Országgyűlési napló, 1953. I. kötet • 1953. július 3. - 1956. február 11.

Ülésnapok - 1953-ünnepi

597 Az országgyűlés 14. ülése 1954. évi december 21-én, kedden. 598 tömörítik. De meg kell erősítenünk minien téren az állampolgári fegyelmet, a munkafegyelmet is. Végre kell hajtanunk mindazokat a rendszabályokat: a takarékosságot, az önköltség csökkentését, a termelékenység emelését, a minőség javítását, melyek a termelés általános emelése mellett népjólétünk emelésének elengedhetetlen feltételei. Végül, de nem utolsósorban, fel kell lépni minden olyan jelenséggel, vagy megnyilvánulással szemben, mely az elmúlt másfél esztendő helyes, szükséges és eredményes rendszabályait és intézkedéseit a népi demokrácia gyengeségének tulajdonítja, mely alá akarja ásni pártunk tekintélyét és vezetőszerepét, lazítani akarja a munkás-paraszt szövetséget, népi demokráciánk alappillérét. E kérdésekben nincs helye lazaságnak és meg kell értetnünk békénk, szocialista jövőnk minden ellenségével, hogy minden kísérletükre megfelelő csattanós választ fogunk adni. (Taps.) S biztosak vagyunk benne, hogy ebben a kérdésben teljes erővel támogat bennünket pártunk minden tagja, a DISZ derék ifjúsága, a munkásosztály, a dolgozó parasztság, minden becsületes hazafi. (Taps.) Mint az elmúlt években, úgy az elkövetkező esztendőkben is pártunk és népi demokratikus államunk fő irányvonala a szocializmus alapjainak lerakása országunkban és ami ezzel jár: a szocialista ipar és a mezőgazdaság további fejlesztése, népünk anyagi és kulturális színvonalának következetes emelése és állhatatos, szakadatlan küzdelmünk azért, hogy szocialista építőmunkánkat békében folytathassuk. Ezeknek a célkitűzéseknek valóraváltásáért az első követelmény, hogy pártunk tovább szilárdítsa ideológiai, politikai és szervezeti egységét. Minden győzelmünk előfeltétele és biztosítéka: pártunk egysége! (Taps.) Egységes pártunk köré az eddiginél szorosabban kell felsorakoztatni hazánk vezetőerejét, a magyar munkásosztályt és még erősebbé, megbonthatatlanabbá kell tennünk népi demokratikus államunk alapját: a munkás-paraszt szövetséget. Erősítenünk kell a Hazafias Népfrontot, mint az összes békeszerető, demokratikus, hazafias erők legszélesebb összefogását. További győzelmeink és sikereink biztosításának alapja — csakúgy, mint az elmúlt tíz esztendő folyamán —, hogy még jobban elmélyítsük, megszilárdítsuk és még szorosabbra fűzzük őszinte baráti kapcsolatainkat hazánk felszabadítójával, a világbékeharc zászlóvivőjével, a Szovjetunióval, valamint a népi demokratikus országokkal és mindazokkal a népekkel, melyek a békéért, függetlenségükért és szabadságukért harcot folytatnak. Ez és csak ez az út biztosítja, hogy az elkövetkező években tovább erősödik hazánk, tovább nő anyagi és kulturális jóléte, szilárdul nemzeti függetlensége és önállósága. Az első nehéz, küzdelmes, de győzelmes évtized tapasztalataival gazdagodva küzdjünk fokozott erővel a szabad, erős, virágzó szocialista Magyarországért! (Hosszantartó, lelkes taps.) ELNÖK: Dobi István képviselőtársunk, a Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke kíván szólni. (Nagy taps.) DOBI ISTVÁN: Tisztelt Országgyűlés! Mélyen megilletődve állok és szólok ezen a helyen, ahol egy évtizeddel ezelőtt megindult a független állami lét, a megújhodás útján a magyar nemzet, végérvényesen országa kormányrúdjához lépett a magyar nép. Akik, mint az Ideiglenes Nemzetgyűlés képviselői ezt kifejezésre juttatták, magukban hordozták egy egész ország élniakarását, egy egész nép szabadságvágyó törekvését, szeretett hazánk gyötrelmes múltját és biztató jövőjét. A nép azon fiai, akik — mint jómagam is — nem lehettek akkor itt jelen, a sokévtizedes gyötrelemtől, a háború átkaival tetézett társadalmi elesettségtől és az utolsó csatlós ország polgárait marcangoló szégyenérzettől sújtva, de biztos reménységgel tekintettek e hely felé. A mai napon szabad életünk megszületésének tízéves évfordulóján, e történelmi falak között éppúgy, mint országunk legkisebb zugában, a 10 év előtti események emlékét felidézve, az azóta megtett útra visszatekintve, együtt dobban minden magyar dolgozó szíve, együtt feszül az országépítés előttünk álló feladatainak megoldására minden igazi hazafi harcoktól és munkától acélos karja. Megtisztelő kötelességemnek érzem, hogy törekedjem szavakba önteni azokat az őszintes gondolatokat, amelyek e napon eltöltik azokat, akiknek életét évtizedeken át magam is éltem — míg a nép bizalma a politikai élet posztjaira nem állított —, s akik ma, mint társadalmunk aktív építői, ünnepélyes megemlékezéssel tekintenek erre a történelmi helyre, figyelik mostani tanácskozásunkat. 1944. december 21, és 1954. december 21! Egy évtized kezdetét és végét jelzi ez a két dártum. Milyen mélyreható változás ment végbe ez alatt az évtized alatt a parasztság életében! Milyen sok lenézés és társadalmi megvetés húzódott meg még egv évtizeddel ezelőtt is e szó mögött: paraszt. Nem egyszerűen foglalkozást jelölt akkor e szó, hanem gúnyos kifejezője volt mindannak a társadalmi, politikai, kulturális elmaradottságnak, amely hosszú évtizedeken át dolgozó parasztságunknak osztályrésze volt. A régi, úri világban szó sem lehetett arról, hogy ez a réteg részese legyen az államhatalomnak, vagy tevékenyen bekapcsolódjék a közügyek intézésébe. Nem egy történelmi esemény tanúskodik pedig arról, hogy a dolgozó parasztság hazánkban is ismételten síkraszállt demokratikus jogaiért. Küzdött, bár életfeltétele, munkaviszonya és egész életformája nem nyújtott kedvező feltételeket jogaiért, emberségesebb életéért vívott harcának sikeres megszervezéséhez. A régi Magyarország urai tűzzel-vassal arra törekedtek, hogy távoltartsák egymástól a munkásosztályt és a dolgozó parasztságot, mert tudatában voltak, hogy ha egymásra talál e két, nagy dolgozó osztály, létrejön az az erő, amely megdönti uralmukat. így dolgozó parasztságunk hosszú évtizedeken át egyáltalán nem tudott változhatni elmaradott politikai, gazdasági és társadalmi helyzetén. Ez volt a múlt. Egv évtizede, hogy a Szovjetunió dicső seregei felszabadították hazánkat