Országgyűlési napló, 1953. I. kötet • 1953. július 3. - 1956. február 11.
Ülésnapok - 1953-ünnepi
579 Az országgyűlés 14. ülése 1954. évi december 21-én, kedden. 580 van és segíti törekvéseinket a 900 milliós hatalmas béketábor, élén a nagy szovjet néppel. Tisztelt Országgyűlés! Ebben az ünnepélyes órában szálljon soha el nem múló hálánk felszabadító igaz nagy barátunk, a dicső szovjet nép felé. (Nagy taps.) Ebben az ünnepélyes órában fogadjuk, hogy hűen őrködünk hazánk szabadsága felett, őrizzük és ápoljuk a nemzetköziség nagy eszméjét, hű tagjai leszünk a béketábor nagy családjának, minden erőnkkel harcolunk a német militarizmus feltámasztása ellen, s minden áldozatra készek vagyunk a béke és biztonság megvédéséért. (Nagy taps.) Tisztelt Országgyűlés! Nagy Imre, a minisztertanács elnöke kíván szólni. (Nagy taps.) NAGY IMRE, a minisztertanács elnöke: Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt ünneplő közönség! Kedves Elvtársak! Ezeréves hazánk dicsőséges történelmének kimagasló ünnepére gyűltünk ma egybe Debrecenbe, a »szabadság őrvárosába«, melynek ősi falai nagy idők nagy emlékeit őrzik. Egy század messzeségéből is megdobogtatja szívünket Kossuth Lajos nagy széliemé, nemzeti múltunk egyik legdicsőbb korszakának csodálatos forradalmi lendülete, szabadságáért küzdő népünk szinte felülmúlhatatlan hősiessége. Innen hirdette a nemzetmentés igéit Kossuth, apánk és vezette a harcot a magyar szabadságért, a haza függetlenségéért. Alig száz esztendő múlva, 1944. december 21-én a református kollégium ódon falai újra történelmetformáló szavakat visszhangoztak. Tíz esztendővel ezelőtt a magyar nép, amely fölött már-már összecsaptak a háború szennyes hullámai, az utolsó pillanatban magára talált és kezébe vette sorsának intézését. Széles demokratikus alapon megválasztotta szuverén és törvényes képviseleti szervét, az Ideiglenes Nemzetgyűlést, amely rávezette az országot az újjászületés, a nemzeti felemelkedés, a népi demokrácia útjára. Tíz esztendővel ezelőtt, ugyanebben az órában, a négyszáz esztendőnél öregebb református kollégium ősi falai között dolgozó népünk választott képviselői történelmi tanácskozásra ültek össze, amely a reménység sugarait gyújtotta fel népünk lelkében és a lángoló hazaszeretet fényével ragyogta be hazánk felemelkedésének jövő útjait. Az Ideiglenes Nemzetgyűléssel, amelynél magyarabb, népibb és demokratikusabb parlamentje sem összetételében, sem célkitűzéseiben azelőtt nem volt az országnak, népünk életének új korszaka kezdődött. Debrecenből szállt a szózat a szélrózsa minden irányába: Lesz magyar újjászületés! Debrecen, amely Rákóczi idején végvára volt a kuruc szabadságharcosoknak, s 1849-ben utolsó menedéke a függetlenség ügyének, az újjászülető szabadság bölcsőjét ringatta falai között 1944. december 21-én. Pergessük vissza emlékezetünkben a történelem lapjait. A második világháború szörnyű poklából a dicsőséges Szovjet Hadsereg győzelmes harcai szabadították ki hazánkat és hozták meg számunkra a történelmi pillanatot, amikor a horthysta-fasiszta Magyarország romjain újra magasba emelhettük nemzeti lobogónkat — szabadságunk és függetlenségünk szimbólumát, amelyet 1944. decemberében itt lengetett a szél Debrecen falain, ahonnan elindult — most már végső diadalra — a szabadság, a függetlenség, a népi demokrácia magasztos ügye. A letűnt reakciós rendszer egy elpusztított, felperzselt, romokban heverő országot hagyott maga után. Az országvesztő Horthy-rendszer 25 esztendős népellenes, németbarát politikájával Hitler karjaiba taszította az országot és belesodorta a háborúba a Szovjetunió ellen, az ellen az ország ellen, amelynek soha, semmiféle baja nem volt a magyar néppel, amely sem területi, sem más követelést nem támasztott hazánkkal szemben, amely a vele határos országokkal, így velünk is a jószomszédi viszony fenntartására törekedett. A Horthy-rendszer erre a baráti viszonyra gálád orvtámadással válaszolt. A Horthy-rendszer és a nyilas rémuralom volt az oka annak, hogy az Ideiglenes Nemzetgyűlés megalakulása idején a németek oldalán még mindig harcoltak magyar csapatok, hogy hazánknak a német fasiszta járom alóli felszabadításáért a Szovjet Hadsereg még súlyos véráldozatokat volt kénytelen hozni. Mi lett volna hazánkkal, mi lett volna a kultúra, a civilizáció sorsa az egész világon, ha nem lett volna a Szovjet Hadsereg? A pusztítás, a barbárság, a sötétség szennyes fasiszta áradata, a barna pestis hulláma öntött volna el mindent. Ettől mentette meg a világot, ettől mentette meg hazánkat is a Szovjet Hadsereg. (Nagy taps.) Pozdorjává zúzta a német fasizmust, győzelmet aratott a humanizmus, a kultúra, az egész haladó emberiség legádázabb ellensége fölött és meghozta számunkra is a várva várt szabadságot, a békét. A magunk erejéből és emberségéből nem tudtunk megbirkózni a létünkre tört ellenséges erőkkel. Amikor a Horthy-rezsim, a háborús bűnösök az országot a katasztrófa lej tőjére, taszították, a szétforgácsolt magyar demokrácia szárnyaszegett volt, erőtlennek bizonyult a nemzeti szerencsétlenség megakadályozására. A magyar nép súlyos árat fizetett ezért. Az országvesztők nemzetünk szégyenére ágyútölteléknek dobták oda Hitlernek a magyar honvédséget, vágóhídra hajtották a magyar nép fiainak száz- és százezreit az ukrán mezőkre, a Don mellé, Voronyezs alá. A diadalról diadalra feltartóztathatatlanul előnyomuló Szovjet Hadsereg egymás után mérte megsemmisítő csapásait Hitler csatlósaira, majd Berlinben, a fasiszta barlangban megadta a kegyelemdöfést a hitlerista fenevadnak. Az Ideiglenes Nemzetgyűlés történelmi ülése idején, tíz esztendővel ezelőtt azonban a német militarizmus vandál hordái az ország egy részét és a magyar nemzet élniakarásának, múltjának és jövendőjének szimbólumát, szeretett fővárosunkat, az agyongyötört, megkínzott és kiéhezett Budapestet dúlták és rombolták. De a Szovjet Hadsereg felszabadító harcai nyomán felpirkadt a szabadság hajnala a német militarizmus és magyar bérencei által rombadöntött hazánk felett. Az Ideiglenes Nemzetgyűlés és az Ideiglenes Nemzeti Kormány széttépte azokat a rabláncokat, amelyekkel a népellenes kormányok hazánkat Hitler hadiszekeréhez köORSZAGGYÜLÉSI ÉRTESÍTŐ 41