Országgyűlési napló, 1949. II. kötet • 1950. május 8. - 1953. március 18.
Ülésnapok - 1949-46
875 Az országgyűlés 46. ülése 1957. évi december hó 20-án, csütörtökön. 876 A népi demokráciákkal való kapcsolatok kiszélesítését és elmélyítését jelenti az 1951. évben megkötött magyar-csehszlovák jogsegélyegyezmény. Ez biztosítja a két népi demokrácia rendszeres jogi együttműködését, a békefrontnak megerősítését. Ezzel kapcsolatban kell rámutatni arra, n °gy jogsegély alatt mit értenek azok, akik tehetetlen dühükben a Magyar Népköztársaságot az alapvető emberi jogok lábbaitiprásával vádolják. A jogsegély jelenti többek között azt is, hogy a bűntettest egyik állam kiadja a másiknak, hogy az felette ítélkezzék. Magyarország annakidején kérte az egyik háborús bűnös kiadását, aki a háborús bűncselekményeket annakidején Magyarországon a magyar nép ellen követte el. Ezt a kérelmet az úgynevezett demokratikus nyugati hatalmak megtagadták. Most értesültünk arról, hogy Németország amerikai megszálló hatóságai Hitlernek ezt a magyarországi főgyilkosát, akinek nevéhez és kezéhez annyi magyar érték, vagyon elpusztulása, ezer és ezer magyar legyilkolása fűződik, szabadon bocsátották. Weesenmayer az, aki az amerikai imperialisták segítségével megmenekült attól, hogy jogos és méltó büntetését elnyerje. T. Országgyűlés! A magyar nép felháborodva, ökölbeszorult kézzel szerzett erről a hírről tudomást. Olthatatlan gyűlölettel gondol azokra, akik alapvető emberi jogokról mernek prédikálni, s közben az alapvető emberi jogokat lábbal tipró, ezreket és ezreket legyilkoló aljas bűnöst szabadon bocsátják. Nyilván nem emberbaráti szív sugallatára hallgatva, hanem azért, hogy aljas céljaik érdekében felhasználhassák. Mi tiszteletben tartjuk az emberi jogokat, a dolgozó nép jogát. Egyik alaptételünk, hogy legfőbb érték az ember. Viszont mindazokra, akik békés építőmunkánknak útjában állanak, azt megakadályozni igyekeznek, kemény kézzel, kérlelhetetlenül sújt le igazságszolgáltatásunk ökle. T. Országgyűlés! Igazságügyi szervezetünk és igazságszolgáltatásunk akkor tudja feladatait teljesíteni, és akkor tudja nagy céljainkat) igazán támogatni, ha a Szovjetunió fejlődését, igazságügyi szervezetét és igazságszolgáltatását tanulmányozza, és gazdag tapasztalatait népi demokráciánk igazságszolgáltatásának kiépítésében megfelelően felhasználja. A Szovjetunió ezen a téren is mérhetetlen és bőkezű segítséget nyújtott és nyújt népi demokráciánknak. Igazságügyi kormányzatunknak az eljövendő költségvetési évben fokoznia kell szervező, irányító és ellenőrző tevékenységét abból a célból, hogy az igazságszolgáltatást még hatékonyabbá tegye. Küzdenie kell a bürokrácia ellen, fokoznia kell a harcot az államfegyelem megsértőivel és a gazdasági építő munkánkat akadályozó és megkárosító cselekmények elkövetőivel szemben. Igazságszolgáltatásunk legfontosabb szerveinek, a bíróságoknak a feladata, hogy segítsék az állampolgári fegyelem megszilárdítását, tiszteletet szerezzenek mindenkinél a nép által hozott törvények és rendeletek iránt. Munkájukkal pedig segítsék a munkafegyelem megszilárdítását, à szocialista erkölcs kiépítését, a szocialista tulajdon megvédését. Ezekkel a feladatokkal megbirkózva és ezeket, teljesítve tudja igazságszolgáltatásunk harcosan elősegíteni ötéves tervünk végrehajtását és a békefront ránk eső szakaszának megszilárdítását. Ezeknek az elveknek alkalmazásával és következetes keresztülvitelével, megfelelő jogszabályok alkotásával és alkalmazásával, a dolgozó tömegek bevonásával fogja igazságszolgáltatásunk azt a célt elérni, amelyet Lenin így fejezett ki: »A jogszolgáltatás a tömegek példamutatása és haíalma alapján a kizsákmányolás egyik eszközéből a nevelés eszközévé és a szocialista társadalom biztos alapjává fog válni.« Az igazságügyi tárca 1952. évi költségvetését elfogadom. (Taps.) ELNÖK: Mivel a tárcához több hozzászóló nincs és módosító indítványt nem jelentett be senki,' kérdem az Országgyűlést, hogy az igazságügyi tárca költségvetését általánosságban és részleteiben elfogadja-e? (Igen.) Kimondom a határozatot: az országgyűlés az igazságügyi tárca költségvetését általánosságban és részleteiben elfogadta. (Taps.) Napirend szerint következik a közoktatásügyi tárca költségvetésének tárgyalása. Az Országgyűlés tudomására hozom, hogy a tárcához Rusznyák István és Tóth Lajosné képviselők jelentkeztek szólásra. Kerek Gábor előadó képviselőtársunké a szó. KEREK GÁBOR előadó: T. Országgyűlés! Sok szó esett itt az országgyűlésen is a kultusztárca előző évi költségvetései során arról, hogy kulturális fejlődésünk messze mögötte marad politikai, gazdasági fejlődésünknek. A Magyar Dolgozók Pártja gondoskodásának eredményeképpen elmondhatjuk, hogy ez a helyzet ma már lényegesen megváltozott. »A népi demokrácia politikai és gazdasága sikereihez hasonlóan — állapította meg * Rákosi elvtárs a Magyar Dolgozók Pártja II. Kongresszusán — kulturális fejlődésünk is jelentékeny eredményekre tekinthet vissza.« Révai elvtárs pedig ezeket mondotta: »Kulturális és ideológiai területen is megkezdtük a felzárkózást a politikai és gazdasági téren elért nagy eredményeinkhez. A kultúrforradalom is megindult és vannak (komoly eredményeink a pártoktatástól a tudományig, a közneveléstől a művészetig«. Különös ösztönző erővel hatott közoktatásunk fejlődésére a Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetőségének a közoktatási minisztérium munkájával kapcsolatos 1950. évi márciusi határozata. A határozat jelentős csapást mért az ellenségnek közoktatásunk területén megnyilvánult kártevő 'tevékenységére, a burzsoá neveléstudomány képviselőire, azokra, akik a tankönyvkiadás szabotálásával, a tanulók túlterhelésével, iskoláinknak az élettől, a gyakorlattól való el szakításával, a kollégiumok s menzáik területén anarchikus állapotok teremtésével, a bürokrácia tenyésztésével igyekeztek közoktatásunk fejlődését megakadályozni. A határozat megjelenése óta jelentős eredményeket ért el a közoktatásügyi minisztérium az elmélyültebb, a gyakorlattal szorosan összefüggő, annak szolgálatában álló oktatás, nevelés megvalósítása terén. így az egytanerős általános iskolák jelentékeny részét az 1950/51. tanév kezdetére kéttanerőssé fejlesztette, az általános iskola felsőtagozatú tanulóinak 60%-a számára pedig lehetővé tette a szakosított oktatást. Átszervezte egész középiskolai rendszerünket, megszüntette az egységes gimnáziumi rendszert és a szakgimnáziumokat középkádereket képző szakközépiskolákká, technikumokká alakította át, amelyeknek tanterve