Országgyűlési napló, 1953. I. kötet • 1953. július 3. - 1956. február 11.

Ülésnapok - 1953-23

1109 Az országgyűlés 23. ülése 1955. november 17-én, csütörtökön. 1110 intervenciós háborúk csúfos kudarcai és a hitleri rablóháborúk végső veresége. Halálra van ítélve tehát a mostani gazdasági hidegháború is, amelynek folytatása mellett tört most lándzsát Genfben a három nyugati külügyminiszter. Ennek a hidegháborúnak a felszámolása az egész emberiség érdekében nélkülözhetetlenül szükséges, mert hiszen ez az egyik fő okozója a nemzetközi feszültségnek. A tények bizonyítják, hogy a szovjet kormány mind a két genfi konferencián a kereskedelem szabadságának, a tengerek szabadságának előharcosa volt, a maga részéről a genfi szellem jegyében olyan javaslatokat tett, amelyek alkalmasak arra, hogy a világgazdasági életben, a népek közötti gazdasági kapcsolatok terén is felszámolják a hidegháborút, annak minden káros hatásával és ezzel is előmozdítsák a nemzetközi feszültség enyhülését, a népek békés .együttélését, százmilliók életszínvonalának emelését. Nem a Szovjetunión múlott, ' hogy ezek, az egész emberiség javát, a világbékét szolgáló erőfeszítései a genfi külügyminiszteri értekezleten még nem valósulhattak meg. De a világ közvéleménye mélységesen átérzi a szovjet javaslatok realitását és meggyőző erejét. Amit a három nyugati külügyminiszter a többi között nem fogadott el — vagyis a gazdasági megkülönböztetések megszüntetését, a keleti és a nyugati államok közötti szabad árucserét —. azt a világközvélemény túlnyomó többsége, mint a józan ész követelményét magáévá tette. És nemcsak az egyszerű emberek százmilliói, hanem angol, francia, nyugatnémet, sőt újabban már amerikai kapitalista gazdasági szakemberek is sürgetik, hogy a Szovjetunióval, a Kínai Népköztársasággal, a népi demokráciákkal, saját országaik érdekében, fel kell venni a normális gazdasági kapcsolatokat, meg kell szüntetni a fekete listák rendszerét, véget kell vetni a gazdasági hidegháborúnak. A Szovjetunió erre vonatkozó javaslatainak igazságai tehát tért hódítanak az egész világon, a kapitalista világban is. Ezeket a logikus igazságokat a közvélemény nyomása előbb-utóbb győzelemre viszi. Ehhez nagymértékben hozzájárult az a háromhetes vita, nyilvános eszmecsere, amely az egész világ közvéleménye előtt zajlott le a genfi külügyminiszteri értekezleten. Bár — mint mondottuk — ez az értekezlet nem járt kézzelfogható eredményekkel, a három nyugati külügyminiszternek negatív, a genfi kormányfői értekezlet irányelveivel szembeni ellentétes állásfoglalása és az ezt az állásfoglalást irányító békeellenes, kulisszamögötti imperialista erők aknamunkája miatt, mégis a békeszerető emberiség nagy megnyugvással és bizakodással fogadta Molotov szovjet külügyminiszter zárónyilatkozatának e két kijelentését: „Az értekezlet egyúttal elősegítette, hogy ráirányítsuk a széles körök figyelmét korunk legégetőbb kérdéseire. Lehetetlen, hogy ez ne járjon pozitív következményekkel." Mély visszhangot keltett világszerte a nyilatkozat következő zárómondata: „Meggyőződésünk, hogy a mostani értekezlet hasznos lesz a nemzetközi együttműködés fejlődése és a nemzetközi feszültség további enyhülése szempontjából." Mit jelent ez a nyilatkozat az emberi reménységek szempontjából? Azt, hogy a tárgyalások módszerét, amelyet a Béke Világtanács budapesti felhívása fogalmazott meg először, már nem lehet kiküszöbölni a világ politikai és gazdasági problémáinak megoldásánál. Sohasem áltattuk magunkat azzal a csalóka illúzióval, hogy máról holnapra simán egyesíteni lehet a hosszú évek óta mesterségesen kettészakított világot. Gondoljunk vissza a közelmúltra, a panmindzsoni fegyverszüneti tárgyalásokra, amelyeket szintén a Szovjetunió kezdeményezésére indítottak el. Milyen hosszú és nehéz tárgyalásokra volt szükség, míg a fegyverszünetet abban a panmindzsoni sátorban aláírták! Pedig ott csak egy ország békéjének helyreállításáról volt szó, Genfben pedig az egész világ békéjének biztosítására irányuló tárgyalások kezdődtek meg, világmératű ellentéteket kellett volna itt áthidalni. A békeszerető emberiség hálás a Szovjetuniónak, hogy óriási nehézségek ellenére is — amint Molotov külügyminiszter mondotta — tovább fog haladni a nemzetközi feszültség enyhítésének és az államok közötti béke és bizalom megszilárdításának útján „mindazokkal együtt, akik előtt becsesek a béke és a nemzetközi együttműködés érdekei". A magyar nép is ezek közé tartozik és büszke arra, hogy ezen az úton haladhat Annál is inkább meggyőződéssel, nemzeti öntudattal haladunk együtt a Szovjetunióval, a béketábor országaival ezen az úton, mert magyar hazánk, magyar népünk több mint tíz év óta tapasztalja a Szovjetunió barátságának, önzetlen segítésének felbecsülhetetlen előnyeit. Az ellenséges propaganda igyekezett és igyekszik a Szovjetunió gazdaságpolitikáját magyar viszonylatban is hazug színben feltüntetni. Ezeket a rágalmakat elsősorban azok a magyar reakciós körök terjesztik külföldön, amelyek először hazánk nyersanyagkincseit, termékeit kétkézzel szórták a náci fasizmus lábai elé szájharmonikákért, értéktelen gyermekjátékokért. Később pedig a magyar nép vérét adták el ellenszolgáltatás nélkül, a magyar haza jövőjét akarták eljátszani csak azért, hogy itthon uralmon maradhassanak. Ezeket a rágalmakat dolgozó népünk minden rétege személyes tapasztalataival, élményeivel, látó szemével tudja a legközvetlenebbül megcáfolni. A gyárakban a munkások tudják, hogy igen sok esetben értékes szovjet nyersanyagokat dolgoznak fel. A Szovjetunió fedezi teljes szükségletünket külföldi vasércben, nyersvasban. A Szovjetunióból hozzuk be a külföldi gyapotmennyiségnek több mint a felét, a külföldi kohókoksz mennyiségének mintegy harmadát, az importált hengereltáru több mint negyedét. A Szovjetunióból kapunk nagy mennyiségben ferro-ötvözeteket, színesfémeket, vegyianyagokat, faféleségeket, és sok más értékes anyagot. A bányákban, az útépítéseknél szovjet