Országgyűlési napló, 1953. I. kötet • 1953. július 3. - 1956. február 11.

Ülésnapok - 1953-19

885 Az országgyűlés 19. ülése 1955. április 22-én, pénteken. 886 együttérző papok, akik nem értettek egyet a népek és nemzetiségek egymásközti szembeállításával, mert érezték, hogy nekik Krisztus gondolata az irányadó, mely megértést, felebaráti szeretetet sürget, békét akar ember és ember, nép és nép között. Tíz év eredménye, hogy a régi soviniszta, a népeket egymásra uszító politika nálunk már a múlté. Elfújta az új élet szele ezt a politikát, mint valami áporodott, dohos levegőt. Ma népünk és hazánk helyzetéből, kormányunk politikájából adódik, hogy békére törekszünk a népek között, egymás megbecsülését igyekszünk előmozdítani. Az ilyen törekvés mellé odaállni, azokban részt venni: nekem, nekünk katolikus papoknak evangéliumi kötelességünk. A múltban szívet keserítő, lelket szomorító látvány volt az egyszerű emberek között lelkipásztorkodó papoknak látni a nép nyomorát, a kiéhezettséget, a ruhátlanságot, a lakástalanságot, a munkanélküliséget, a folytonos létbizonytalanságot. Magam is nem egy télen jártam iskoláskoromban dróttal összetákolt lábbeliben. Hóolvadáskor a latyak ott ment bele, ahol akart, és csak az volt a vigasztaló, hogy ugyanott ki is mehetett belőle. Akkoriban papi hivatásból kifolyólag lelkileg próbáltuk vigasztalni a sorsával joggal elégedetlen néptömegeket, de a szociális kérdéseket intézményesen megoldani nem tudtuk, és látnunk kellett, hogy nem tudják, nem akarják megoldani azokat az arra illetékesek sem. Hála Istennek, már ez a kép is a múlté. Amikor ma szétnézünk a hazában, örülhet a lelkünk, együtt dobog a szívünk dolgos honfitársainkéval, akik e nagyszerű tíz év eredményeit, egy hősi eposzba kívánkozó munkásösszefogás gyümölcseit élvezik egyre bővebben és egyre boldogabban Csak rossz emlékként gondolnak már a nyomorra és nélkülözésre. De amennyire más a felszabadult munkásnép sorsa, nekünk, papoknak is könnyebb és szebb lett hivatásunk teljesítése a hivő nép között, mert abban a tudatban működünk közöttük, hogy mindenkinek megvan az emberhez méltó életlehetősége. Népköztársaságunk Alkotmánya és kormányzata gondoskodva karolja fel a haza minden becsületes polgárát. Tisztelt Országgyűlés! Krisztus, az egyház legfőbb papja szavával és példájával többek között azt tanította, hogy az emberek szeressék egymást, éljenek békességben és élvezzék munkájuk gyümölcsét. Igen sokszor óva intette hallgatóit, hiveit a farizeusoktól, akik juhok ruházatába bújt ragadozó farkasként ólálkodnak körülöttük Krisztus mai papjainak is többek között az a kötelessége, hogy szeretetre, egymás megbecsülésére, jólétet és békét teremtő munkára buzdítsa az embereket és óva intse őket a mai farizeusok mesterkedésétől. Mert vannak ilyenek, és azt hangoztatják, hogy katolikusok, vagy legalább is keresztények és hogy szeretik az Istent, de ugyanakkor nem törekednek minden erejükkel a népek békés egymás mellett élésének előmozdítására, a béke fenntartására. Sőt ellenkezőleg, támogatnak és aláírnak háborús szerződéseket és nyilatkozatokat. Pedig aki katolikus, vagy keresztény, annak tudnia kell, hogy Isten szeretete és tisztelete szorosan összefügg az ember szeretetével és tiszteletével. Mondhatja-e hát magáról valaki, hogy jó katolikus, vagy keresztény, amikor olyant cselekszik, ami az ember és az emberi alkotások tömeges elpusztításához vezet?! Aki annak mondja magát — ilyen beállítottság mellett — az a mai idők farizeusa! Az ilyenektől, hazaiaktól és külföldiektől kell óva inteni a jóhiszemű embereket. Ez annál inkább papi kötelesség, mert az evangélium szerint jó pásztornak küldött bennünket az Ûr. A jó pásztor pedig őrzi a juhait, távoltartja tőlük a veszélyt, /észreveszi és táv oltat ja tőlük a farkast, még ha báránybőrbe bújt is az. Ilyen jó-pásztori indítékból, az emberiséget fenyegető háborús veszély észlelése miatt álltunk ki mi, papok aláírásunkkal is a BékeVilágtanács és az Országos Béketanács felhívása nyomán az atomháború megindításának terve és a nyugatnémet felfegyverzés ellen, ezért követeltük az atom- és más tömegpusztító fegyverek feltétlen betiltását és az atomenergia kizárólag békés célokra való felhasználását. Szilárd meggyőződésünk ugyanis, hogy Isten ezt az energiát nem átoknak szánta az ember romlására, hanem áldásnak az ember boldogulására. Ezt az állásfoglalást 4700 római katolikus magyar pap írta alá. 4700 pap, az 1952-es évi 3340 aláírással szemben, köztük megyés püspökök, a hittudományi főiskolák tanárai és papnövendékei, a lelkészkedő papság ezrei. Magunkat ámítanánk, ha nem látnánk, hogy az állandóan növekvő és legyőzhetetlen kilencszázmilliós béketábor erejével és Nyugat százmillió békét akaró lakosának összefogásával szemben állnak azok a kormányok és támogatóik, akik az Amerikai Egyesült Államok kormányának vezetésével háborús blokkokat alakítanak, szervezik a Wehrmachtot, és ratifikálják a háborús szerződéseket, amilyen például a párizsi háborús szerződés. Látjuk és kellő figyelemmel kísérjük az ilyen jelenségeket. Nagyon jól" esik azonban tudnunk azt, hogy a világ egyharmadának országai és népei között kiküszöbölődött a háború veszélye, helyébe lépett a testvéri összefogás, egymás megbecsülése és segítése, a nép jólétéért való alkotó munka. Es azt is jól esik tudnunk, hogy mindez lényegében és tartalmában mennyire keresztény gondolat. A magyar katolikus egyház főpásztora, dr. Czapik Gyula egri érsek, egyik beszédében a Béke-Világtanács pesti ülésén mondotta: »Békét akarok, mert egyházamnak kötelességtudó papja vagyok.-« Valóban a békeakarat, a békeszolgálat többrendbeli kötelessége minden katolikusnak. Amikor mi a békét akarjuk, tudjuk, hogy az egész emberiségéit és benne egyházunkért szállunk síkra, hogy megmentsük azt egy újabb háborútól és annak borzalmas szenvedéseitől. Csak helyesléssel és megelégedéssel fogadhatom tehát kormányunk politikáját, hiszen abban minden a béke megőrzésére, a népek békés egymás mellett élésének előmozdítására, hazánk függetlenségének és biztonságának megtartására, országunk tekintélyének előmozdítására irányul. Es nemcsak én gondolkodom ígyI de bizton hiszem, hogy így tekinti kormányunk