Országgyűlési napló, 1953. I. kötet • 1953. július 3. - 1956. február 11.

Ülésnapok - 1953-18

781 Az országgyűlés 18. ülése 1955. április 21-én, csütörtökön. 782 hagyott zárszámadást. Ezt a zárszámadást az Állami Ellenőrző Központ megvizsgálta és szakvéleményt adott hozzá. Tisztelt Országgyűlés! Mindenekelőtt fontosnak tartom annak aláhúzását, hogy államháztartásunk — mint népköztársaságunk fennállása óta minden esztendőben — a múlt évben is megőrizte szilárd egyensúlyát. Államháztartásunk egyensúlya népgazdaságunk egészséges életerejéről tanúskodik. Ennek az egyensúlynak a biztosítása nehéz feltételek között történt. Pártunk Központi Vezetőségének 1955. márciusi határozata rámutatott, hogy az utóbbi időben, 1953. júniusa óta olyan jobboldali, antimarxista, pártellenes, opportunista nézetek terjedtek el, amelyeknek hatására a munka termelékenysége csökkent, nőtt az önköltség, iparunk fejlődése megtorpant, kedvezőtlenül alakult a mezőgazdaság árutermelése, csökkent a szocialista felhalmozás, romlott az állami és állampolgári fegyelem. Mindezekhez még hozzájárultak olyan körülmények, mint a múlt év szokatlanul szigorú és hosszú tele, a nyáréi ej i romboló erejű árvíz és a népgazdaság arányos fejlesztése érdekében végrehajtott átcsoportosítások. Az elkövetett hibák a múlt évben a népgazdaság előrehaladását erősen korlátozták. Mégis korábban létrehozott erőforrások és az élenjáró dolgozók erőfeszítései lehetővé tették, hogy néhány vonatkozásban, így az életszínvonal emelése, a közszükségleti cikkek gyártása, az állóeszközökkel és ezen belül a mezőgazdaság termelési eszközökkel való ellátottsága tekintetében, továbbá szociális, kulturális, egészségügyi téren előrehaladást értünk el. Ezeknek az eredményeknek számbavétele mellett látnunk kell a gazdálkodás megengedhetetlen hibáit és fogyatékosságait, amelyekkel szemben nem lehetünk türelmesek és szívós harcot kell folytatnunk felszámolásukért. Tisztelt Országgyűlés! Költségvetésünk anyagi alapja mindenekelőtt népgazdaságunk szocialista termelése. A szocialista vállalatok termeléséből, termelésük eredményéből származik költségvetésünk fő bevételi forrása. Elsősorban ez teszi lehetővé azoknak a pénz- és egyéb erőforrásoknak biztosítását, amelyek a népgazdasági termelés további bővítését és tökéletesítését és ezen az alapon a lakosság életszínvonalának emelését, az ország véderejének fokozását szolgálják. A pénzügyminiszter elvtárs már rámutatott arra, hogy 1954-ben vállalataink jelentős része nem teljesítette a termelékenység növelésében, az önköltség csökkentésében előírt feladatait és hogy ennek következtében a befizetendő nyereségük alatta maradt a tervezettnek. Ugyanakkor emelkedett a veszteséges vállalatok száma és ezzel szoros összefüggésben, a vállalati veszteségek összege is. A felszabadulás óta először fordult elő hazánkban — és tegyük hozzá, hogy a szocialista és a szocializmust építő országok közül egyedül nálunk fordult elő —, hogy a munka termelékenysége a múlt év folyamán nem nőtt, hanem bizonyos mértékig még csökkent is. Elsősorban erre vezethető vissza az is, hogy az önköltségcsökkentési célkitűzések egy része nem valósult meg, sőt több területen az önköltség növekedett. Ez a mi népgazdaságunk rendszerében nem természetes jelenség és nem is indokolt, mert felszabadult hazánkban megváltozott a dolgozók viszonya a munkához. Igen jelentősen fejlődött a technika, a tudomány, melyhez felbecsülhetetlen segítséget kaptunk felszabadítónktól, a hatalmas Szovjetuniótól. A termelékenységemelkedés megtorpanásának alapvető okát pártunk Központi Vezetőségének márciusi határozata feltárta és ezt a szocialista iparosítás helyes politikai vonalától eltérő jobboldali, opportunista elhajlásban jelölte meg. Ez — mint erre a párt határozata rámutatott— a nehézipar fejlesztése elsődlegességének elvetése mellett abban is megnyilvánult, hogy hirdetői lebecsülték a termelés, a termelékenység állandó növelésének, valamint az önköltség csökkentésének szerepét és jelentőségét. Ennek hatását a népgazdasági termelésre a pénzügyminiszter elvtárs beszámolója mélyrehatóan elemezte és a megdöbbentő példák sokaságával mutatta be. Az Állami Ellenőrző Központ vizsgálatainak megállapításai mindezeket teljes mértékben alátámasztják. Különösen veszélyes, hogy a veszteségek a népgazdaság különböző ágaiban, elsősorban olyan vonatkozásban jelentkeztek, melyek abban az ágazatban kiemelkedő jelentőségűek, tgy a kohászatban, mely döntően import alapanyagokkal dolgozik, az anyaggazdálkodási lazaságok miatt, a szénbányászatban és az építőiparban, melyek erősen munkaigényesek és munkaerőhiánnyal küzdenek, a gépek kihasználásának elégtelensége, a termelés szervezésének gyengesége és a munkafegyelem hiánya miatt, — amelyet a szénbányászatban még fokoz a gépesítés lebecsülése is — az állami gazdaságoknál, melyeknek a mezőgazdaság szocialista átszervezésében mintaképül kell szolgálniok, a nem kielégítő termésátlagok miatt, az állami begyűjtésben, amelynek a falu lakosságával közvetlen kapcsolatot kell biztosítania, a bonyolult, bürokratikus és túlméretezett szervezet miatt következtek be a súlyos veszteségek. A múlt év gazdálkodásában a vezetést számos területen nagyfokú fegyelmezetlenség és lazaság jellemezte. Eluralkodott a papiros-vezetés, a kormány határozatai iránti tiszteletlenség, fokozódott az ellenőrzés lebecsülése, az ellenőrzés során feltárt hibákat lekicsinyelték és a megszüntetésük érdekében szükséges intézkedések nagyrészt elmaradtak. Már pedig a kis hibák is — ha tömegessé válnak — súlyos következményekre vezetnek. Csak egy példát erre! A Borsodi Szénbányászati Tröszt Anna üzeménél a vasúti mérlegelés elmaradása és az ellenőrzés hiányossága alkalmat adott arra, hogy a vagonokat ne a fuvarlevélen kimutatott súly szerint rakják meg. Ez egy-egy vagonnál nem látszik jelentősnek, de kilenc hónap alatt 7300 tonna, a valóságban meg sem termelt szenet számláztak le és ezért jogtalanul körülbelül 520 000 forint bért és prémiumot fizettek ki. Ez a £>élda mutatja, hogy sok kicsi sokra megy. A múlt év költségvetési gazdálkodásának tapasztalata azt mutatja, hogy gyakran éppen a