Országgyűlési napló, 1953. I. kötet • 1953. július 3. - 1956. február 11.

Ülésnapok - 1953-13

555 Az országgyűlés 13. ülése 1954. évi szeptember hó 22-én, szerdán. 556 Az 1929-es törvény tehát nem növelte, hanem látszatreformja ellenére szűkítette a dolgozók szerepét és képviseletét az úgynevezett önkormányzatokban. Hasonlóan járt el a régi rend valamennyi úgynevezett választójogi »reformja«, vagy választási rendezése is. A felszabadulás óta ezen a téren is alapvetően megváltozott a helyzet. Az 1945. évi VIII. törvény az első valóban demokratikus választójogot 'iktatta törvénybe. A választójogban azóta történt változások, — akár az 1947. évi XII. törvényt, az 1949. évi IX. törvényt, vagy akár az 1953. évi II. törvényt nézzük, — minden esetben kiterjesztették az állampolgárok jogait. Egyre bővült a szavazásra jogosultak köre is. Mindez visszatükröződött a választók számának növekedésében. Az 1945-ös nemzetgyűlési választásokon 5 millió 164 ezer volt a szavazatok száma, 1953 májusában pedig már 6 millió 317 ezren szavaztak. Demokratizálták a választási eljárásokat és még fokozottabban segítették a nép akaratának érvényesülését az ország kormányzásában és az állam helyi szerveiben egyaránt. A most tárgyalásra kerülő törvényjavaslat is ilyen irányban hat. Ahogyan a javaslat indokolása kimondja: «-A javaslatban szabályozott választási rendszer biztosítja, hogy a választók akarata szabadon megnyilvánuljon. E választási rendszer révén a dolgozók még közvetlenebbül vesznek részt a tanácsok megalakításában, s már ennek során is szoros és állandó kapcsolat alakul ki a tanácstagok és választóik között. Mindez hozzájárul ahhoz, hogy a tanácstagok jobban eleget tudjanak tenni tanácstagságukból folyó jogaiknak és kötelességeiknek.-« A törvényjavaslat egyik leglényegesebb rendelkezése annak az alapelvnek leszögezése, hogy a tanácsok tagjait választókerületenként választják, és hogy minden választókerület egy tanácstagot választ. Ez a rendelkezés hatályon kívül helyezi a lajstromos választási rendszert. A lista alapján történő választás esetén a választók és tanácstagok között nem jöhetett létre szoros kapcsolat a választáson, mivel a szavazók néha nem is ismerték személyesen azt, akit megválasztott tak. A tanácstagok választásának új rendszere lehetővé teszi, hogy a választók és a megválasztandó tanácstagok között már a választás során szoros személyi kapcsolat alakuljon ki. Az új rendszer fokozza a megválasztott tanácstagok felelősségét választóikkal szemben. Ezenkívül, ahogyan a törvényjavaslat indokolása is hangoztatja, a választóknak az a joga, hogy a bizalmukra érdemtelenné vált tanácstagot visszahívhatják, így, az egyénenként történt választás útján érvényesíthető igazán. Választójogunk további demokratizálásának «bizonyítéka, hogy a jelen törvényjavaslat tovább szűkíti a választójogból kizártak körét. Még az 1949-es törvény 18 pontban foglalta össze a kizáró rendelkezéseket. Az 1953-as módosításokban már csak négyféle kizáró ok van. A jelen törvényjavaslat még tovább megy és csak három pontban foglalja össze a kizáró rendelkezéseket. Mindezek az intézkedések bizonyítékai a szocialista törvényesség megszilárdulásának hazánkban, valamint annak, hogy dolgozó népünk legszélesebb tömegei helyeslik népi demokratikus rendszerünket, támogatják pártunk és kormányunk politikáját. Ebből a szempontból is lényegesen elüt a mi választójogunk a felszabadulás előtti választási rendszertől. A Horthy-rendszerben érvényben volt országgyűlési képviselői választójog kizárta a választásokból a proletárok és félproletárok széles tömegeit és szűkítette a választásokon való részvétel lehetőségét a nőknél és a fiataloknál. A törvényhatósági és a községi képviselőtestületi választójog még tovább ment a megszorításokban. Azonkívül, hogy igazolni kellett az országgyűlési választójog feltételeit, az úgynevezett önkormányzati választásoknál igazolni kellett azt is, — és csak az szavazhatott, aki bizonyítani tudta, — hogy hat év óta egy helyen lakik, a községekben még azt is igazolni kellett, hogy a választó két év óta rendszeresen adót fizet. Ez a rendelkezés nyilván nem érintette az uralkodó osztályok tagjait. Hisz ha egy földesúr hónapokig, vagy akár évekig nem is lakott a községben, hanem valamelyik külföldi üdülőhelyen, vagy kártyaklubban költötte el a magyar dolgozók keserves munkájának gyümölcseit, azért őt beválasztották a törvényhatósági bizottságokba, vagy a községi képviselőtestületekbe és idehaza gazdatisztje vagy intézője képviselte érdekeit. Természetesen a Horthy-rendszer nem állott egj'edül ezen a téren. A kapitalista országokban mindenütt alkalmazták és alkalmazzák ma is a nemzetiségi és faji megszorítások mellett a vagyoni cenzust is a választójog korlátozása érdekében. Erről írta az egyik amerikai író a következőket: »•Vegyünk egy embert, akinek egy 60 dollárt érő szamara van, így ez.az ember választójoggal bír. Szamarával elmegy a választásra és leadja szavazatát. Másnap a szamár megdöglik. Emberünk most már szamár nélkül megy a választásra és kiderül, hogy egyáltalán nincs szavazati joga. Most tessék megmondani, hogy ki volt hát a szavazó, az ember, vagy a szamár?*« (Derültség.) A törvényjavaslat II. fejezete túlnyomórészt a választók névjegyzékének elkészítésére vonatkozó eljárásokat, rendelkezéseket foglalja magában. Ennél a fejezetnél szeretnék kitérni a javaslatnak arra a pontjára, amely szerint a választók végleges névjegyzékébe fel kell venni azokat az állampolgárokat, akik a választás napjáig betöltik 18. életévüket. Az országgyűlési választásokról szóló 1953-as évi törvényhez viszonyítva, amely szerint szavazó joga csak annak az állampolgárnak volt, aki a választási évnek január hó első napja előtt betöltötte a 18. életévét, ez a javaslat kiterjeszti a választójogot és a 18 éves fiatalok újabb tömegeit vonja be az alkotmányos jogok gyakorlásába. Sehol tőlünk nyugatra, egyetlen kapitalista országban sincs az ifjúságnak szavazati joga. A burzsoá államokban