Országgyűlési napló, 1949. II. kötet • 1950. május 8. - 1953. március 18.

Ülésnapok - 1949-42

645 Az országgyűlés 42. ütése 1951, meg: a jó munka meghozta és ezután is meg íogja hozni méltó gyümölcsét A munkásosztály és általában a bérből, fize­tésből élők tapasztalják, hogy a kormány és a párt határozata védi a dolgozók érdekeit, bizto­sítja, hogy becsületes munkával megszolgált jö­vedelmüket ne dézsmálhassák meg azok, akik spekulációra, felvásárlásra alapozzák számításai­kat. Ugyanakkor őszinte örömet keltett a határo­zat a dolgozó parasztság körében is, minthogy lebontotta a mezőgazdasági termékek forgalmá­nak korlátait. De nem is annyira közvetlen, máris érzékel­hető javulással kell itt számot vetnünk, mint in­kább azokkal a távlatokkal, amelyek előttünk ál­lanak. Ez* a határozat fokozza a népi demokrá­ciába vetett bizalmat és a jövőnket illető jó re­ményeket. Ilyen módon új forrásává válik a munka iránt tanúsított lelkesedésnek, ösztönzően hat a termelésre mind a gyárakban, mind a földeken. Ez még erősebbé, még gazdagabbá teszi államunkat. T. Országgyűlés! Népgazdasági tervünk tel­jesítésének eredményeképpen ismét emelkedett né­pünk életszínvonala és gyarapodtak kulturális ér­tékeink. Ez nem véletlen jelenség, hanem politi­kánk törvényszerű következménye. Az imperialista és gyarmati országokban egyre fokozódik a ki­zsákmányolás, és ezzel kapcsolatban egyre foko­zódik a tömegek elszegényedése is.. Ott ez a tör* vény, ez nem lehet másként, mert a kapitalizmus és a nyomor édes testvérek. A mi hazánkban sza­kadatlanul tágulnak a jólét határai, nálunk ez a törvény, s ez nem lehet másként, minthogy a népi demokrácia rendszere édes testvére a jólét növekedésének. Társadalmunk fogyasztásának szélesedését mindenekelőtt azok a számadatok jel­lemzik, amelyek kereskedelmi. forgalmunk meg­növekedéséről szólnak. Ezek arról tanúskodnak, hogy állami és szövetkezeti kiskereskedelmünk forgalma egy esztendő alatt 51%-kai emelkedett. Ebben az évben több mint 100.000 kerékpárt és 45.000 rádiókészüléket adtak el áruházaink. Nagyobb követelmények jelentkeztek a táplálko­zás és a ruházkodás terén, amiről nem csupán a sok egészséges arc, a sok kövér és egészségesen fejlődött gyermek szolgáltat eleven tanúbizonysá­got, hanem a statisztika is, amely szerint a la­kosság az idén 10%-kai több élelmicikket és 22%­ka.1 több ruházati árut vásárolt, mint tavaly. Ál­lami vendéglátóiparunkat kétszeresére kellett bő­vítenünk, de kiterjesztettük az üzemi étkeztetés rendszerét is, amelyben ma már több mint egy­millió dolgozó vesz részt. Ezt a képet csak kiegészíti az, haj megvizs­gáljuk az életszínvonallal szoros kapcsolatban álló könnyűipari és élelmezési minisztérium kö­rébe tartozó élelmezési ipar 1951. évi termelés! adatait. Ezek szerint az év első tíz hónapjában 27.5%-kai több könnyűipari terméket állítottunk elő, mint a múlt esztendőben, túlteljesítve tervün­ket. Ehhez olyan jelentős új üzemek is hozzá­segítettek bennünket, mint aminő' a zalaegerszegi ruhagyár, a budapesti fiarisnyagyár. Épül már a« 50.000 orsós kaposvári fonoda, amelyet a legmo­dernebb szovjet gépekkel fogunk felszerelni. Az­élelmezési ipar a hús- és a tejipar kivételével ál­talánosságban teljesítette tervét, s minden bizony­nyal különösen kiemelkedő eredményeket mutat évi december 15-én, szombaton. 646 I majd fel a cukortermelésben. Ëz a hír bizonyára elégedettséget fog kiváltani gyermekeink körében, a háziasszonyaink között viszont a tartósított, mélyhűtött készételek örvendenek közkedveltség­j nek, mert megkönnyítik munkájukat. Életszínvonalunk mutatói közé kell sorolnunk azokat a számokat is, amelyek a társadalombizto­sítás, a nyugellátás és az egészségvédelem to­vábbi fejlesztéséről adnak hírt. Ma már a falusi i népesség nagy tömegei élvezik a társadalombiz­tosítás jótéteményeit. Ez olyan rétegeket érintett, j amelyeknek a Horthy-rendszer annakidején e tê­I ren semmiféle védelmet nem nyújtott, amelyeknek I számára valamikor a.baleset vagy a betegség ki­i védhetetlen elemi csapást jelentett. Ezeknek a I köre most olyan mértékben bővült ki, amilyen i ütemben termelőszövetkezeti mozgalmunk előre­I halad. A nyugellátás terén is megvalósítottuk a j díjazás szocialista elvét, hiszen a nyugdíj összege ma már a munkabérrel arányos. Ez azt jelenti, hogy aki jobban dolgozik, az nemcsak magasabb munkabért, hanem magasabb nyugdíjat is kap. A rendezésnek ez a módja nagy megelégedést vál­tott ki, s hozzátehetem, hogy az erre vonatkozó rendelet egyike népi demokráciánk legszebb jog­alkotásainak. Az egészségügy terén is lépést tettünk előre. Megszerveztük az állami közegészségügyi fel­ügyeletet. A legszélesebbkörű tevékenységet a gyógyító-megelőző ellátás, területén folytatták egészségügyi szerveink, abból a meggondolásból indulva ki, hogy az az orvos működik jól, aki i biztosítja az egészséget és ezzel feleslegessé teszi í magát a gyógyítást. Növelték a kórházi és klini­| kai ágyak számát, kibővítették a járási egészség­j védelmi szolgálatot és 36%-kai emelték fel a böl­i csődék befogadó képességét. A megyei vezető kórházak nagy szerepet kaptak az egészségvédelem előmozdításában. Mindez azt bizonyítja, hogy népi demokráciánk | hatásosan gondoskodik dolgozó népünk munka­| képességének és egészségének védelméről, és a ; gyakorlatban sikeresen valósítja meg azt az elvet, | hogy »a legfőbb érték az ember«. Hasonlóképpen értékelhetjük azt a fejlődést is, amelyet a közműveltség terén elértünk. Ez azt bizonyítja, hogy "hazánkban szélesen bontakozik ki az a kultúrforradalom, amely nélkül a szocia­lizmus felépítése el nem képzelhető. Az elmúlt esztendőben újabb százezreket ré­! szesítettünk * a kultúra áldásaiban. Ennek érzé­keltetésére legyen szabad megemlítenem, hogy az idén 634 falusi és 49 üzemi kultúrotthont létesí­tettünk, 1013 falusi könyvtárt állítottunk fel, ezeket 341.800 új könyvvel láttuk el. Színházaink nemcsak témaválasztásukkal, hanem szervezetük­kel is közelebb kerültek a tömegekhez. Filrngyár­i tásunk alkotásai belföldön és külföldön egyaránt ! elismerést váltanak ki. A zene és a dal kultúrá­! ját új intézmények ápolják. Nagy sikert aratott I II. Képzőművészeti Kiállításunk. Az áprilisban j megrendezett írókongresszus nagy mértékben elö­! segítette az irodalom elvi kérdéseinek tisztázását. ' Ugyanakkor az év folyamán végrehajtott 25%-os ! könyvárcsökkentés az. írói alkotások még széle­I sebbkörű elterjedését mozdította elő. ! \ Soha még nem tapasztalt érdeklődés nyilvá­i nul meg népi demokráciánk sajtótermékei és

Next

/
Oldalképek
Tartalom