Országgyűlési napló, 1949. II. kötet • 1950. május 8. - 1953. március 18.

Ülésnapok - 1949-27

27 Az országgyűlés 27. ülése 1950. évi május hó 10-én, szerdán. 28 szervezet felváltásával a szocializmust építő állam szervezetének megfelelő" új állami berendezést építünk fel. Államhatalmunk legfelsőbb szervei, az Országgyűlés, a Népköztársaság Elnöki Tanácsa az Alkotmány nyomán m'ár ilyen értelemben szerveződtek újjá. Államigazgatásunk legfelsőbb szervei, a minisztertanács, a minisztériumok, a központi főhatóságok, elsősorban a Népgazdasági Tanács, a Tervhivatal, az Állami Elenőrzési Központ már a szocializmust építő állam szervezetei és a szocializmust építő állam sajátosságait tükrözik vissza. A soron következő feladat, amelyet most oldunk meg, és amelyet az előttünk álló többi feladatok kényszerítően követelnek megvalósítani, az idejétmúlt és a burzsoá hazugságokat kifejező önkormányzati rendszer helyébe felépíteni az államszervezet magasabbrendű formáját lerakni a tanácsrendszer alapjait. Ezzel kapcsolatban néhány szót kell szólnom ezekről az úgynevezett önkormányzatokról, amelyek a burzsoázia államaiban vannak; elsősorban arról, hogy nálunk Magyarországon is mi volt ezeknek valóságos tartalma. Kétségtelen, hogy volt olyan időszak, amikor az önkormányzatok bizonyos mértékig gátat jelentettek a központi hatalom önkényével szemben. Az önkormányzatoknak ez az ellenállása azonban a haladás irányát nézve a különböző történelmi időszakokban különböző előjelű. így például a nemesi vármegye nálunk a nemesek privilégiumait védte, a városi önkormányzat pedig a burzsoázia érdekeit. Egy azonban bizonyos: a magyar Önkormányzatok mindig csak a kizsákmányolók egy érdekcsoportjának voltak hatalmi bázisai, és mindig a dolgozó néppel szemben. Amikor pedig a burzsoázia Magyarországon döntő részt kapott a hatalomból, akkor már tudatosan elsorvasztani iparkodott még ezeket a torz burzsoá látszat-önkormányzatokat is,' és jogaikat úgy megnyirbálta, hogy az önkormányzat hatáskörében lényegében semmi sem maradt meg azokból a funkciókból, amelyek önkormányzatot jelenthetnek. A tisztviselők úgynevezett választása úgy zajlott le, hogy csak azokra a jelöltekre lehetett szavazni, akiket a kormány megbízottja, a főispán vagy a főszolgabíró kijelölt. Még az országgyűlés naplói is tele vannak olyan közigazgatási atrocitásokról szóló interpellációkkal, amelyek azt panaszolják, — persze minden eredmény nélkül — hogy a főszolgabíró nemcsak nem engedte jelölni azokat, akiket nem ő választott ki, hanem megbotoztatta a falu lakóit, ha emiatt szót emeltek. N A Horthy-korszak burzsoá önkormányzatai üres buborékok voltak, amelyeknek minden gazda-. sági és politikai alapja hiányzott. Az államhatalom központi tisztviselői a községeket, a városokat és a megyét járószalagjukon vezették, elsősorban azzal, hogy gazdálkodásuk a kormányzat kénye-kedvétől függött. Ami pedig a tényleges hatalom gyakorlását, a törvények és rendeletek végrehajtását illeti, ezekhez a helyi önkormányzatnak semmi köze nem volt. Ezek nem is kerültek a helyi önkormányzat elé. Ezt a feladatot a bürokratizmus centralisztikus rendszerének megfelelően felülről kinevezett, a néppel tudatosan szembeállított állami tisztviselők végezték. Amit Lenin elvtárs a burzsoá álamokról általában mondott, az & mi viszonyainkra is pontosan ráillett. A burzsoá államokban a reakciós központi hatalom és az aránylag demokratikus helyi intézmények együtt való létezése — tanítja Lenin elvtárs — egyedül és kizárólag annak tudható be, hogy ezek a helyi intézmények a burzsoá állam számára ártalmatlan kérdésekkel, mosdók forrasztásával, vízellátással, villamosvasutakkal és ezekhez hasonló .dolgokkal foglalkoznak, amelyek nem képesek arra, hogy megdöntsék annak alapját, amit fennálló társadalmi rendnek neveznek. A burzsoá államhatalom a választójog szégyenletes korlátozásával, a leggazdagabbaknak, a viriliseknek biztosított többséggel, a hivatalból kinevezett tagok rendszerével óvatosan még arról is gondoskodott persze, hogy még ezekbe a csorbult tekintélyű helyi testületekbe se kerüljön be senki olyan, aki a dolgozó néphez tartozik, aki annak érdekeit képviseli. A községi képviselőtestület a falu gazdagjainak, a kulákoknak volt kupaktanácsa. A megyékben a dzsentrik, a városokban a gyárosok jelentették az önkormányzatot és mellettük legfeljebb még a papoknak volt szavuk. A dzsentri földesurak, a tőke, és a klerikalizmus mindig megtalálták az egység alapját, valahányszor a dolgozó nép bőrére lehetett üzletet kötni. Horthy-Magyarországnak ez az úgynevezett önkormányzata, végső fokon tehát jól összefért azzal a bürokratikus központi hatalommal, amelynek rendszerében a dolgozókkal szemben a bürokratikus útvesztőkön túl mindennapos volt a közvetlen erőszak, a rendőri beavatkozás, a csendőrszurony. Erre az úgynevezett önkormányzati rendszerre is áll tehát az, amit Sztálin elvtárs a burzsoá államgépezet jellegzetességeként általában megállapított, hogy a tömegek felett áll, hogy ennek következtében áthatolhatatlan fal választja el a lakosságtól és egész szellemében idegen a néptömegek számára. A Magyar Népköztársaság államhatalmának és feladatainak a tőkés, államokkal szemben gyökeresen megváltozott jellegét- Alkotmányunk 3. §-a a következőkben fogalmazza meg: A Magyar Népköztársaság állama védi a magyar dolgozó nép szabadságát és hatalmát, az ország függetlenségét, harcol az ember ember által való kizsákmányolásának minden formája ellen, szervezi a társadalom erőit -a szocializmus építésére. A Magyar Népköztársaságban megvalósul a munkásság és a dolgozó parasztság szoros szövetsége a munkásosztály vezetésével. Ezeket a feladatokat csak olyan állam képes megoldani, amely országos méretekben, közvetlenül, a mindennapos munkában is a dolgozók legszélesebb tömegére épül, az elnyomás és a kizsákmányolás alól felszabadított dolgozó tömegeket mozgósítja az állam feladatainak ellátására. Ahogy termelésünk döntő kérdései, a munkaversenyek, a Sztahánov-mozgalom, a mezőgazdasági termelőszövetkezetek hálózatának erősítése és egybehangolásukkal az Ötéves népgazdasági terv eredményes végrehajtása nem vihető sikerre a munkások, dolgozó parasztok és az értelmiség legjobbjainak tevékeny közreműködése nélkül, éppúgy az állami élet minden területén is biztosítanunk