Országgyűlési napló, 1953. I. kötet • 1953. július 3. - 1956. február 11.

Ülésnapok - 1953-8

319 Az országgyűlés 8. ülése 1954. kezes és az új kormányprogramm általában megköveteli az építőipartól, hogy lényegesen jobb kivitelben és szebben építkezzék. Ennek megvalósításához új építő- és díszítőanyagokra van szükség, amelyeknek gyártását az

4 építőipar köteles megszervezni. Ilyenek a fehércement, a színes mozaiklapok, különféle műkő- és márványburkolatok, kerámia burkolólapok stb. Ezen anyagok gyártásának előkészítése már folyamatban van. Meg kell mondani, hogy az építőanyagok minősége, legalább is egy részének a minősége nem kielégítő, és ez áll elsősorban az égetett téglára. Téglagyáraink a mennyiség mellett az utóbbi években elhanyagolták a minőséget és ennek következtében az épületekre kerülő téglák .'elentékeny százaléka a szállítások közben törmelékké válik. Ezen a téren radikális intézkedéseket kell tenni, mert megengedhetetlen, hogy rosszrr-inőségű téglákkal lássuk el építkezéseinket. A Központi Vezetőség múlt év júniusi határozata alapján kidolgozott kormányprogramm minden egyes pontja komoly feladatot ró az építésügyi minisztériumra. A mezőgazdaság nagyarányú fejlesztésén, a lakásépítkezések kiszélesítésén, a nagymérvű tatarozásokon túl a könnyűipar, az élelmiszeripar fejlesztése, valamint a dolgozók széles tömegének szociális és kulturális építményekkel való ellátása terén is nagyok a feladatok. Ezek az új feladatok jelentős mértékben kihatnak az építésügyi minisztérium felügyelete alá tartozó trösztök és vállalatok profiljának kialakítására, szervezeti felépítésére és ezzel együtt műszaki fejlődésük irányának kiválasztására is. Néhány szót szeretnék szólni arról, hogyan hajtotta végre az építésügyi minisztérium a kormány programmból ráháruló feladatokat a Központi Vezetőség júniusi határozata óta. A kormányprogramm alapján az építőipar tevékenységének súlypontját a nehézipari és a közületi építkezésekről igen rövid idő alatt át kellett helyezni a könnyűipari, élelmiszeripari, mezőgazdasági, szociális építkezések területére. Egyúttal részt kell vennie az ország különböző helyein folyó tatarozási munkákban is. Az építőmunkák ilyen nagymértékű átállítása igen komoly erőfeszítést követel az építésügyi minisztérium szerveitől. Többszáz építkezést, ahol már be voltunk rendezkedve, le kellett csökkenteni és helyette sokkal nagyobb számú új építkezést kellett megkezdeni, ahol a felvonulást újra kellett kezdeni. A lecsökkentett építkezésekről nagyszámú munkaerőt, építőgépeket, anyagot és egyéb felszereléseket kellett az újonnan beinduló építkezésekre átirányítani. A beruházások átcsoportosítása tekintetében az építtetők részéről is komoly mulasztások voltak. Az építtetők jórésze nem tudta megadni idejében a leállítandó vagy csökkentendő objektumok jegyzékét, nem tudta megjelölni az újonnan kezdődő építkezések helyét. Ilymódon az építésügyi minisztérium szerveiben majdnem két hónapos belső munkanélküliség keletkezett, amíg ezek a kérdések megoldódtak. Az építtetők jórésze csak az októberi határozat után értette meg, hogy nem kisjelentőségű tervváltoztatásévi június 17-én, csütörtökön. 320 ról, hanem mélyreható gazdaságpolitikai irányváltozásról van szó, amely minden tárca részéről felelősségteljes elhatározásokat és döntéseket követel. Meg kell állapítani, hogy az építésügyi minisztérium területén sem mentek az átállási munkák akadálytalanul. Az egyes termelési ágak vezetői nem tudták kellő időben megszervezni a munkaerő átcsoportosítását a leállítandó és csökkentendő építkezésekről, ennek következtében az új munkák beindítása is halasztást szenvedett. Az építésügyi minisztériumnak az átcsoportosításra irányuló munkáját később megnehezítette az a körülmény is, hogy a kormányprogramm megvalósításával kapcsolatban az építésügyi minisztérium szerveitől múlt év júniusától kezdve mintegy 60 000 dolgozó távozott el, ami az építkezésen közvetlenül foglalkoztatottak 40 százalékát tette ki. A mezőgazdaságnak nyújtott jelentékeny kedvezmények következtében az építőiparból tömegesen tértek vissza a termelőszövetkezetekbe azok a dolgozók, akik az építőipar fejlődése alkalmával onnan eltávoztak és több éven keresztül az építőiparban dolgoztak. Legjobb szakmunkásaink az 1948—1950-es években a volt építőipari kisiparosokból tevődtek össze, akik abbahagyták önálló foglalkozásukat és beolvadtak az állami építőiparba. Most, amikor a kormány a lakosság szükségleteinek kielégítése céljából a kisiparosoknak igen nagy kedvezményeket adott és megkönnyítette az anyagbeszerzést, az építőiparban annakidején elhelyezkedett volt kisiparosok legnagyobb része visszatért régi munkahelyére és iparengedélyt váltott ki azzal, hogy mint önálló kisiparos a lakosság apró építkezéseinek az ellátásával foglalkozzék. Ez a nagyarányú létszámcsökkenés, valamint a legjobb szakmunkásoknak az állami építőiparból a magánszektorba való távozása az ipar műszaki színvonalára is bizonyos kihatással van. Az ipari építkezések csökkentésével a lakóházépítkezések volumene hatalmasan megnövekedett. A lakás- és ezzel összefüggő kommunális építkezések összege az 1953. évi 613 millióval szemben a folyó évben több mint másfélmilliárdra növekedett. A szociális és kulturális építkezések volumene 335 millióról 830 millióra növekedett. A mezőgazdasági építkezések volumene a múlt évivel szemben három és félszeresére nőtt. 1954-ben az építésügyi minisztérium szervei körülbelül 15 000 lakást kötelesek befejezni és használatra átadni, azonkívül a második félévben 8800, 1955-re átmenő lakásépítkezést kell megkezdeniök. Az építőipar dolgozói életszínvonalának emelése érdekében pártunk és kormányunk az új gazdaságpolitika szellemében iger> komoly bérügyi intézkedéseket tett. Ilyenek az adminisztratív és kisegítő dolgozók bérrendezése, a brigádvezetői pótlék bevezetése, a kedvezményes heti hazautazások kiterjesztése, a családos dolgozók munkahelyi pótléka és a többi, amelyek együttesen 150 millió forint pót jövedelmet jelentettek az építőipari dolgozók részére. Ehhez járul a széleskörű munkaruha-juttatás, a nagyszámú bölcsőde, napköziotthon építése és felsze-