a második világháború után. Pedig — tisztelt Országgyűlés — a történelem fejlődésének törvényeit talán éppen a gazdasági életben lehet a legkevésbé büntetlenül megsérteni. Már a régi rómaiak kitalálták ezt a bölcs mondást: „Navigare necesse est" —- vagyis „Hajózni (értsd: kereskedni) szükséges!", mert ez az élet törvénye. Akik a gazdasági hidegháborút megkezdték, folytatták és mint a genfi konferencia eseményei bizonyítják, tovább akarják folytatni, ezt az alapvető történelmi bölcsességet, az élet megmásíthatatlan fejlődésének törvényét tagadják meg és ezzel kihívják maguk ellen a végzetet. A XX. században ugyanis már nehéz elképzelni sikeres gyarmatosító, rabló gazdasági háborúkat, akár hideg, akár forró formában. Ezt egyformán bizonyították be a Szovjetunió elleni 82*