Országgyűlési napló, 1947. IV. kötet • 1948. március 15. - 1948. december 10.
Ülésnapok - 1947-88
1039 Az országgyűlés 88. ülése 1948. évi november hó 26 án, pénteken. 1040 aki erre a jelzőre adiott valamit — ezekhez a témákhoz^ még osalk közeledni sem metrft. Ennek lett azután folyománya az az általános lelki elaljasiodás, amely ebben az országban bekövetkezett, amely fioJkrái-fokra elvitt egészen a mélypontig, Szálasi Fememéig. (Ügy van! Ügy V an! a kisgazdapárton.) Ekkor jött a felszabadulás* ez az az óriási történelmi forduló, amely Magyarországot ismét a fejlődési lehetőségeik útjára ernö-te. A felszabadulással nemcsak a német iga esett le rólunk egyszersmindenkorra, nemcsak a lilazug és hamistartalmú fogalmakat tudjuk eltaszítani magunktól, hanem a haladás ós la fejlődés útját is nem /az elnyomott nemzet szemével s nem az,elnyomott ellenzékiség sáncaiból* hanem a népre támaszkodó hatalmai helyzetből tudjuk szemlélni. (Tans n kormánypártokon.) Ezzel a szabad szemlélettel tudjuk megállapítani a magunk megteendő követkiező lépéseit, örömömre sziolgáFj, hogy ez ia törvémyjiavaslat sz'ntén ia haladás és a fejlődés jegyében ál. Ez a törvény j a vaslat megszümitet solk szoeiáliis igazságtalanságot, ez a javaslat kifejezi a fcözösisiég nagy gondolatát, s an^ nak ellenére* hogy novela és nem elsrységes kódex mégis egy építő téglát jelent abban a hatalmas épületben!, amelyet új MagyanoTszágnak szoktunk nevezni. Egyébként ne méTtózitaissék a noveláris rendelkezéseket egészen lekicsinyelni. Mi eddig kénytelenek voltunk ilyenekkel élni', de ki merné tagadni azt' hogy ezeknek súlya jefentékteíen'? A stabilizációt, a hároméves tervet vájjon nem segítették-e elő azok a büntetőjogi alkotások, amelyeket ezek védelmében hoztunk? Kétségtelen, hogy a büntetőjoj?i* ha okosan és észszerűen alkotják meg, az egyik legerősebb fundamentuma az állami létnek:. Nem véletlen az, hogy már 1515-ben kimondjiai _ egy magyar törvény, a XVII. to hogy az igazságszolgáltatás nélkül a fegyverek nem sokat énnek, 1622-ben pedig a XVIII. te. pedig azt mondja, hogy »az igazság és dícsérletes törvényhozás az ország fenntartásának a legfőbb eszközb«. Ez így is van, ea a tétel igaz. T. Országgyűlés, az új államrendünkben taga£r hatatlanul új életszemléletünk van. Jogunkat legnagyobb' részben át kell alakítanunk. Ez természetes dolog. Ez nefm a hagyományokkal minden áron való szakítást jelent, ezt nem egy hazafiatlan szembehelyezkedés mindennel, ami régi, hanem természetes folyománya annak, hogy köztársasági államformában ós demokratikus berendezkedések köziött élünk. A jog lényegileg nem egyéb, mint az állami akarat megjelenülése. A királyság joga a királyság akaratának megjelenülése. Az állami akarat megjelenülése mindig azon a rétegen keresztül történik, amely a hatalom birtokában van. És kétségtelen az is, hogy mindig arra tör, hogy a hatalmat lehetőleg saját érdekében megszilárdítsa. Ez minden államnak és minden törvényhozásnak a természete. Ami azonban az egyik 'esetben hiba, az^ a másik esetbern erény. Ha ugyanis -azt az államot nézem- ahol az, államhatalmat — mondjuk — a napság kép* viseli, nevezetesen egy theokráciában, vagyából a főurak, egy oligarchiában, vagy ahol egy monarcha és laa ő suit-je birtokolják a hatalmat, ott jogosan kívánom a változást, hiszen az uralkodó rétegek érdekében történik az egész jogalkotás. Egészen más azonban egy demokrácia, mert a demokráciánál le egy réteg képviseli ugyan a hatalmat, ez a réteg azonban maga az egységes nép. Tehát ennek a rétegnek az akarata kell, hogy kisugározzák a törvényhozásból, ami egyenlő magának a magyar népnek az akaratával. {Taps a kormánypártokonj T. Országgyűlés! Kétségtelen, hogy nekünk sok új törvényt kell hozni. Ez nem törvénygyártás lesz, mint a régi időkben, amikor gyárilag hozták a törvényieket. Nekünk azért kell sok törvényt hozni, mert sok olyan törvény van, amely a demokráciában a királyság akaratát fejezi ki. Már pedig egésaen tűr" hetetlen helyzet volna demokráciában élni a királyság elgondolásai alapján. Az újjáépítéshez a jogalkotás terén is hozzá kell fognunk. Régen — igaza van ebben Vészy Mátyás igen t. képviselőtársamnak — rengeteg törvényt hoztak, a büntető törvényeknek se szeri, se száma. Méltóztatott egy számot ie monejani, hogy hány ezer büntető törvénnyel állunk szemben. Valóban úgy van. hogy maguk a jogászok is kénytelenek voltak már specializálni magukat, hogy valahogy eligazo elhassa" nak a törvények között. Egyetlen valaki volt azonban, akinek nem lehetett specializálnia magát soha, akinek mindent kellett tudnia, ez volt .az egyszerű polgár. Az egyszerű polgárnál ugyanis a törvény nem tudása nem mentség, tehát annak minden törvényt át kellett olvasnia, lanri egyébként négy szerencse volt, mert ha ezt megcsinálta, akkor nem maradt idej.e ahhoz, hogy bűncselekményt kövessen el. (Derültség és taps.) T. Országgyűlés! A jog tulajdonképpen követi az eseményeket, ez nem vitás. Telljesen ig-ziat adok annak az elgondolásnak, amely zat mondja* ha megváltozik egy állam politikai, gazdasági és erkölcsi struktúrája, akkor a jogi _ abroncs is szétpattan. A fejlődés megteremti ,a maga új jogrendjót, amely ismét kiépíti a maga bástyáit. A helyes jogpolitikának természetesen mindig figyelemmel kell kísérnie az eseményeket, de egyúttal ki kell használnia (azt a lehetőséget, hogy az eseményeket kedvező irányba vezesse és támogassa. Miután ebben a törvényben a magam részéről igen sok olyan részt látok, amelyben nemcsak kíséri az eseményeket, de a demokrácia szellemében irányítja is. ezért én ezt a törvényt a szabadságjogok, az # emberiesség, a közösségi gondolat szempontjából és végül a szociális kiegyenlítődés szempontjából is^ helyesnek és jónak látom, s ezért általánosságban elfogadom és a részletes tárgyalás alapjául alkalmasnak találom. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK: Szólásra következik a kijelölt szónokok közül"? SZABÓ PIROSKA .ieqyző: Radó Gyula! RADÓ GYULA (dn) : T. Országgyűlés! Kétségtelenül megállapíthatjuk, hosv ihünteltiő törvénykönyvünk, amely a maga idejében igen kiváló alkotás volt, az idők folyamán sok tekintetben elavuB, nem felel meer a modern jogtudomány elfogadott tanainak és az időközben bekövetkezett sok foltozás ellenére, sót némelykor %3án éppen ezért, intéztkedéis/ei között sok kifogásolni való akad. Bizonyos, hogy ez a törvénykönyvünk alapos és (gyökeres átdolgozásra szorul és akkor, mikor ezt itt a t. Országgyűlési előtt kifejezésre juthatom, ez egyúttal válasz Justus igen t. képviselőtársunk-