Országgyűlési napló, 1953. I. kötet • 1953. július 3. - 1956. február 11.

Ülésnapok - 1953-13

557 Az országgyűlés 13. ülése 1954. évi szeptember hó 22-én, szerdán. 558 a választásra jogosultak korhatára átlag 25—30 év. Még rosszabb helyzetben van a gyarmati ifjúság, amelyet teljesen megfosztottak attól, hogy bármilyen befolyással legyen saját ügyeinek intézésére. Nálunk az 1950-ben megválasztott 220.000 tanácstagból 50.000 volt 25 éven aluli. De az ifjúság szerepét és megbecsülését dokumentáló arányok megmutatása mellett szükséges hangsúlyozni azt is: a mi országunkban nemcsak arról van szó, hogy a 18. életévüket betöltöttek szavazhatnak és beleszólhatnak az államvezetés ügyeibe, hanem arról _is, hogy pártunk és kormányunk a jogok biztosításán túl megteremtette a feltételeket is ahhoz, hogy a fiatalok a nagykorúakhoz méltóan élhessenek és dolgozhassanak, hogy be tudják tölteni azt a szerepet, amelyet a jogok számukra is biztosítanak. A törvényjavaslat szerint a választókerületek megalakítása az állandó lakosok számának figyelembevételével történik. A választókerületek alakítására vonatkozó irányszámok az ország, egész területére, minden megyére, járásra, városra, vagy községre egyaránt érvényesek. Ismeretes, hogy a múltban aszerint határozták meg a képviselők számát, hogy milyen a kerület jellege, Budán vagy' a Belvárosban sokkal kevesebb szavazó több képviselőt választott, mint a munkáskerületekben. A javaslat IV. fejezete a választási elnökségekről, az V. fejezete a választókerületi bizottságokról, a VI. fejezeté a szavazókörökről és a szavazatszedő bizottságokról intézkedik. Az itt javasolt intézkedések jelentős szerepet biztosítanak a Hazafias Népfrontnak. A választási elnökségek tagjait a javaslat szerint a Népfront megfelelő helyi szervei jelölik és hasonlóképpen a Népfrontnak van jelölési joga a választókerületi bizottságok tagjaira is. A Népfront szerepe méginkább kidomborodik a tanácstagok jelölésénél. Ennek módjáról a törvényjavaslat VII. fejezete intézkedik. A javaslat szerint az egyes választókerületek lakosságának joga van arra, hogy egy, vagy több jelöltre javaslatot tegyenek. A dolgozók gyűlésein javasolt személyek közül a Hazafias Népfront helyi szerve választja ki a legalkalmasabb jelöltet, vagy jelölteket. A jelöltek tehát — mint a javaslat is kifejezi — a Népfront jelöltjei lesznek. A tanácstagok jelölésének ez'a módja olyan vívmány, amelyre tőkés államokban még a burzsoá demokrácia virágkorában sem mertek gondolni. A kapitalista országokban a különböző burzsoá pártok a dolgozók háta mögött választják ki jelöltjeiket, akikre azután nyugodtan rábízhatják érdekeik képviseletét a különböző helyi kormányzati szervekben. A felszabadulás előtt nálunk is hasonló volt a helyzet. Egyrészt — mint már szó volt róla — a törvényhatóságok tagjainak kétötöde, a községi kéoviselőtestületek tagjainak pedig fele a legtöbbet fizető adózókból került ki, illetve a helyek jelentős hányadát hivatali állás alapján töltötték be. Másrészt pedig a többi törvényhatósági bizottsági, vagy képviselőtesületi tag jelölését is legtöbbször a földesúri kastélyokban, vagy a főjegyzők, illetve főszolgabírók hivatalaiban döntötték el. A tanácstagok választásáról szóló javaslatnak a jelölésre vonatkozó rendelkezése népi demokratikus rendszerünk nagy politikai és erkölcsi fölényét mutatja a kapitalista rendszerrel szemben. Nálunk a széles dolgozó tömegeknek joguk és lehetőségük van nemcsak a jelöltek megválasztására, hanem azok előzetes kiválasztására is. A jelölésnek a törvényjavaslatban megállapított rendszere lehetőséget ad arra, hogy a dolgozók maguk közül tanácstagnak jelöljék azokat, akiket legjobban ismernek és akik legjobban kitűntek a nép szolgálatában. Az 1950. október 22-én megválasztott 220.000 tanácstag között 55.000 volt az ipari munkás, .132.000 a dolgozó paraszt, 10.000 az értelmiségi és több mint 5.000 a kisiparos és kiskereskedő. Ezek a számok világosan bizonyítják, hogy a dolgozó nép kezében van a hatalom a mi népi demokráciánkban. A most soronkövetkező tanácsválasztásokon a tanácstagok jelölésének új rendszere még inkább lehetővé teszi, hogy a helyi, megyei, járási tanácsokba valóban népünk legjobbjait, azokat a munkásokat, szövetkezeti és egyénileg dolgozó parasztokat, tanítókat, tanárokat, mérnököket, tudósokat és művészeket válasszák be, akik bebizonyították már eddig is a haza és a nép ügye iránti hűségüket és akik minden területen az ügyek intézésében valóban a hozzáértő, dolgozó nép okos gyülekezetét fogják jelenteni. A törvényjavaslat további fejezetei a választási eljárásokkal, a választások eredményének megállapításával kapcsolatos néhány fontos kérdést szabályoznak és pótolják az eddigi választási jogszabályok sok vitára okot adó hiányosságait. Jelentős az a rendelkezés, amely világosan meghatározza, hogy a választókerület megválasztott tanácstagjának azt a jelöltet kell nyilvánítani, aki az illető választókerületben az öszszes érvényes szavazatoknak több mint a felét megkapta, feltéve, hogy az összes választó jogosultnak több mint a fele leszavazott. Bár a gyakorlatban az elmúlt választásokon is a válaszrtásra jogosultak abszolút többsége megjelent és szavazott, mégis ez az intézkedése igen fontos elvi jelentőséggel bír, mivel a legmesszebbmenőén biztosítja a többségi elv érvényesülését. A javaslat XI. fejezete a pótválasztásra és az új választásra vonatkozó rendelkezéseket tartalmazza. Különösen fontos a javaslatnak az a része, amely a tanácstag helyének megüresedése esetén új választást ír elő. Ez az intézkedése az eddig érvényben lévő kooptálási és póttagbehívási rendszert megszünteti. A tanácstörvénytervezetnek széles népi vitája alkalmával a dolgozók nagy tömegei ezt a javaslatot is örömmel üdvözölték. A kooptálás ugyanis többször olyan helyzetet teremtett, hogy egyes tanácsokban több volt a kooptált tag, mint a megválasztott. Ez ellentétben állt tanácsrendszerünk lényegével és akadályozta, hogy a tanácsok összefonódjanak a tömegekkel. A kooptálás, a póttagbehívás rendszerének megszüntetése és az új választás ki-