Országgyűlési napló, 1953. I. kötet • 1953. július 3. - 1956. február 11.

Ülésnapok - 1953-2

•M Az országgyűlés 2. ülése 1953. évi július hó 4-én, szombaton. 38 ideológiai fejlődése. Egyes helyeken értelmiségellenes, sokszor durva túlkapásokra is tudunk példát. Ha az előbb szóltam arról, hogy az értelmiség megbecsülése milyen eredményeket produkált, hadd fűzzem most hozzá: az eredmények még jóval nagyobbak lennének, több volna a felfedezés, a találmány, a jól vezetett üzem, nagyobb lenne a Kossuth-díjasok száma, íróink, művészeink több jelentős alkotást készítettek volna el, ha nem lettek volna újra és újra ezek az összeütközések vagy súrlódások. Mi sokáig azzal áltattuk magunkat, hogy»ezek a hibák esetleges, nem szükségszerű, nem törvényszerű jelenségek. Nagy Imre elvtárs mai beszéde azonban megmutatta — és engem teljesen meggyőzött erről —, hogy ez <a megítélés helytelen volt, hogy ezek a hibák igen mélyen gyökereznek éspedig abban, hogy a szocializmus építésének üteme nálunk túlgyors volt és ennélfogva úgyszólván, minden területen túlmagasra szabtuk a követelményeket. A túlgyors tempó szükségszerűen és óhatatlanul kapkodáshoz és túlkapásokhoz vezetett: így került a meggyőzés helyébe gyakran az erőszakoskodás, ezért maradt eredménytelen egy sor jószándékú, az értelmiség iránti szimpátiával telt intézkedés is. Hiába próbáltuk mi »betiltani« az idegességet és türelmetlenséget, ha ugyanakkor nem változtattunk a tervszámokon és a beruházási előírásokon, amelyek túl voltak feszítve. Amíg nem ismertük fel ezt és nem változtatunk gazdaságpolitikánkon '— a törvényesség megszilárdításán túl —, addig nem tudjuk gyökerestől kiirtani ezeket a bajokat. Most, hogy sikerült felderíteni a bajok forrását, nagy megelégedettség és az a biztonságos érzés tölt el bennünket, hogy kezünkben van végre nehézségeink megoldásának kulcsa. Természetesen a hazafias magyar értelmiség nemcsak az eddig elmondottak miatt fogadja he' lyesléssel a kormánynak azt a szándékát, hogy változtat a szocialista építés ütemén, a népgazdaság fejlesztésének arányain, a beruházás méretein. Mi tudjuk és átérezzük, hogy többről van szó, a .szocialista építés sikeres megvalósításának egészéről van szó. Ez pedig éppúgy a szívünkön fekszik, mint a többi becsületes és hűséges magyar dolgozónak. Bátran kijelenthetem: a magyar értelmiség túlnyomó többsége szívvel-lélekkel a szocialista átalakulás mellett, a párt mellett, a kormány mellett áll. Az ország társadalmi átalakulásában láttuk és látjuk az ország békéjének és felvirágzásának zálogát, a szocializmusban láttuk és látjuk ma még világosabban azt a rendszert, amely a jîép és az értelmiség számára az alkotást és képességei korlátlan kibontakozását, a jómódot és a magas kultúrát biztosítja. Az indokolatlanul súlyos nehézségek, a bizalmatlanság és nem egyszer az igazságtalan bánásmód, az anyagi és kulturális igények elhanyagolása, háttérbeszorítása — ki csodálkozhatna ezen — természetesen növelték az ingadozást az értelmiség soraiban, elhomályosították részben azt is, ami pozitív és helyeslendő a népi demokráciában; egyesekben ellenérzések és indulatok gyűltek, amelyek hozzáférhetővé tették őket az ellenséges befolyásnak. Annál nagyobb a jelentősége a most bekövetkezett fordulatnak: most megvan minden lehetőségünk, hogy felszámoljuk ezeket a zavaró tényezőket és a magyar értelmiség minden tehetségét és értékét az új társadalom szolgálatába állítsuk, annak a munkának a szolgálatába, amely szebbé, gazdagabbá, boldogabbá teszi egész népünk életét. Ami a tempó észszerű lassítását illeti: én csak helyeselni tudom ezt a törekvést. Az elmondottakon kívül azért is, mert úgy látom, hogy az ütem ilyen értelmű csökkentése nem gyöngíti, hanem erősíti az országot. Ha szabad egy régi közmondást — kicsit variálva — a mi viszonyainkra alkalmazni, akkor a gazdaságpolitikai vonal alapelvét így jellemezném: »Lassabban járj, tovább érsz.« És itt úgy érzem, hogy a régi közmondás második részén van a hangsúly. Nagy elvtárs és az előttem •szólott képviselőtársak itt egy sor meggyőző ténynyel bizonyították, hogy a túlzott tempó milyen hibákra vezetett. Ezek közül alá szeretném húzni a közoktatás terén elkövetett hibákat: a felemelt ötéves terv szerint 1954 vegéig 11.000 mérnököt képezünk ki; a mérnökhallgatók száma már 1951-ben a háborúelőtti tízszerese volt, — ugyanakkor a falusi nyolcosztályos általános iskola kötelező elvégzésének célját csak a második ötéves terv végére, tehát 1959 végére tűztük ki. Ez kiáltó ellentét, .ímely jól példázza az iparosítás terén való előrohanást és a falu kulturális színvonalának elhanyagolását, nem is szólva arról, hogy az egyetemeknek ez a horribilisen gyors felfejlesztése feltétlenül a színvonal rovására megy. A felsőoktatási reformoknál túlsók anyagot sűrítettünk a négyéves tanfolyamok programmjába, — ezáltal erősen túlterheltük ugyan a hallgatókat, de az egészséges színvonalemelkedést nem tudtuk elérni. A túlterhelés hallgatóinkat és oktatószemélyzetünket egyaránt érintette és ennek következménye lett az, hogy egyeU'ineinken a magasképzettségű tudományos szakkáderutánpótlásunk fejlődése lassú volt. Ami az ipar és a mezőgazdaság, a könnyű- és nehézipar fejlesztése közötti aránytalanságot illeti, — úgy hiszem, ezek kiküszöbölése is óriási horderejű tett lesz, amely az életszínvonal, a kultúra és egészségügy fejlődésére igen üdüös hatással lesz. Legyen szabad itt példaképpen gyógyszergyártásunkra utalni, amelynek termelése a felszabadulás után nyolcszorosára emelkedett ugyan, sok új gyógyszert vezetett be, megvalósította a hazai penicillingyártást, de bizonyos területeken és főként a minőség tekintetében alatta maradt a belső szükségletnek. Ugyanakkor külföldre exportálunk olyan gépeket, amelyekből nem jut elegendő hazai gyógyszergyárainknak. Pedig az exportnak megfelelnének rendkívül értékes gyógyszerkészítményeink is, amelyekből tudnánk eleget előállítani — mind a belföld; mind a külföld számára —, ha a gyógyszeriparba többet beruháznánk. Ami a mezőgazdaság fejlesztését és korszerűsítését illeti, jellemző, hogy például mennyire nem helyeztünk súlyt a növényi kártevők elleni védekezőszerek gyártására, ami az általános nemzetgazdasági érdekeken túlmenően rendkívül közelről érinti dolgozó parasztjainkat. Tisztelt Országgyűlés! Nagy nap ez a mai. ügy