Országgyűlési napló, 1949. II. kötet • 1950. május 8. - 1953. március 18.

Ülésnapok - 1949-43

671 Az országgyűlés 43. ülése 1951 kevesebb, mint 3 millió tonnával emeljük szénter­melésünket, tehát olyan mennyiséggel, amely kö­zel egyharmada a Horthy-Magyarország leg­nagyobb évi széntermelésének. Továbbfejlesztjük elektromos energiatelepein­ket. Az Inptai Erőmű, amely néhány nap óta be­lépett az áramszolgáltató hálózatba, a jövő év­ben jelentősen kibővül. Kiszélesítjük kohászati bázisainkat. Továbbfejlesztjük a Sztálin Vasmű­vet, újjáépítjük a Diósgyőri Kohóművet, emeljük egyéb kohóműveink kapacitását is és a meglévő teljesítőképességeket áz eddiginél még jobban ki­használjuk. Ebben nagy segítségünkre lesznek azok a fejlett technikai módszerek, amelyeket a nálunk járt szovjet kohászoktól tanultunk. Fokozzuk a tudományos kutatómunkát, amely­nek célja hazánk természeti kincseinek feltárása és kiaknázása. Ennek eredményeképpen már a jövő évben új olajmezők lépnek működésbe, de a régi olajmezőkön is jelentősen emelkedik az olaj­kutatás, az olajfúrás és az olajbányászat. 1952-ben olyan ipari nyersanyagokat is fo­gunk hazánkban termelni, amelyeket eddig kül­földről voltunk kénytelenek behozni. Üj, hazánk­ban eddig még nem gyártott gépek — közöttük nehézipari gépek — gyártását kezdjük meg. El­kezdjük építeni Magyarország első golyóscsap­ágy-gyárát. Epítőanyagiparunk bázisai is kibő­vülnek. Üj tégla- és cementgyárak kezdik meg működésüket. A termelés növekedésének megfelelően nagy gondot fordítunk arra, hogy továbbfejlesszük köz­lekedésünket, amely már a folyó évben is újabb csúcseredményeket ért el. Közlekedésünk ez évben 207%-kai múlja felül az 1938. évit. Ahogyan dolgozóink életszínvonala emelke­dik, úgy nő igényességük is. A dolgozó joggal követeli meg azt, hogy munkával megszolgált forintjáért jóminőségű árut kapjon. Könnyűipa­runkra tehát az a fontos feladat vár a következő évben, hogy dolgozóink jogos igényeit ne csak a termékek mennyiségével, bő választékával, hanem az árucikkek minőségével is kielégítse. Különösen textil-, bőr-, ruházati és cipőiparunknak kell meg­javítania termeivényeinek minőségét. Ahhoz, hogy ezeket a ' valóban nagyszabású terveket teljesíthessük, ahhoz, hogy a jegyrend­szer megszűntetésének és a mezőgazdasági ter­mékek szabadforgalmának sikerét biztosítsuk, vá­rosi és falusi dolgozóinknak jelentős feladatokat kell megoldaniuk. Melyek ezek a legfontosabb feladatok? Először is biztosítanuinik kell most, a jegyrendszer megszüntetése után dolgozó népünik számára a fokozódó árubőséget. Arubőséget kell teremtenünk élelmiszerben és iparcikkekben egy­aránt. Ehhez két dolog szükséges: egyrészt a be­gyűjtés fokozása, másrészt az ipari tervek végre­hajtása. Parasztságunknak az ideihez hasonló >rnó- , don idejében és kellő gondossággal kell elvégez­nie az időszerű mezőgazdasági munkákat. A téli hónapok alatt fokozott gondot kell fordítani az állattenyésztésre. Erre megfelelő alapot teremt a kedvező takarmányhelyzet. Dolgozó parasztsá­gunk élenjárói, a termelőszövetkezeti tagok mu­tassanak ebben a munkában is követendő példát egész dolgozó parasztságunk számára. évi december hó 17-én, hétfőn. 672 Hasonlóképpen fontos feladata parasztsá­gunknak, hogy maradéktalanul teljesítse állam­polgári kötelességét, a termény- és az állat­beadást. Csakis a terv maradéktalan teljesítése biztosítja a párt és a kormány határozatának további sikerét. Ezt érezze át minden, hazáját, né­pét szerető dolgozó paraszt. Álljanak példaként előttünk azok a dolgozó parasztok, akik népi demokráciánk iránti hálájukat azzal is kifejezték, hogy beadási kötelességüket messzemenően a törvényes előírás fölött teljesítették. A beadási kötelesség teljesítése saját érdeke minden dol­gozó parasztnak. Az állam rendes áron vásárolja meg a mezőgazdasági termékeket, ha pedig a dol­gozó paraszt beadási kötelezettségét teljesítette, minden egyéb termeivényét szabadpiacon értéke­sítheti. A jó forint birtokában megvásárolhatja mindazokat a ruházati és iparcikkeket, amelyeket munkásosztályunk egyre fokozódó bőségben jut­tat el a falura is. Ezen túlmenően azért is első­rendű érdeke dolgozó parasztságunlknaik állam­polgári kötelességének teljesítése, mert maga is közvetlenül élvezi országunk fejlődésének hasz­nát, a mezőgazdaság gépesítését, a villamosítást, a kultúra fejlődését. A begyűjtéssel és az adózás­sal együtt ez is az állampolgári kötelesség telje­sítéséhez tartozik, amelynek teljesítésével paraszt­ságunk hazánk dolgozóinak fokozott jólétét moz­dítja elő. Az 1952. évi költségvetés teljesítésének egyik feltétele az adók pontos befolyása. Az adó az állam bevételeinek igen fontos forrását alkotják. Ennek ellenére vannak olyanok, akik tehernek érzik a hozzájárulást a közös ügyhöz, amely pedig* az ő ügyük is, és igyekeznek kibújni alóla. A dolgozó magyar nép állama bőkezűen gondos­kodott eddig is és fög gondoskodni ezután is a falu népének gazdasági, szociális és kulturális fejlődéséről. Bizonyítéka ennek az előttünk fekvő költségvetés is. De nem adhat olyam kiváltságo­kat egyeseknek, amely mentesítené őket állam­polgári alapvető kötelességük teljesítése alól. Az öntudatos, hazájukat szerető, országunk felvirá­goztatását szívükön viselő dolgozó parasztok ves­sék ki maguk közül a hanyagokat, a kötelesség­mulasztókat, a közösséggel szemben közönyösöket és legyenek rajta, hogy a íalu .dolgozói a város dolgozóival vállvetve vigyék előre az ötéves terv sikeres teljesítésének ügyét. Az állami fegyelem megszilárdítása érdekében megyei, járási és községi tanácsainknak fel kell számoílniok a ^munkájúikban még igen gyakran megmutatkozó lazaságot, a kötelességmulasztók­kal szembeni liberalizmust. A nép által választott tanácsoknak az a feladata, hogy éberen őrködje­nek állami törvényeink betartásán, az állami fegyelem megszilárdításán. A tanácstagok érez­zék* át, hogy soha olyan felelősség nem hárult még rájuk az egész népgazdaság fejlődése szem­pontjából, mint éppen most, a jegyrendszer meg­szüntetése után, a begyűjtési tervek és az adó­fizetés maradéktalan teljesítésében. Az ipar terén az a feladatunk, hogy végre­hajtsuk az 1952. évi tervkövetelményeket. A ter­vet azonban nemcsak egészében kell teljesíteni, hanem minden részletében is; minden részletében a cikkek választéka szerint, minősége szerint, elő-

Next

/
Oldalképek
Tartalom