Országgyűlési napló, 1947. V. kötet • 1948. december 14. - 1949. április 12.

Ülésnapok - 1947-105

859. Az országgyűlés 105. ülése 1.949. Hó tonnakilométer lesz, míg- a rendelkezésre álló vonóerő 17.585 lóerőre emelkedik. Duna-tengeri hajózásunkat 1949-ben az újjáépített »Budapest« bekapcsolása után már 4 r hágóval bonyolítjuk le, 23.000 tonna <?aállí­tá&axta és 39 millió tonnakilométer teljesít­ményre számítunk. Személy ha józásfunk telje­sítménye a multévi 46 millióról kereken 56 millió utaskilométerre fog emelkedni. Az eddliig előadottak a 152,487.200 forint kiadási előirányzat indokolására szolgálnak. Az ezen felül mutatkozó 10,048.100 forint pedig a minisztérium személyi és dologi kiadásai; ­nak fedezésére Volgái. Bevételi oldalon a minisztérium előirány­zata a kiadásukkal szemben 58,109.000 fortnt bevételi előirányzatot mutat, amelynek leg­j eleintői-ebb r Itéteíét az állami kezelésbe átvett törvényhatóisági közutaJk* fenntartásához a tör­vényhatóságok által fizetendő 24,677.700 forint hozzájárulás, valaaniíiít a fuvarozási vállalatok által beszedett különdíjaikból származó 13 mil­lió forint képeizli. Az Állami Mélyépítéstudo­mányi és Tervező Intézet 7,600.000 forinttal járul hozzá a Itárcabevételek növeléséhez, ami tervezési díjaikból adódik. Az előadottakból, megállapítható, hogy a minisztérium költségvetése összeállításának legfőbb irányelve a közlekedési politikának a szocialista gazdálkodás irányában való to­vábbfejlesztése volt. Ez a célkitűzés világo­san kifejezésre jut töíbbek között a 6-900/1948­számú 'kormányrendieletbeu, amely felszámolta a feudális világ útügyi közigazgalta£|i rendsze-­rét és elrendelte ja, megyei és városi törvény­hatósági közutaiknak öt év alatt állami keze­lésbe vétólét. A rendelet végrehajtása során a folyó évben 4130 kilométer törvényhatósági közút, továbbá 137 kilométer városig és» köz­ségi! vámos közút kerül állami kezelésbe. Kifejezésre jut továbbá laz említett r cél­kitűzési a gazdasági kisvasutak újjáépítésében, fejlesztéséhen és új vonalainak kiépítésében is,. Ezek az in;tézkedé;ek, az újgazdák és a fa­lusi dolgozó nép érdekeit szolgálják. • T. OrEKággyűlés! A közlekedésügyi tárca központjainak előirányzatát az előbíbiiekbeu .méltattam. Most pedig rátérek a tárca egyik niagy üzennének, a postának 1949. évi előirány­zatára. Az előirányzat hevétéli része 444 millió forint bevételllel cizániol, amivel szemben 413,731.000 forint küadás szerepeli A beszolgál­tatandó felesleg tehát 30,269-000 forint. A posta teljesítményének emelkedése ezeken a számo­kon keresztül is érzékelhető, mert az 1947/48. év tényleges, eredményeinél a bevételek 17,732.000 forinttal, a kiadásoknál pedig 16,413.000 forinttal magasabbak. A 'teljeisátmény emelkedésének ^ízámok tük­rében való bemutatására csupán példaképpen emllítem meg, hogy az 1937/38. évi teljesít­ményt véve alíapuíi, a levélpostai forgalom havi 40 millió darabos átlaggal elérte az 1937-es színvonalat, a csomagforgaloaii havi 900.000 dairabos átlaggal havi^ 100.000 darabbal meghaladta az 1937-es havi átlagot, a posta utalványforgalom az 1937. évi átlagos havi 700.000 darabbal szemben 900-000 daranra emel­kedett. Ugyancsak emelkedett a táviratforga­lom is, amennyiben az 1937. évi 240.000 darab­bal szemben 1948-ban havi 300-000 darab táv­liiraitot kézbesített a posta. A bevételi előirányzattal kapcsolatban ér­demes megemlíteni, hogy az előirányzott be évi január hó 27-én, csütörtökön. 860 vételből 190,400-000 forint i» (tulajdonképpen, postai bevétel, míg 253,200-000 forint múnt táv­író-, távbeszélő- és rádiódájbevétel jelentkez k. A posta a dolgozók életszínvonalainak eme­lését azáltal is szolgálni kívánta, hogy nép­sznperrádiókészülékek gyártását és forga­lombahozatalát kezdeményezte. Ez azt ered­ményezte, hogy a rádióelőfizetők száma négystaázhatvanháromezer főre emelkedett, ami 12.5 százalékkal nagyobb, mint 1937—38-ban volt. Bár a távbeszéliőberendezéseket rend­kívül súlyos' károk .érték és, azok helyreállí­tása még nem értei öl a békebeli színvonalat mégis egyes viszonylatokban meglevő beren­dezkedéseinkkel az, említett legutolsó béke­évekénél nagyobb forgalmat foonyolíottunk le. így például a kezc'ieményezett távolsági be­szélgetések száma 27.5 százalékkal volt na­gyobb, mint az 1937—38~as évben. A nagyobb' teljesítményt a> posta lényegé­ben változatlan létszámú személyzettel kívánja elérni. Az előző évi állapottal szemben a költ­ségvetésben szereplő* állandó alkalmazottak létszáma, 26.117, ugyan némi emelkedést mu­tat, ez azonban túkiyomórészben az állami létszámba átvett postamesteri személyzettel magyariázható és viszonylag nagyon csekély rész, 468 fő az, ami visszavételekből ós hadi­fogságból való visszatérésekből származó tényleges szaporulat­Abból a célból, hogy a nagyobb teljesít­mény változatlan személyzeti létszám mellett elérhető legyen és emellett a posta önköltség­csökkentési terve is elösegíttessék, számos in­tézkedést tettek. Mindenekelőtt a felsővezetést szervezték át az elmúlt évben. A régebben fennálló 14 igazgatóság helyett most már csak 6 igazgatóság végzi a közlekedésügyi minisz­térium IV. postafőosztálya vezetése mellett a , középfokú irányítást. Folyamatban van a ; postai szervek anyagi ellátását és a javító­műhelyi teendőket végző szervek átszervezése. Már ezek az intézkedések is végső céljuk- : ban az önköltségek leszámítását segítik elő. j Az üzemanyag-, a, papír­, a nyomtatvány- ; fogyasztás, a fűtés, világítás és áramfogyas'z- í tás terén való takarékoskodásra azonban még külön részlettervek is készülnek és ezeknek ; végrehajtásába a posta, dolgozóiinak összes'sé- j gét bekapcsolják. Növelik a munka termelé­kenységét is. Az 1949. költségvetési évben be fogják vezetni ;a postaalkalmazottak telj es ít­ményeiniek időegységekkel való pontos és rendszeres mérését, ami a * helyes munkaerő­gazdálkodás, a helyes bérezés, de a termelé­keny mnnkáltatás legfontosaibb alapját is fogja alkotni. T. Országgyűlés! Kátérek a közlekedési tárca legnagyobb üzeme előirányzatának is­mertetésére. Az Államvasutak kiadási elő­irányzata 1.784,133.000 forintot' bevételi e-ő irányzata pedig 1.827,754-000 forinitlot mutait A felesleg 43,621.000 forint. A múlt évi tényleges erecYményeket a;. kiadások 522 millió forinttal, a bevételek pedig 483 millió forinttal haladják meg az előirányzat szerint. E számok mögött természetesen meg 'kell látnunk, hogy az Államvasutakra az 1949. évi fokozottabb szál­lítási feladatok ellátása hárul. A kiadásokból személyi kiadásokra : 078,166.000, szolgájllati kiadásokra 70,479.000, működési kiadás'okra 50,727.000, üzemi kiadá" sokra 713,236-000, szociális célokra 11,700000, el-

Next

/
Oldalképek
Tartalom