Országgyűlési napló, 1949. II. kötet • 1950. május 8. - 1953. március 18.
Ülésnapok - 1949-43
663 Az országgyűlés 43. ütése 1957, évi december hó 17-én, hétfőn. 664 töltenek be a mezőgazdaság szocialista átalakításánál. Kiadásaik teljesítéséhez szükséges eszközöket — szigorú normák és bankellenőrzés mellett — a költségvetésből kapják, ugyancsak a költségvetésbe fizetik be bevételeiket. Az 1952. évi költségvetés bevételei a kiadásokat-285.5 millió forinttal haladják meg, tehát költségvetésünk nemcsak kiegyensúlyozott, hanem jelentős felesleget is tartalmaz. A Szovjetunió és a népi demokráciák országain kívül kevés olyan ország van, melynek költségvetése felesleget mutat. Ellenkezőleg, a legnagyobb imperialista hatalmaknál és a kapitalista országok többségénél súlyos deficit jelentkezik a költségvetésben, súlyos pénzügyi válság nyomja rá bélyegét gazdaságukra. . . . t Ezekben az országokban esztelen fegyverkezés folyik, az új támadó háború előkészületei duzzasztja k hatalmasra költségvetési kiadásaikat, melyeket képtelenek bevételeikből fedezni. Hiába _ szorítják meg az amúgy is minimális kulturális kiadásokat, hiába teszik a dolgozók széles tömegeire nehezedő adóterhekkel egyre elviselhetetlenebbé a munkások és parasztok életét, a fegyverkezési hajsza felborítja költségvetésük egyensúlyát. Az egyre emelkedő deficitet az államadósságok növelésével kísérlik meg elpalástolni, de ezzel csak az inflációt fokozzák, aláássák pénzük értékét és miközben a monopoltőkések milliárdokat vágnak zsebre, al legigazságtalanabb adó: az infláció még mélyebb nyomorba dönti a dolgozókai A mi költségvetésünk a békés építőmunka szolgálatában áll. Költségvetésünkben a kiadások döntő része produktív célokat szolgál, erősíti iparúinkat, mezőgazdaságunkat, egész népgazdaságunkat. A kiadások minden forintja .népünk felemelkedését, anyagi és kulturális viszonyaiinaik állandó fejlődését szolgálja. Dolgozó népünk tudja ezt, ezért dolgozik áldozatkészen, öntudatosan ötéves tervünk megvalósításán. Költségvetésünk realitását alátámasztja; a Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetőségének és Népköztársaságunk minisztertanácsának december 1-i nagyhorderejű határozata, amely ia jegyrendszer megszüntetésével, a forgalmi korlátozások feloldásával, az ár- és bérviszonyoknak új alapon történt rendezésével hatalmas lendületet ad a termelés további erőteljes emelkedésének. Saját növekvő erőnk mellett -bizton számíthatunk továbbra is a nagy Szovjetunió és ai népi demokráciák baráti támogatására, arra az újtípusú kölcsönös segítségre, amely elsősorbamkés döntően a Szovjetunió részéről eddig is nagyfontosságú tényezője volt elért ha talmas eredményeinknek. A költségvetés az 1952. év, állami pénzügyi terve. Maradéktalan megvalósításával nagyot lépünk előre a szocializmus alapjainak lerakásában; ötéves tervünk megvalósításaiban- es hozzájárulunk a békefrant magyar szakaszának további erősítéséhez. Tervünk végrehajtása a dolgozó milliók munkájának eredménye. Nem . kétséges, hogy dolgozó népünk végrehajtja az 1952. évi tervet, valóra váltja a költségvetésben meghatározott feladatokat, újabb sikereket ér el azon a diadalmas úton, amelyen biztos kézzel vezeti (harcokban megedizett nagy pártunk, a Magyar Dolgozók Pártja és. népünk szeretett vezére, Rákosi elvtárs. (Hosszantartó nagy taps.) T. Országgyűlés! Az országgyűlés gazdasági és pénzügyi bizottsága az 1952. évi költségvetést letárgyalta és jóváhagyta. Kérem az Országgyűlést, hogy az 1952. évi költségvetést fogadja el. (Lelkes taps.) ELNÖK: Szólásra következik? CZÉH JÓZSEF jegyző: Kristóf István. KRISTÓF ISTVÁN: T. Országgyűlés! A Magyar Népköztársaságnak az országgyűlés elé terjesztett 1952. évi állami költségvetése egy szocializmust építő ország költségvetése. Amikor erről a költségvetésről döntünk, megvizsgáljuk, hogyan gazdálkodtunk a folyó és befejezéshez közeledő évben népünk vagyonával, hogyan hajtottuk végre dolgozó népünk érdekében az 1951. évf költségvetésről szóló törvényt. Egyben döntünk a szocialista építés jövő évi méretei és üteme, államunk további erősítése, dolgozó népünk további felemelkedése felőL Ez a költségvetés hároméves tervünk és ötéves tervünk első két évének jelentős eredményeire támaszkodik. A költségvetés visszatükrözi azokat az eredményeket is, amelyeket dolgozó népünk a felemeli: ötéves terv előirányzatának teljesítésével, a Magyar Dolgozók Pártja II. Kongresszusa határozatának és az országgyűlés által elfogadott törvénynek végrehajtásávail ért el. Munkásosztályunk áldozatkész munkájának köszönhető, hogy ipari termelésünk az 1951. év tizenegy hónapja alatt, összehasonlítva az 1950. év hasonló időszakával, 29.2%-kai emelkedett. Ezt- az óriási eredményt úgy érthetjük meg igazán:, ha arra gondolunk, hogy a magyar ipar a Horthy-rendszer fennállásának 25 esztendeje alatt megközelítőleg sem fejlődött ennyit. Ezt az eredményt nemcsak a munkásosztály létszámának növekedésével, új gyárak, új gépek, berendezések .beállításával értük el> hanem jelentős mértékben azzal is, hogy a munka termelékenysége hazánkban egy év alatt 14% -kai emelkedett. Ez a szám bizonyítja a munkásosztály öntudatának növekedését, a szocialistái munka» verseny-rnozgalom szélesedését és fejlődését.A szocialista iparosodás törvényei szerint egész gyáriparunkon belül a .leggyorsabb ütemiben a nehézipar fejlődött, amelynek termelése 37.6%-kal,, à munka termelékenysége 17.7 % -kai emelkedett. A nehézipar fejlődése egyben feltétele a könnyűipar fejlődésének, aj mezőgazdaság gépesítésének és szocialista átszervezésének, a közlekedés korszerűsítésének is. Döntő feltétele továbbá gazdasági és kulturális felemelkedésünknek, népi államunk és nemzeti függetlenségünk biztosításának. A folyó év tizenegy hónapjában 15.1%-kai több szenet, 48%'-kal több esztergapadot, 89.6%kal több tehergépkocsit gyártottunk, mint az előző év. hasonló időszakában. Ugyanakkor jelentős mértékben növekedett a dolgozó nép életszínvonalának emelkedését biztosító cikkek termelése: 20.2%'-kai több lisztet, 29.5%-kai több bőrcipot, 35.4%-kai több cigarettát gyártottunk. Dolgozó parasztságunk szorgalmas munkájának .eredményeképpen, amelyet a kedvező időjárás és a jobb talajművelés is elősegített, az idén jó