Országgyűlési napló, 1947. IV. kötet • 1948. március 15. - 1948. december 10.

Ülésnapok - 1947-64

159 Ás országgyűlés 64. ülése 1948, meretlen; kizsákmányolásából szükséghelyzetének kihasznál ásábóL (REISINGEü, Ferenc (szd): Fából vaskarika!) Az Istennek nem az az akarata, hogy száz vagy kétszáz család éljen jól, hanem azt akarja, hogy -ninden család megszerezhesse az. emberhez mélKö életfeltételeket (MALASITS Géza (sod): Az Úristen gyengém érvényesíti elbbefli akaratát.) A felvilágosodás tudósai, Hobbes, Montesquieu és mások is magukévá tették nzt az őskeresztény felfogást a magántulajdonról és kifejtették, bogy csak: az a, magáuíulajd.>.i iogos> amelyet ,

a törvény a közösség érdekében! engedélyez. <(ANDICS Erzsébet (kp): Ki csinálja a törvényt!) Most, háta Istennek mi í csináljuk, azelőtt mások csinálták. Ebből a keresztény felfogásból született az egyházak egy másik téteílb 'is* amely halálos bűnnek nyilvánította a más kárán, félrevezetésén, kizsákmányolásán való nyerészkedés

1-, a spekulációval, kiamatszedésisel való tulajdonszerzést. A pénz nem szülhet pénzt, ez volt a skolasztikus filozófia álláspontja. Sajnos, ezeken az őskeresztény tanokon a korai és későbbi kapitalizmus túltette magátNemcsak Marx ismerte fel a tőkés termelési rendszer bűnéit, elsősorban azt, hogy a tőiké azzal szerzi meg a nyereséget hogy a munkás munkaszolgáltatásának nem a teljes ellenérté, két fizeti ki, hanem a munkás bérén nyert többletértékké

1

! gyarapodik és tesz szert újabb nyereségekre, amelyekkel azután újabb ós nagyobb munkástömegetket tud kizsákmányolni, — de a haladó keresztény gondolkodók és szociológusok, így Prohászka Ottokár püspök is. aki így vélekedett a kapitalizmusról (olvassa): »Valamint a bacillus közrossz, még ha nelm is az én tüdőm forog kockán, úgy a proletárosztályok nyomora és kizsákmányolása a tőke részéről közszégyen, amely előbb-utóbb a társadalom testén bosszulja meg magát-« Amit Marx és Prohászka előre megjósolt, az bekövetkezett. (Mozgás és zaj a szociáldemokrata- és a kommwmstapárton. — MALASITS Géza (szd): Nem illik őket egy mondatban említeni!— Egy hang a magyar demokratapárton: Az a kérdés, mondta-e Prohászka!) Európa számos országában éppen, úgy megkezdték a kapitalizmus felszámolását, mint ahogyan az 1789-es nagy francia forradalom véget vetett a feudalizmusnak. (15-30) Ezen a folyamaton nem változtathat az sem, hogy voltak keVés számban úgynevezett jó kapitalisták, szociális érzésű, kiváló szakértelemmel, üzleti érzékkel, kezdeményező bátorsággal rendelkező kapitalisták. (Egy hang a komunistapárt oldaláról: Ilyen nem volt!! Ilyet nem ismerünk!) Ezek a kedvesek azonban éppen úgy nem tudták feltartóztatni a fejlődés menetét, mint azok a földbirtokosok, akik — szintén kevesen — képzett gazdák voltaik. Ma sokam a nem kapitalisták közül is — szinte azt mondhatnám — megrendüli lélekkel nézik a magyar kapitalizmus összeomlását, elfelejtve azt, hogy ennek, a kapitalizmusnak tipikus képviselői menyire nem voltak szentimentálisak akkor, amikor a kis- és középipar beolvasztására, vetették ki a hálójukat, amikor ők ütötték ezt a kisipart, ők sajátották ki a kisipart, a középipiart, amikor a parasztok tízezreit árverezték el a bankok uzsorakamatai fejében, és amikor sztrájkok idején kiéheztették, kilakoltatták az éhbéretu tartott reménytelen sorsú mun^ássáiffot (Egy hang a paraszpárt oldalán: évi április hó 28-án, szerdán. 16Ö Szegény kapitalisták!) Szegény proletárok! Mi nem tagadjuk meg az együttérzést — ennek ellenére is megmondom igen t. képviselőtársaim — azokkal a kapitalistákkal, alkik nem akarták megkárosítani a közösséget, akik tőkéjűiket nem vonták ki, de az utolsó fillérig beruházták vállalataikba, akik szociális érzéssel gondoskodtak munkásaikról és alkalmazottaikról. Sajnos, kevesen voltak. A (kártérítés elsősorban ezekkel szemben helyénvaló és velük szemben nem tanúsítható kicsinyes magatartás (REISINGER Ferenc (szd): Viszünk egy szál virágot a sírjukra!) sem a Gazdasági Főtanács., sem a kártérítést megállapítani hivatott szakminiszter részéről. A kapializmus általános irányú fejlődésétől azonban bizonyos mértékig különbözik a magyar kapitalizmus háború utáni fejlődése. Sok gyárat nem a tulajdonos építtetett fel a romokból (Egy hang a kommunisapárt oldaláról: Egyet sem!), — voltak kisiparosok is. akik építtettek — hanem a békebelinél alacsonyabb bérért dolgozó munkásság az állam pénzéből. Sok esetben a kapitalista kapta a pénzt, a munkás szolgáltatta a munkát és az állam pénzén szerzett nyereséget a kapitalista tulajdonos vágta zsebre Rövid idő alatt keletkeztek az újgazdagok és új vagyonok. Ezeknek az újgazdagoknak a háború befejezése után úgyszólván semmijük nem volt Ezek az új vagyonok nemi nevezhetők munka útján létrejött magántulajdonnak, mert részben az állam pénzéből, vagyis a munkásság, a parasztság, az értelmiség többletmunkájából, részben spekulációkból. (REISINGER Ferenc (szd): Síbolás'ból!) — úgy van, síiből ásókból — a konjunktúra kihasználásából keletkeztek. Eze'knek az újgazdagoknak a sorsát annál kevésbbé sajnáljuki, merít gyakran ügyes politikai helyezkedéssel, pártösszekötitétéseikkel szereztek maguknak busás anyagi előnyöket. Ezek: az urak, alkik sietve pártigazolványt váltottak ki. anélkül azonban, hogy a párt meggyőződését is magukévá tették volna, egyszerire játszották a balga szűz és az okos szűz szerepét. A balga szűzét azért, mert azt hitték, hogy ha belépnek a kommunista- vagy a szocialistapártba, ezáltal egyidőben lehetnek kommunisták! vagy szociáldemokraták és kapitalisták is. Profitéhségükben nem gondoltak arra. hogy a magyar demokrácia nem tűrhet meg ilyen laanfibikus, kétéltű lényeket, (Egy hang a kommunistapárt oldaláról: Es a kommunistapárt megtűrhelt?) — nem, ezt mondjuk — akik teknősbéka módjára egyszerre gondoltak jólélni, meghízni a kapitalizmus zsíros fazekaiban és ugyanakkor sütkérezni a demokrácia napfényébenAsz, okos szűz, iszerepét pedig azzal vélték! betölteni, hogy abban reménykedtek, hogy pártlgazolványuk immunizálja vállalatukat az állami beavatkozással, vagy pláne a kisajátítással szembeni. Rákosi és Szakasits azonban okosabbakmajk bizonyultak a magukat okosoknak képzelő efajta kapitalistákniál, akiket semmiféle pártigazóivány sem tudott megmenteni most az államosítástól. Senki nem is sajnálja őket, mert végeredményben velük csak az történt, amit azok a pártprogramok tűztek ki, amely pártoknak a keretébe hajtotta őket a profitvágyuk, mimikriösztönük, meglapulási— jagy ahogy ők mondották — átvészelési szándékúik. De azoknak sincs jegük sérelmet hangoztatui a kapitalisták közül, akik annakidején nem azért üdvözölték zajos helyesléssel a föld-